Kim Rasmussen megúszta a súlyos büntetést (Fotó: AFP)

 

A magyar női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya hétfőn beszélt arról, hogy a nemzetközi szövetség milyen büntetést szabott ki rá. A szakember két hónapos eltiltást is kapott, ami azt jelenti, hogy már le is töltötte a büntetését, így tulajdonképpen ismét „szabadon” dolgozhat.

„Nagyon megkönnyebbültem ma. Alig várom az új kihívásokat, amiknek most már semmi akadálya” – fogalmazott Rasmussen a dán Tv2-nek. A lap szerint az eredeti büntetés három hónap lett volna, de ezt mérsékelték, mert bocsánatot kért.

 
Rasmussen szerint az IHF szankciója csak ürügy volt a menesztésére 
Reagált a szövetség Kim Rasmussen szavaira 
Nem fejezhetem be a munkát, amit elkezdtem – Rasmussen 
Pálinger szerint a sértettség beszél Rasmussenből 

Mint ismert, Rasmussent korábban határozatlan időre felfüggesztette a nemzetközi szövetség azután, hogy a decemberi világbajnokságon kritizálta a zsűrit és a játékvezetőket a Románia elleni meccset követően.

„Nem tudtam, milyen büntetésre számíthatok, ezért is voltam frusztrált. Már az örökös eltiltás is átfutott az agyamon.” 

Rasmussen elfogadta a büntetést, befizeti az összeget. Elmondása szerint akkor fordult volna a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS), ha súlyosabb szankciókat vetnek ki rá. Azt nem várja, hogy a magyar szövetség hozzájáruljon az 5 ezer svájci frankos (több mint másfél millió forintos) pénzbüntetéshez.

„Nincs ezzel mit tenni. Én mondtam, amit mondtam, így engem illet a büntetés” – mondta Rasmussen, aki abban bízik, hamarosan munkát ajánlanak neki. Elárulta, néhány klubbal már beszélgetett, ám konkrétumok egyelőre nincsenek. Nyitott arra is, hogy Dániában, s arra is, hogy ismét külföldön vállaljon feladatot. Elismerte, a dán női válogatott szövetségi kapitányi posztja számára is egy álom, vagyis nagyon szívesen irányítaná hazája legjobbjait.

EMLÉKEZTETŐ: A Japánban rendezett vb csoportkörének utolsó fordulójában drámai meccsen kaptunk ki a románoktól, a hajrában Kim Rasmussen szövetségi kapitány is két percet kapott. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a játékvezetők és a zsűri személyes támadást intézett ellene. A kijelentése miatt később példátlan módon a nemzetközi szövetség (IHF) végrehajtó bizottsága felfüggesztette, az etikai bizottsághoz utalva az ügyet.

A dán szakember később mindenkitől elnézést kért, de félő volt, hogy ezzel nem ússza meg az eltiltást.

A válogatott a rossz szereplés ellenére kijutott az olimpiai selejtezőtornára, ahol Szerbia, Kazahsztán, valamint Oroszország lesz az ellenfele március 20-tól 22-ig. A győri tornán már a Danyi Gábor, Elek Gábor edzőpáros irányítja a csapatot, mert Rasmussent a magyar szövetség január 7-én felmentette.

Rasmussen az Instagram-oldalán is megosztotta a jó hírt a követőivel: