Kézilabda: Budapestre érkezik a nemzetközi szövetség elnöke

Vágólapra másolva!
2013.03.04. 12:38
A Magyar Kézilabda-szövetség meghívására 2013. április 8-10. között Budapestre látogat Hasszan Musztafa, a nemzetközi szövetség (IHF) elnöke.

Augusztusban Magyarország rendezi a férfi ifjúsági világbajnokságot, 2013 őszén pedig Katarban kerül kor az IHF kongresszusára, így az elnöki látogatás megfelelő alkalom az MKSZ számára a rövid-, közép- és hosszú távú tervek áttekintésére.

„Nagyon örülök, hogy Musztafa úr elfogadta meghívásunkat, hiszen a látogatás során áttekinthetjük a nyári ifi világbajnokság legfőbb kérdéseit, bemutathatjuk neki a helyszíneket, és természetesen beszámolunk neki terveinkről és stratégiánkról – hangsúlyozta Vetési Iván, a honi szövetség elnöke. – Fontos esemény a sportág életében az őszi IHF-kongresszus, így erről is egyeztetünk majd elnök úrral, de már 2015-re is előretekintünk, hiszen az MKSZ pályázik a 2015-ös kongresszus megrendezésére. "

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik