Kézilabda: A válogatott nem tudja követni a nyugati példát - Mocsai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.06. 09:52
null
A magyar válogatottban a kulcsjátékosoknak, mint például Nagy László, 50 percet kell vállalniuk mérkőzésenként <br />(Fotó: Mirkó István)
Mocsai Lajos szerint a közeljövőben nem lehet megvalósítani nagy célját, azaz hogy a nyugati élklubok mintájára a férfi kézilabda-válogatottban is legyen posztonként két-három ember, aki azonos időarányban játszik a tétmérkőzéseken. A szövetségi kapitány azután beszélt erről, hogy a válogatott a múlt héten két felkészülési mérkőzést játszott az Eb-csoportrivális spanyolokkal.

A válogatott zárt kapuk mögött háromszor húszperces, majd Debrecenben közönség előtt kétszer harmincperces mérkőzést játszott Spanyolországgal, mindkét összecsapás a vendégek diadalát hozta.

„A találkozókon lehetőségem volt mind a 18 játékost kipróbálni, és biztossá vált, hogy mindenkire szükség van, de a nagy meccseket az aktuális játékosállományból az aznap legjobb 10-11 ember jó játékával lehet megnyerni – mondta Mocsai Lajos. – Lesznek olyan játékosok, akiknek meccsenként 40-50 percet kell a legmagasabb szinten teljesítve végigjátszaniuk, sorozatterhelés esetén is, míg másoknak 20-30 percben kell a legtöbbet hozzátenni."

„A nyugati, gazdag klubok modelljét, miszerint két-három világklasszis játékos szerepel egy poszton, és köztük szinte egyenlő arányban oszlik meg a játékidő, rövid időn belül nem tudjuk megfelelően átvenni, megoldani, nekünk folyamatos sorcserére nem lesz lehetőségünk" – tette hozzá a kapitány.

Mocsai Lajos elmondta, hogy a válogatott a januári dániai Európa-bajnokság előtt a fehéroroszokkal, a csehekkel és a lengyelekkel közös nemzetközi tornán, s ezt megelőzően is több közös felkészülést tervez a kapitány.

„Szükségünk van két-három nap taktikai, stratégiai munkára, amikor konkretizáljuk a feladatokat, átvesszük a teendőket. Ezért az utolsó decemberi bajnoki meccsek után három szakmai napot tartunk, átvesszük a támadójátékot és a védekezést is. Mindezt a játékosok videón is megkapják, hogy mindenki tudjon még otthon is készülni, mert nagyon kevés időnk van" – mondta a kapitány.

A válogatott az Eb-n a spanyolokkal, a norvégokkal és az izlandiakkal van egy csoportban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik