Kézi: Nem hinném, hogy Pastor hosszú távon ezt várná el tőlem – Canellas

NAGY PÉTERNAGY PÉTER
Vágólapra másolva!
2020.10.22. 10:39
null
A nyáron megműtötték, kihagyta a felkészülés nagy részét, de még így is a 34 éves spanyol irányító Joan Canellas a Szeged legeredményesebb játékosa a Bajnokok Ligájában (Fotó: Dél Magyarország/Karnok Csaba)
A nyáron megműtötték, kihagyta a felkészülés nagy részét, de még így is a 34 éves spanyol irányító Joan Canellas a Szeged legeredményesebb játékosa a Bajnokok Ligájában, noha eddig nem a lövőerejéről volt ismert.    

 

– A térdműtétét követően kihagyta a felkészülés nagy részét, habár ez nem látszik meg a Bajnokok Ligájában nyújtott teljesítményén: két meccs alatt 18 gólt szerzett, ráadásul a Szeged mindkét idegenbeli találkozóját végigjátszotta – mindezt harmincnégy évesen. Ilyen jó fizikai állapotban van?
– Az operációm miatt nem igazán tudtam a többiekkel készülni a nyáron, később Bubori Kornél erőnléti edzővel dolgoztam, azaz egyáltalán nem voltam játékban szeptemberig – mondta a Nemzeti Sportnak a világ- és Európa-bajnok, Bajnokok Ligája-győztes Joan Canellas, a Mol-Pick Szeged irányítója, aki Kielcében tizenegyszer, Portóban hétszer volt eredményes, miközben csapata mindkétszer kikapott, és jelenleg az A-csoport utolsó helyén áll. – Jóllehet a második mérkőzésünkön, Portugáliában már az első félidőt megéreztem, ám ami meglepett: kifejezetten jól bírtam, hogy támadásban és védekezésben is végig a pályán kellett lennem. A mérkőzések másnapján persze mindenem fájt, de miután sok idő telik el két összecsapás között, van időm regenerálódni. Úgy érzem, még mindig szükségem van játékpercekre ahhoz, hogy visszanyerjem a formámat.

– Ezentúl is bátran vállalkozik majd lövésekre?
– Tény, hogy sokat lőttem eddig: Kielcében tizennyolcszor, Portóban tizenháromszor vettem célba a kaput. Hogy miért van ez? Mert ilyen szituációban vagyunk, hiányzik tíz játékosunk, sokszor nincs más megoldás. Dmitrij Zsitnyikovnak és nekem jutott ez a feladat eddig, de valljuk be, egyikőnk sem egy Bodó Ricsi. Arra számítok, ha mindenki egészséges, én is kevesebbet játszom, az irányítóposztot majd megoldjuk Dean Bombaccsal. Mindenesetre jó érzés látni, hogy át tudom lőni a falat, főleg a kilencesen kívülről, ez jót tesz az önbizalmamnak. Nem hinném azonban, hogy Juan Carlos Pastor hosszú távon ezt várná el tőlem, amúgy sem vagyok olyan, aki első szándékból tüzel. Jelenleg viszont abból főzünk, amink van. Ami engem illet: megmutattam, mire vagyok képes, hogy számíthat rám a klub, remélem, ezért hamarosan meghosszabbítják a jövő nyáron lejáró szerződésemet, mert nagyon jól érzem magam Szegeden. Habár azzal is tisztában vagyok, hogy harmincnégy évesen már nem én jelentem a jövőt.

– A fiatalok helyzetét hogy látja Szegeden?
– Nem könnyű nekik, mert többen még a magyar első osztályban is tapasztalatlannak számítanak, nemhogy a Bajnokok Ligájában, ahol hirtelen a pályán találták magukat, ezért nem irigylem őket. Ahelyett, hogy lépésről lépésre haladtak volna, most egyszerre három-négy lépcsőfokot kellett átugraniuk, ami akár jól is elsülhet. A BL-nek viszont nemcsak az iramát, hanem a miliőjét is szokniuk kell. De rendes srácok, jól megállják a helyüket, örülök, hogy velünk vannak.

– Megváltozott az élete, mióta egyre több csapattársa kapta el a koronavírust?
– Március óta sokkal többet vagyok otthon, vigyázok magamra, ahogy mindenki más a jelenlegi helyzetben. Most (is) két dologra összpontosítok: a családomra és a kézilabdára. Kicsit nyugodtabb, mondhatni, unalmasabb lett az életünk, már nem járunk el, a gyerekek miatt azonban muszáj kimozdulni néha. Annak az okát nem tudom, miért a fiatalabbak betegedtek meg nálunk, miközben a harminc fölöttiek – Mirko Alilovic, Jonas Källman, Mikler Roland, Martin Stranovsky, Zsitnyikov vagy jómagam – egészségesek maradtak. Talán szerencsések vagyunk, de éppen ezért elővigyázatosnak kell lennünk, mert a rutinunkra most nagy szüksége van a Szegednek.

– Mire számít a Meskov Breszt ellen?
– Kifejezetten nehéz tud lenni a Bajnokok Ligája, ha a csapat pont nélkül, utolsó helyen áll a csoportjában. A Breszt ellen is mindent megteszünk a pontszerzésért, ám sajnos most sem mi vagyunk az esélyesek. Az első hat hely valamelyikén kell végezni, továbbjutni, ez a lényeg, utána másik verseny kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik