Kézi: Nascimento és Narcisse az év legjobbja az IHF-nél

Vágólapra másolva!
2013.01.08. 13:27
null
Narcisse 2012-ben mindent megnyert a Kiellel (Fotó: Action Images)
A nőknél a brazil Alexandra do Nascimentót, a férfiaknál a francia Daniel Narcisse-t választották meg a 2012-es év legjobb játékosának a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) hagyományos voksolásán.

A szavazáson a szurkolók, a média képviselői és az IHF szakértői döntöttek, a végeredményt pedig most hozták nyilvánosságra. A nőknél 28 százalékkal Nascimento zárt az élen, megelőzve az egyaránt 24 százalékig jutó győri Heidi Lökét – aki tavaly megnyerte a szavazást – és a már visszavonult Bojana Popovicsot. Nascimento az első brazil játékos, aki megnyerte az IHF 1988 óta minden év végén megtartott szavazását. A jobbszélső volt a brazil válogatott kulcsjátékosa és legtöbb gólt szerzője a londoni olimpián, ahol az All Star-csapatba is bekerült.

Narcisse a hatodik francia, akit megválasztottak az év legjobbjának, és a negyedik Kiel-játékos Nikola Karabatic (2007), Thierry Omeyer (2008) és Filip Jícha (2010) után. Narcisse 25 százalékkal lett első, a második Mikkel Hansen 21 százalékot, míg Jícha és Kim Andersson 18-at kapott. Az „Air France” becenévre hallgató Narcisse Londonban aranyhoz segítette a francia válogatottat, míg a Kiellel minden lehetséges címet (Bajnokok Ligája, német bajnokság és Német Kupa) begyűjtött 2012-ben.

A hivatalos díjátadóra a spanyolországi világbajnokság január 27-i, barcelonai döntője előtt kerül sor, ahol az első helyezettek a trófea mellett egy-egy tízezer eurós csekket is átvehetnek.

A 2012-ES ÉV LEGJOBBJAI AZ IHF SZAVAZÁSÁN
NŐK
1. Alexandra do Nascimento (brazil, Hypo) 28%
2. Heidi Löke (norvég, Győri Audi ETO KC) 24%
Bojana Popovics (montenegrói, Buducsnoszt Podgorica) 24 %
4. Andrea Penezic (horvát, Krim Ljubljana) 12 %
Katarina Bulatovics (montenegrói, Oltchim Valcea) 12%
FÉRFIAK
1. Daniel Narcisse (francia, THW Kiel) 25%
2. Mikkel Hansen (dán, Paris Handball) 21%
3. Filip Jícha (cseh, THW Kiel) 18%
3. Kim Andersson (svéd, KIF Kolding) 18%
3. Julen Aguinagalde (spanyol, Atlético Madrid) 18%
AZ EDDIGI MAGYAR GYŐZTESEK
NŐK
1995: Kocsis Erzsébet
2000 és 2003: Radulovics Bojana
2004: Kulcsár Anita
2005: Görbicz Anita

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik