Kézi: érdeklődés hiányában lefújva – az IHF nem hirdet év legjobbját

Vágólapra másolva!
2018.06.06. 13:49
Egy kisebb megszakítást leszámítva a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) 1988 óta díjazza az év legjobb férfi és női játékosát. Bár többször előfordult, hogy nem siették el az eredmény kihirdetését, az évnek ebben a szakában már általában megvoltak az aktuális győztesek. Mint kiderült, ezúttal nem késlekedésről van szó, hanem az IHF lefújta a 2017-es szavazást az alacsony érdeklődés miatt.

Amikor elkezdtünk kutakodni a témában, hivatalos értesítés híján egy májusi macedón cikkre bukkantunk, amelyben a G-sport.mk oldal arról írt, hogy az IHF nem hirdet 2017-es győztest.G-sport.mk oldal arról írt, hogy az IHF nem hirdet 2017-es győztest.

Ezek után az NSO is megkereste a nemzetközi szövetség sajtóosztályát, ahol megerősítették a hírt. Mint válaszukban hangsúlyozták, a bevezetése óta a díj a kézilabda egyik legnagyobb presztízzsel járó elismerésévé nőtte ki magát. Az idei szavazáson azonban sem a média, sem a szurkolók részéről nem érkezett be elegendő számú szavazat ahhoz, hogy releváns végeredményt tudjanak hirdetni. Ezért úgy döntöttek, hogy nem adják át a 2017-es év legjobb játékosának járó díjat. Egyúttal reményüket fejezték ki, hogy a jövőben nagyobb, az elismerés súlyához méltó aktivitást tudnak generálni a szavazáson.

Az IHF 1988 óta adja át az év legjobb játékosának járó díjat, azóta csak 1991 és 1993 között nem volt győztes. A nőknél ötször nyert magyar játékos, Kocsis Erzsébet 1995-ben, Radulovics Bojana 2000-ben és 2003-ban, Kulcsár Anita 2004-ben, Görbicz Anita 2005-ben bizonyult a legjobbnak.

Mint februárban megírtuk, a nőknél három Győri ETO-játékos (Nycke Groot, Stine Oftedal és Nora Mörk) is ott volt a 2017-es év öt jelöltje között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik