Heidi Löke számára még mindig különleges a magyarok elleni mérkőzés

Vágólapra másolva!
2017.12.02. 12:11
null
Löke már alig várja a mieink elleni mérkőzést (Fotó: Vidar Ruud/NTB scanpix)
A címvédő Norvégia ellen kezdi meg szereplését a magyar női kézilabda-válogatott a németországi világbajnokságon (20.30, Tv: Sport1, élőben az NSO-n). Az újra vb-címről álmodó északiak számára mi jelentjük az első lépcsőfokot az aranyig vezető úton, a nyitány előtt Thorir Hergeirsson szövetségi kapitánnyal és a csapat kulcsjátékosával, a korábbi győri Heidi Lökével beszélgettünk az esélyekről. A magyar válogatott edzésén járva a születésnapos Szekeres Klára árulta el, mi lenne számára az igazi ajándék.

A B-csoport küzdelmeinek otthont adó, 40 ezer lakosú Bietigheim-Bissingen hiába tudhatja magáénak az aktuális német bajnokot női kézilabdában (nem mellesleg van egy jó hokicsapata is, a Bietigheim Steelers jelenleg vezeti a német másodosztályt), megfelelő színvonalú szállásból éppenséggel kevés akad. A csapatok így a 20 km-re fekvő Stuttgartban laknak, itt látogattuk meg a rajtra készülő norvég válogatottat pénteken. Az elsősorban a helyi sajtónak rendezett eseményt a szokásos nagy érdeklődés övezte, az újságírók percre lebontott programot kaptak kézhez, mikor, kivel, mennyi ideig beszélhetnek. Az egyik legnépszerűbb természetesen az egyre jobb formába lendülő Heidi Löke volt, aki még mindig különleges érzéssel várja a mieink elleni esti összecsapást.

Amikor június végén megszületett a második kisfia, komolyan hitt benne, hogy decemberben itt lehet a norvég válogatottal a világbajnokságon?
– Bíztam benne, ugyanis minden rendben ment a szülésnél, és a testem is jól reagált az edzések újrakezdésére – válaszolta Heidi Löke a Nemzeti Sport Online-nak. – Most jobb állapotban érzem magam, mint tíz évvel ezelőtt ugyanekkor, az első szülés után.

HERGEIRSSON EGYENLŐ ERŐK KÜZDELMÉT VÁRJA

Ahogy a korábbi világversenyek előtt is láthattuk, Thorir Hergeirsson, a norvég válogatott izlandi szövetségi kapitánya most is egy rövid prezentációval vezette fel a sajtóeseményt, melyben kifejtette, hogyan építik fel a vb-szereplésüket.

„Az egész vb olyan, mint egy utazás. Természetesen vannak álmaink, hogy mit szeretnénk elérni a végén, de az oda vezető út nem lesz sima. Minden nap új kihívást tartogat, így fontos, hogy mindig csak az aktuális feladatra koncentráljunk és végig alázatosak maradjunk" – magyarázta el utóbb Hergeirsson az NSO-nak, amiről előtte csak norvégul beszélt. A táblára egyébként egy lépcsőt rajzolt fel, amelyen az első fokot jelenti a mieink elleni mérkőzés.

„Négy olyan játékos van a keretünkben, akik korábban még nem jártak nagy tornán a felnőttválogatottal. Lesz olyan, aki azért van itt, hogy tanuljon, és most még nem kap majd olyan nagy szerepet. Az élet majd eldönti, hogy melyikükből milyen játékos lesz a jövőben, az én feladatom, hogy emberként és kézilabdázóként is segítsem a fejlődésüket. Ugyanakkor megvannak azok a meghatározó játékosaink is, akik már sok nagy csatát megéltek, a két csoportba tartozók jó elegyet alkotnak. Heidi Löke visszatérése sokat jelent nekünk, az ő harcossága és pozitív szemlélete a társaira is átragad."

A szakembert természetesen a magyarok elleni találkozóról is megkérdeztük: „Egyenlő erők küzdelmére számítok. A legutóbbi találkozónk is igen kiélezett volt, így ötven-ötven százalékot adok a két csapatnak."

Löke mellett egy másik korábbi győri játékos, Katrina Lunde is újra tagja a norvég válogatottnak. A 37 éves kapus

„Élvezem a játékot, örülök, hogy ismét itt lehetek a nemzeti csapatban. Nem tudom, hogy mennyi szerepet játszott benne a tény, hogy nyáron hazatértem a Vipersbe. Az első évem nem sikerült a legjobban Rosztovban, a másodikban már otthonosabban éreztem magam a pályán és azon kívül, de örültem a hazatérésnek. Ráadásul együtt játszhatok az ikertestvéremmel, aki egyik játékosunk sérülése miatt reaktiválta magát. A magyarok ellen mindig kemény meccseket játszunk, úgyhogy alaposan fel kell készülnünk, mert nagyon nem szeretünk kikapni."

– Nem is hagyott ki sokat.
– Hat nappal a szülés után már elkezdtem futni, hogy megnézzem, bírom-e a terhelést. Persze különös érzés volt ilyen hamar újra munkába állni, de jól ment. Ezután – amíg Oscar éppen aludt – mindennap edzettem, hogy minél hamarabb visszanyerjem a formámat. Fokozatosan haladtam, de az utóbbi két hónapban már napi két tréningen vettem részt, nem mindig a klubcsapatommal, a Storhamarral, hanem többször otthon maradtam Sandefjordban, és a helyi férfiegyütteshez álltam be.

És már a régi Heidi Lökét láthatjuk a pályán? A Möbelringen-kupán legalábbis úgy tűnt.
– Ha nem is mondanám még magam százszázalékosnak, de közelítek hozzá. A kemény ütközések nem okoznak problémát, és a szervezetem is gyorsan regenerálódik az edzések után.

– Nem egyedül érkezett a szállodába.
– Oscar még csak öt hónapos, nem tudtam volna magára hagyni, így ő is itt van velem a csapathotelben, és amikor nem tudok vele lenni, az apja, Björn vigyáz rá.

– Még mindig furcsa érzés a magyarok elleni mérkőzés?
– Igen, mert Magyarország a második otthonom, hiányzik az ottani életem és a társak, a győri időszak különleges helyet foglal el a szívemben. Már várom a szombat esti mérkőzést.

– Volt rá esély, hogy visszatér Győrbe, amikor Anja Althaus sérülése után megkeresték?
– Ha csak rajtam múlt volna, szívesen segítek. Mindenki tudja, mennyire szerettem ott játszani, így ha létezik olyan klub, amely számíthat rám nehéz helyzetben, az a Győr. Ennél azonban jóval bonyolultabb volt a helyzet, a két klubnak is egyezségre kellett volna jutnia és nekem már két gyerekre is gondolnom kell. De nem rajtam múlt.

– A magyarok elleni találkozóra visszatérve, mennyire indulhatunk ki a felkészülési tornán látottakból?
– Hullámzó volt a játékunk azon a találkozón, bőven volt tehát mit kijavítanunk a vébéig. Ami engem illet, nagyon készültem a kupára, ugyanis azt megelőzően a riói olimpián szerepeltem a norvég válogatottban. A tavalyi Eb-n nagyon szurkoltam a lányoknak, de közben rájöttem, mennyit is jelent nekem a nemzeti csapat.

Ez fordítva is igaz, Thorir Hergeirsson azt mondta, Heidi Lökéből csak egy van.
– Nagyon kedves tőle, tényleg jó volt újra csatlakozni a nemzeti csapathoz.

MÖRK SZINGLI LETT
A norvégok első meccse előtt a VG készített portréinterjút Nora Mörkkel, aki elárulta, hogy ősz óta már nincsen együtt focista párjával, Stefan Strandberggel.

– Összességében hogy látja az esélyeket a rajt előtt?
Elég nehéz csoportba kerültünk, és rögtön egy kemény meccsel indítunk a magyarok ellen. Az elejétől kezdve nagyon koncentráltan kell játszanunk. Úgy érzem, felkészültünk a tornára, de ahogy a kapitány is említette, mindig csak a következő feladatra figyelünk. Fontos, hogy ne tekintsünk túlságosan előre, mert akkor bajba kerülhetünk. Ha már most az elődöntő és a döntő jár a fejünkben, az is megeshet, hogy el se jutunk odáig. Persze ez az álmunk, de még nagyon messze vagyunk tőle.

ÍGY ÉRKEZETT MEG HEIDI LÖKE A VB-RE



Szekeres Klárát köszöntötték a társak az edzés végén (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Szekeres Klárát köszöntötték a társak az edzés végén (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)

SZEKERES KLÁRÁNAK EZ LENNE A LEGSZEBB SZÜLETÉSNAPI AJÁNDÉK

GÖRBICZ ANITA SOSEM ÉRZETT MÉG ILYET

Görbicz Anita csapatkapitányként, irányítóként valódi vezére a csapatnak, de nemrég volt egy időszak, amikor kicsit elhagyta a hite – pedig vele még sosem történt ilyen. De bízik benne, hogy már túllépett ezen az időszakon.

A múlt hét végi felkészülési tornán nem ment neki igazán – egészen az utolsó találkozóig, azon viszont tizenegy gólt vállalt a Dél-Korea elleni győzelemből.

„Bosszantott, hogy nem tettem hozzá annyit, amennyit elvárnak tőlem, meg ahogy én is magamtól – jegyezte meg őszintén a Nemzeti Sportnak. – Nem irányítottam rosszul, jók voltak a figurák is, de azért nem volt az igazi. A hitem veszett el… Persze nehéz úgy középen pályára lépni, hogy előtte fél évig nem játszol irányítót, ez nyomot is hagyott rajtam. Inkább a tutiba mentem bele, hogy csak bajt ne csináljak – sosem éreztem még ilyet, hogy én féljek attól, hogy hibázom… Pszichésen volt nehéz túllépni ezen, ám remélem, Dél-Korea ellen sikerült lerúgnom magamról. Persze ha nekem nem sikerül, itt vannak a többiek is, most jól kiegészítjük egymást, de tőlem ennél több kell."

Szombaton pedig meg is mutathatja, hogy több is van benne – elnézve, ahogyan a pénteki edzésen dolgozott, jó az esély rá.

Első vb-meccs előtti nap ide vagy oda, a magyar válogatott kimondottan oldott hangulatban kezdte meg az első edzését az EgeTrans Arénában péntek délután, még a máskor komoly Kim Rasmussen is megengedett magának néhány mosolyt és csipkelődő megjegyzést. Persze amikor a norvégok elleni védekezés gyakorlására került a sor, már nem volt helye tréfának, és akkurátusan végigvette a lányokkal a különböző szituációkat, amire figyelniük kell az északiak ellen. A másfél órás tréning végén aztán megint ki lehetett engedni, a társak többek között az Alma együttes méltán népszerű számával köszöntötték a 30. születésnapját ünneplő Szekeres Klárát.

Kedves volt a lányoktól, hogy gondoltak rám, de a legszebb ajándék az lenne, ha olyan meccseket játszanánk a hétvégén, amelyeken az látszik, hogy kellő önbizalommal megyünk fel a pályára, ezen kívül pontosak és dinamikusak vagyunk – mondta pár perccel később Szekeres az NSO-nak. – Ha ezt meg tudjuk valósítani, azzal megalapozhatnánk egy olyan világbajnokságot, amelynek nagyon jó vége lehet. Fejben fog eldőlni, mennyire fogunk rágörcsölni vagy izguljuk el a dolgokat."

„Abban mindenképpen előreléptünk az elmúlt egy év során, hogy még jobban megértettük, Kim mit szeretne tőlünk látni, ezt ki kellene használnunk. Nagyon jóleső érzés, amikor megvan az összhang a társakkal a pályán. A keretünkből mindenki bizonyította, hogy hozzá tud tenni a csapat játékához."

Szekeres a norvégiai felkészülési tornán már az ellenfelek kapuja előtt is gyakran feltűnt, és nemcsak a lerohanások során, hanem a hét a hat elleni játék alkalmával. Adta magát a kérdés, vajon hány gólt várhatunk tőle a vb-n?

DECEMBER 2-ÁN EDDIG HIBÁTLANOK VAGYUNK A NŐI VB-KEN
M. Gy. D. V. D.g. K.g.
5 5 0 0 170 94
Forrás: Puch Péter

„Gólokat nem ígérek, inkább menjen jól a védekezés. A Möbelringen-kupán ugyan többször is megvolt a helyzetem beállóban, amivel tudtam élni, és jó lenne, ha így is tudnék segíteni, de nem ez az elsődleges feladatom. Hogy átlövésből mikor fogok betalálni? Ahhoz azért másfajta edzések kellenének."

A ferencvárosi játékos szerint nem elég, hogy van egy jó emlékünk a norvégokról, ugyanúgy bele kell tennünk a munkát, ha újra meg akarjuk szorítani őket. És hogy mivel lenne elégedett a torna végén?

„Amióta megnyertük az Eb-bronzot, ami a legszebb válogatott élményem, mindig az a célom, hogy érem legyen belőle."

A TORTA SEM MARADHATOTT EL A VACSORÁNÁL

A norvégok ellen is kellenek majd a besegítések (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
A norvégok ellen is kellenek majd a besegítések (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)

ELLENFÉLNÉZŐ: NORVÉGIA
Olimpia:
1. (2008, 2012), 2. (1988, 1992), 3. (2000, 2016), 4. (1996)
Világbajnokság:
1. (1999, 2011, 2015), 2. (1997, 2001, 2007), 3. (1986, 1993, 2009), 4. (1995), 5. (2013), 6. (1990, 2003), 7. (1971, 1982), 8. (1973, 1975), 9. (2005)
Európa-bajnokság:
1. (1998, 2004, 2006, 2008, 2010, 2014, 2016), 2. (1996, 2002, 2012), 3. (1994), 6. (2000)
Örökmérlegünk a norvégok ellen:
80 mérkőzés, 50 győzelem, 3 döntetlen, 27 vereség
Legutóbbi mérkőzés (2017. november 25., Möbelringen-kupa):
Norvégia–­Magyarország 29–24 (11–12)
Magyarország:
Bíró B. – Bódi 2., Tóth G., Szekeres, Szöllősi-Zácsik 4, Kovacsics 2, Schatzl 2. Csere: Janurik (kapus), Mayer 2, Háfra N. 4, Görbicz, Mazák-Németh, Klivinyi 3, Mészáros R., Gávai, Kovács A. 5. Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen

NŐI KÉZILABDA-VB (december 1–17., Németország)
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A SZOMBATI PROGRAM
B-CSOPORT, BIETIGHEIM-BISSINGEN
20.30: Norvégia–MAGYARORSZÁG (Tv: Sport1 – 20.00-s műsorkezdettel, élőben az NSO-n)
14.00:
Csehország–Argentína
18.00:
Svédország–Lengyelország
A-CSOPORT, TRIER
14.00:
Románia–Paraguay
18.00:
Franciaország–Szlovénia
20.30:
Spanyolország–Angola
C-CSOPORT, OLDENBURG
14.00:
Oroszország–Tunézia
17.45:
Brazília–Japán
20.30:
Dánia–Montenegró
D-CSOPORT, LIPCSE
15.30:
Szerbia–Kína
18.00:
Hollandia–Dél-Korea

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE NÉVJEGYEK ÉS RÖVID JELLEMZÉSEK ITT!
Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (Érd)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO), KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), TÓTH Gabriella (Érd)
Beállók: KISFALUDY Anett (Érd), MAYER Szabina (Alba Fehérvár KC), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (Budaörs)
Balszélső: SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István

Tartalékok: GÁVAI Szonja (Érd), MAZÁK-NÉMETH Csilla (Siófok KC), SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria), TOMORI Zsuzsanna (Győri Audi ETO)

CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Trier):
Franciaország, Románia, Spanyolország, Szlovénia, Angola, Paraguay
B-csoport (Bietigheim): Norvégia, Svédország, Csehország, Magyarország, Argentína, Lengyelország
C-csoport (Oldenburg): Dánia, Oroszország, Brazília, Montenegró, Japán, Tunézia
D-csoport (Lipcse): Hollandia, Németország, Szerbia, Dél-Korea, Kína, Kamerun

A magyar válogatott további csoportmérkőzései a B-csoportban
December 3., vasárnap, 18.00: Magyarország–Svédország (Tv: Sport1)
December 5., kedd, 14.00: Magyarország–Argentína (Tv: Sport1)
December 7., csütörtök, 14.00: Lengyelország–Magyarország (Tv: Sport1)
December 8., péntek, 18.00: Csehország–Magyarország (Tv: Sport1)
A csoportmérkőzések helyszíne: Bietigheim-Bissingen, EgeTrans Aréna

Az A- és B-csoport továbbjutóinak nyolcaddöntője Lipcsében lesz, az Arena Leipzigben. A negyeddöntők helyszínei Lipcse és Magdeburg, az elődöntők, a döntő és a bronzmérkőzés helyszíne Hamburg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik