Egykori veszprémi csapattársait, edzőit és barátait kértük, elevenítsék fel emlékeiket Zlatko Saracevicről (Fotó: Nemzeti Sport)

 

A horvát Zlatko Saracevic a magyar kézilabda-szeretők számára nem csak arról marad emlékezetes, hogy kora egyik legjobb jobbátlövőjeként nyert olimpiát a horvátokkal (1996), világbajnokságot a jugoszlávokkal (1986) és egy rakás egyéb érmet a világversenyeken mindkét ország színeiben. A sors ugyanis 2000 és 2002 között Veszprémbe irányította, ahol a Fotex játékosaként két bajnokságot és egy Magyar Kupát nyert, a Bajnokok Ligájában és az EHF-kupában is ezüstérmet szerzett.

NÉVJEGY

Név: Zlatko Saracevic
Született:
 1961. július. 5., Banja Luka
Elhunyt: 2021. február. 21., Kapronca
Állampolgársága: horvát
Válogatottsága: 145 jugoszláv (1981–1991), 75 horvát (1992–2000)
Posztja: átlövő
Klubjai játékosként: Borac Banja Luka (jugoszláv, 1978–1987), RK Medvescak Zagreb (jugoszláv, 1987–1990), Bordeaux (francia, 1990–1991), Nimes (francia, 1991–1994), Creteil (francia, 1994-–995), Istres (francia, 1995–1997), RK Badel Zagreb (horvát, 1997–2000), Fotex KC Veszprém (2000–2002), RK Zamet Rijeka (horvát, 2002–2004)
Klubjai edzőként: RK Zamet Rijeka (horvát, 2002–2004), Nyíregyháza AB VILL KC (2004–2005), horvát férfiválogatott másodedző (2017–2018), RK Podravka (női, 2018–2021)
Legjobb eredmények: olimpia-1. (1996, Atlanta), olimpia-3. (1988, Szöul), vb-1. (1986, Svájc), vb-2. (1995, Izland), Eb-3. (1994, Portugália), junior vb-1. (1981, Portugália), 2x francia bajnok (1991, 1993), 3x horvát bajnok (1998, 1999, 2000), 2x magyar bajnok (2001, 2002), 2x jugoszláv kupagyőztes (1989, 1990), 3x horvát kupagyőztes (1998, 1999, 2000), MK-1. (2002), 3x BL-döntős (1998, 2000, 2002), 2x BL-gólkirály (1999, 2000), francia gólkirály (1991, 1993, 1994), 2x legjobb horvát kézilabdázó (1999, 2002)
Legjobb eredmények edzőként: horvát férfi bajnok (RK Zagreb, 2018), SEHA-liga-2. (2018), horvát női bajnok (2019, 2020)

Rövid idő alatt legendává vált, nemcsak csapattársai, hanem a szurkolók is imádták, hatása a pályán és azon kívül is óriási volt. A Nemzeti Sport egykori ellenfeleit, csapattársait, edzőit és barátait kérdezte, hogyan emlékeznek Zlatko Saracevicre.

Éles József, egykori veszprémi csapattárs: – Nagybetűs ember volt. Amikor Veszprémbe jött, én akkor épülgettem fel az autóbalesetem után, és bánom, hogy sosem tudott együtt játszani a régi Éles Józsival, mert az egy nagyon erős csapat lehetett volna. Annyira megszerettet minket és a közeget, hogy ő volt talán az egyetlen légiós, aki szinte fél év alatt tökéletesen megtanult magyarul, ami különösen szimpatikussá tette mindenki szemében. Folyamatosan segítette a felkészülésemet, dicsért, amikor jól ment a játék, én pedig alig vártam, hogy együtt játszhassunk. A jelenléte nagy motiváló erőt jelentett, kivételes ember volt. Később is beszéltünk egymással, többször hívott ki magához Horvátországba, de valami mindig közbejött, és nem tudtunk találkozni, amit most már különösen sajnálok. Mai napig emlékszem egy sztorira, éppen edzés volt kint a felkészülési időszakban, és Papa nem volt az a csúcsfutó, alig emelte fel a lábát, szinte csoszogott, mindig azzal vicceltünk, hogy „lelegeli” a füvet. Az edző Zdravko Zovko rá is szólt, hogy fusson már rendesen, nem ciki neki, hogy mindenki lekörözi? Ő viszont csak ennyit válaszolt: „futni minden hülye tud, gólt lőni viszont nem sokan”. Központi figura volt a csapatban, minden reggel összegyűltünk Csoki (Csoknyai István) fagyizójában kávézni, beszélgetni. Nagyon szép két év volt, imádott itt lenni, ezért is szerették annyira. Én vagyok a fia, Saracevic Noel edzője, aki szintén balkezes, és hasonló a mozgása, mint az apjának, remélem, az ő nyomdokaiba tud lépni egyszer.

Sterbik Árpád, egykori veszprémi csapattárs: – Megrendített a Papa halálhíre, tartottam vele a kapcsolatot, el sem hittem, hogy ilyen megtörténhet vele. Amikor 2001-ben Veszprémbe igazoltam, ő már az utolsó évét nyomta a csapatban, az én szememben pedig a legnagyobb kézilabdázó volt, egy igazi bajnok. Egy házban laktunk, sokat beszélgettünk, nagyon szerettem őt, nagyon jó ember volt, egy igazi sportlegendát veszítettünk el vele. Képességeiről sokat mond, hogy Veszprémben már negyvenéves volt, mégis nagyon magas szinten tudta űzni ezt a sportágat, ritka az olyan játékos, aki még ennyi pályán töltött idő után is annyira akarta a sikert, mint ő. Mindig jó volt a hangulata, igazi társasági emberként szeretett sztorizni, de sosem erőltette a saját történeteit, csak be-bedobta őket. Húsz év volt közöttünk, mi fiatalok, tátott szájjal hallgattuk, úgy néztünk rá, mint egy istenre, és ő is szerette a fiatalabb korosztályt, talán mert mellettünk újra fiatalnak érezte magát.

Csoknyai István, egykori veszprémi csapattárs: – Világklasszis játékos volt, aki Bozidar Joviccsal együtt érkezett Zágrábból, előtte ellenfélként is nagyon tiszteltük, de amikor megismertük, akkor tapasztaltuk meg, milyen rendes, közvetlen ember, egy igazi barát. Rengeteget kávéztunk, meccset néztünk, ő is Balatonalmádiban lakott, nagyon jó volt kapcsolatunk. Bárkivel baráti hangulatot tudott teremteni, a pályán és azon kívül is felnéztünk rá, mert nehéz helyzetekben mindig számíthattunk rá. Mindenki szerette, és még az ellenfelei is tisztelték, ami ritka. Igazi profi volt, akinek nem is volt gyenge meccse, 2002-ben vele játszott a klub először Bajnokok Ligája-döntőt. Így visszatekintve olyan, mintha hosszú évekig velünk játszott volna, pedig csak két év volt. Később is találkoztunk, mindig figyeltem a pályafutását, szurkoltam neki. Halálhíre nagyon megdöbbentett, egy igazi barátot veszítettünk el.

Pásztor István, egykori veszprémi csapattárs: – Zlatko Saracevic zseni volt a posztján, emberként és játékosként is egyéni látásmóddal rendelkezett. Nagyon szerettem, közeli barátok lettünk, még a távozása után is jó néhány évig összejártunk, voltunk nála Horvátországban, együtt nyaraltunk, így személyesen is megtapasztalhattam, hogy kint szinte nemzeti kincsként kezelték. Elévülhetetlen érdeme volt a 2000 és 2002 közti eredményeinkben, a játékhoz hozzátette a rutinját és a rá jellemző precizitást. Nem védekezett, alapvetően támadó játékos volt, de abban a világ egyik legjobbja. Meghatározó szerepe volt a pályán és a csapat hangulatában is, oszlopa volt a közösségnek, az első pillanattól kezdve beilleszkedett. Sosem felejtem el a reggeli kávézásokat, és hogy szinte tökéletesen beszélt magyarul, állandóan kereste a magyarok társaságát. Kicsit „showman” is volt – akkoriban még volt idő ilyesmire a pályán –, látványos játékát szerették a szurkolók, akik értékelték és díjazták, hogy nem csak Veszprémben játszott, de valóban be akart illeszkedni. Később is többször találkoztunk, amikor itt vagy Zágrábban játszott a csapatával, legutóbb a Podravkával, és bár idővel kopaszra nyíratta a fejét, ezen kívül alig láttam rajta változást, pedig gyerekként, ellenfélként és csapattársként is ismertem.

Zdravko Zovko, egykori veszprémi és horvát válogatott edző: – Zlatko Saracevicet nagyon régóta ismertem, még együtt játszottunk a jugoszláv válogatottban, utána pedig az edzője voltam a horvát nemzeti együttesben, Zágrábban és Veszprémben is. Hosszú és kiemelkedő játékos-karrierje során rengeteg gólt szerzett, és szinte mindent megnyert, mindent elért, amit lehetett. Később edzőként is remek munkát végzett, mégis, én mindenekelőtt Zlatko Saracevicre, az emberre emlékszem. Kiváló személyisége, nagyon jó jelleme volt, jó barátokként az évek alatt rengeteget beszélgettünk egymással. Veszprémbe érkezése kicsit talán meglepetés lehetett, Éles József sérülése után igazoltuk le negyvenévesen, de pontosan tudtuk, hogy vele nem csinálunk rossz vásárt, mert még mindig magas szintű játékra volt képes, tapasztalata pedig rengeteget adott a csapatnak. Nemcsak a gólokra gondolok, a hatása óriási volt a csapatra a pályán és a mindennapi életben is.

Carlos Pérez, egykori veszprémi csapattárs: – Úgy emlékszem Saracevicre, mint csodálatos emberre, akinek mindig pozitív kisugárzása volt. A játékáról pedig nem is kell mondani semmit, ott vannak az elképesztő eredményei, az olimpiai és világbajnoki aranyérem pontosan megmutatják, milyen nagy kézilabdázó volt. Barmi történt a csapattal, vagy velünk, játékosokkal, vele mindig lehetett beszélni, mert mindenkivel nagyon jó kapcsolatot ápolt, ez volt az egyik legnagyobb erőssége. A szurkolók is ezért is szerették meg annyira, mert bárkivel, bármikor megállt beszélgetni vagy aláírni. Addig a rövid ideig, amíg itt volt Veszprémben, rengeteg magyar szót megtanult, ami szintén mutatja, mennyire intelligens ember volt. Amikor ideigazolt, kicsit más lett a játékunk, mert beleadta a kreativitását, minden meccsen előhúzott valami látványos trükköt, megoldást, hol a a háta mögött passzolt, hol egy kínai fugrát játszott meg, mondjuk Mirza Dzombával. Hihetetlen figura volt. A Bajnokok Ligája döntő után a szurkolók a csarnokban vártak minket, őt pedig megkoronázták, mint a királyt, és Sara Papa lett a neve. Később is találkoztunk néhányszor, amikor a pályafutása után visszatért Horvátországba, Zadarban volt nyarlója, mindig hívott minket, hogy menjünk el hozzá, amikor csak szeretnénk, egyszer voltunk is nála. Később sajnos egyre ritkábban beszéltünk telefonon, de ha Horvátországban voltunk meccsen, mindig összefutottunk. Nagyon szomorú vagyok, hogy egy ilyen jó emberrel történt tragédia.