Görbicz: Ilyen teljesítmény a spanyolok ellen is elég lehet

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2012.12.06. 00:22
null
Ezúttal a magyar játékosok lejthettek örömtáncot (Fotó: Mirkó István)
Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya nagy győzelemről beszélt a németek elleni, továbbjutást érő sikert követően, pedig az elején még úgy állt a meccs, hogy rövid időn belül véget érhet magyarországi szerepvállalása. Görbicz Anita szerint megmutatta a csapat, hogy igenis tud jól védekezni, ez a teljesítmény pedig a spanyolok ellen is elég lehet pénteken, de természetesen szeretnének tovább javulni.

„Az a szép, az a szép...” – szólt az újvidéki csarnok hangosbemondójából a második félidőben a jól ismert dallam, gondolván a nagy számú magyar szurkolótáborra. A magyar–német csoportmeccs ekkor valóban úgy állt, hogy jó esélyünk volt egy szép eredmény elérésére. A horvátok elleni Eb-nyitánnyal ellentétben ezúttal megfelelő volt a védőjáték és a kapusteljesítmény, támadásban pedig Görbicz Anita, Szamoránsky Piroska és Bulath Anita góljainak köszönhetően meglőttük a győzelemhez és a továbbjutáshoz szükséges mennyiséget (az utolsó fordulóban még egy hármas körbeverésből sem jöhetünk ki rosszul).

Márpedig nem így indult, egy-hatnál Karl Erik Böhn elmondása szerint úgy nézett ki, hogy rövid időn belül utazhat vissza Norvégiába...

„Gratuláció jár a lányoknak, ez egy nagy győzelem volt, megmutatták, hogy egy erős mentalitású társaság, amely soha nem adja fel. Egy-hatnál úgy álltunk, hogy hamarosan véget ér a munkám a csapattal, és utazok vissza Norvégiába, de a lányok szerencsére nem így gondolták. Imádok velük dolgozni, tehetségesek, kreatívak és a csapatszellem is kitűnő a válogatott körül. Összeraktunk egy jó stábot az erőnléti edzővel, gyúróval, orvossal és videósokkal együtt, a lányok pedig képesek egymásért is küzdeni” – mondta megkönnyebbülten Böhn, aki érdekes részlettel szolgált az ezúttal látott több cserére vonatkozó kérdésre.

„Bea nagyon okos lány, és jobban ismeri a magyar kézilabdát, mint én, aki másfél éve érkeztem az országba. Az ő tanácsa volt, hogy többet cseréljek, én általában kevesebbet szoktam, de most hallgattam rá” – utalt a kapitány a másodedzőként dolgozó Siti Bea szerepére.

Az ellenfél edzője, Heine Jensen úgy fogalmazott, nem tudták kihasználni Katja Schülke parádés teljesítményét.

„Jól kezdtünk, de az egész meccs alatt igazából csak a védekezésünk működött. Katjának kiváló meccse volt, szomorú vagyok, hogy nem tudtunk több gyors gólt szerezni a védései után. Felállt fal elleni játékban nem voltunk elég szellemesek, nem voltunk elég gólra törőek. Összességében nem használtuk ki elég hatékonyan a lehetőségeinket.”

Görbicz Anita szerint megmutatta a csapat, hogy igenis tud jól védekezni, ez a teljesítmény pedig a spanyolok ellen is elég lehet pénteken, de természetesen szeretnének tovább javulni.

„Nehéz mérkőzés volt, erre is számítottunk, de bíztam végig a csapatban, még miután el is mentek az elején hat-egyre. Az elején talán nem találjuk annyira a ritmust, de nem is támadásban, hanem védekezésben nem tudunk annyira hatékonyak lenni. A második félidőben bebizonyítottuk, hogy a magyar női kézilabda-válogatott is tud védekezni, nagyon kellett nekünk ez a két pont. Nem állunk meg, megyünk tovább: ilyen teljesítmény a spanyolok ellen is elég lehet, de természetesen, ha tudunk, próbálunk jobbak lenni.”

Herr Orsolya szerint a csapat érdeme is, hogy ezúttal többet hozzá tudott tenni a sikerhez, míg Tomori Zsuzsanna már előre tekintett a spanyol meccsre.

„Úgy láttam, hogy nagybetűs csapatként működtünk, jó védekezés nélkül én sem lettem volna képes így játszani. De örülök, hogy jól ment a védés, és hozzá tudtam tenni a magamét a sikerhez. Az első meccsen is hasonlóan akartunk játszani, sokat is készültünk rá, sajnos a szurkolók joggal lehettek csalódottak. Készülünk tovább, mert szerencsére még sok meccs vár ránk” – nyilatkozta Herr.

VETÉSI: MINDENKI ÚJVIDÉKRE!

Vetési Iván, az MKSZ elnöke: A magyar csapatok szokásához híven ezúttal is azt a meccset nyerték meg, amit nagyon kellett, akárcsak a fiúk tették az olimpián. Ennek köszönhetően már ott vagyunk a középdöntőben, és innentől kezdve nyugodtan kézilabdázhatunk. De ezt megelőzően, pénteken még játszunk egy nagyon fontos mérkőzést a spanyolok ellen. Már most arra kérek minden magyar szurkolót, hogy ha teheti, üljön autóba, vonatra vagy buszra és jöjjön szurkolni Újvidékre a magyar válogatottnak.

Bulath Anita: Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, semmi sem sikerült az elején. Ennek volt köszönhető, hogy az ellenfél már öt góllal is vezetett. A második félidőben aztán megmutattuk, mennyire tudunk egymásért küzdeni, és persze kézilabdázni. Ennek köszönhetően nagyon fontos győzelmet arattunk.

„Pénteken is odatesszük magukat, ugyanis ha mi nyerünk, csoportelsőként léphetünk tovább. Remélhetőleg ugyanígy össze fog állni a játékunk minden eleme. Nagyon elfáradtam tegnap, így ma nem tudtam annyira vezér lenni, de Bulath Anita jól helyettesített. Szerencsére mindig van valaki, aki a hátán tudja vinni a csapatot, akkor pedig ez sül ki belőle” – mondta Tomori a sikert követően.

„Nem volt sok idő a hibákon siránkozni, inkább a pozitív dolgokra koncentráltunk. Megbeszéltük, hogy többre vagyunk képesek, mint amit a horvátok ellen mutattunk, és ez ki is jött. A tegnapi meccset elszúrtuk, ma muszáj volt mindent feltennünk a győzelemért, ez óriási erőt fog adni a spanyolok elleni találkozóra. Most már nem szeretnénk megállni, ezt a formát szeretnénk végig mutatni” – így Szamoránsky Piroska.

„Ne az utolsó gólomról kérdezzen. Lehet, hogy szép volt, majd visszanézem, de higgye el, nem ez számít, hanem az, amit az egész csapat mutatott ma. Az, ahogyan meg tudtunk nyerni egy ilyen mérkőzést, ahogyan mindenki harcolt a pályán – fantasztikus volt” – tette hozzá Vérten Orsolya.

SZAMORÁNSKY: MEGMUTATTUK, HOGY ITT VAGYUNK AZ EB-N
Érthető volt a lányok öröme a meccs után
Érthető volt a lányok öröme a meccs után
MAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG 24–21
NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
C-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG 24–21 (11–14)
Újvidék, 2200 néző. V: C. Bonaventura, J. Bonaventura (franciák)
MAGYARORSZÁG: HERR O. – Bognár-Bódi 1, Rédei-Soós 1, GÖRBICZ 9 (6), SZAMORÁNSKY P. 5, Tomori 1, Vérten 2. Csere: Kiss É. (kapus), SZEKERES, SZUCSÁNSZKI 1, BULATH 3, Vincze M. 1, Szabó V. Szövetségi kapitány: Karl Erik Böhn
NÉMETORSZÁG: SCHÜLKE – ZAPF 5, Müller 1, WOHLBOLD 2, Althaus 3, STEINBACH 3, Augsburg 2. Csere: Woltering (kapus), Nadgornaja 2, Hubinger, Loerper 1, Naidzinavicius 2. Szövetségi kapitány: Heine Jensen
Az eredmény alakulása. 5. p.: 1–2. 8. p.: 1–6. 12. p.: 4–6. 18. p.: 7–9. 25. p.: 10–11. 37. p.: 14–14. 39. p.: 16–15. 44. p.: 18–18. 47. p.: 20–18. 53. p.: 21–19. 56. p.: 21–21.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 8/6, ill. 2/–
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 2 2 48–41 +7 4
2. MAGYARORSZÁG 2 1 1 51–49 +2 2
3. Horvátország 2 1 1 49–52 –3 2
4. Németország 2 2 41–47 –6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik