Görbicz: Hétfőn derül ki, hogy ott lehetek-e az Eb-n

Vágólapra másolva!
2010.11.29. 08:23
null
Görbicz részvétele hétfőn dől el (Fotó: Veres Viktor)
Optimális esetben Mátéfi Eszter, a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya legkésőbb a vasárnapi, Ukrajna elleni meccs végére tudta volna, milyen névsorral áll kedden a szövetség végső szót kimondó elnöksége elé, ehhez képest most csak a kérdőjelek szaporodtak. A megsérült Görbicz Anitára hétfőn vizsgálatok válnak, kérdés, el tud-e utazni az Európa-bajnokságra.

A világklasszis irányító még az első félidő derekán akadhatott össze valakivel, és a bal – tehát nem a lövő – kezén visszahajlott a hüvelykujja. Az első helyszíni vizsgálat szerint meghúzódott vagy elszakadt egy szalag a kezében, így a találkozó után rögtön Győrbe vette az irányt, ahol dr. Balogh Péter, az ETO orvosa megröntgenezte.

„Nem is tudom, mikor történt – nyilatkozta Görbicz Anita a Nemzeti Sportnak. – Kicsit fájt a kezem, de játszottam tovább, aztán amikor bal kézzel meg akartam fogni a labdát és kiesett a kezemből, már sejtettem, hogy nagyobb a baj. Még hétfőn is vizsgálat és konzultáció vár rám, azt követően derül ki, mennyire súlyos a sérülésem, és hogy ott lehetek-e az Európa-bajnokságon."

Egyelőre tehát semmit sem tudni – az viszont majdnem biztos, hogy az irányítónak a legjobb esetben is ki kell hagynia valamennyit a felkészülés hajrájából, így a szövetségi kapitány sem került közelebb a kerethirdetéshez. Kedden mind a tizennyolc játékos jelentkezik Tatán, és csak ott dől el, kik utaznak a kontinensbajnokságra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik