Férfi kézilabda: Zsitnyikov távozik Szegedről – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.02.18. 22:55
null
Zsitnyikovra (89) irányítóként számítanak a Wisla Plocknál (Fotó: Dömötör Csaba)
Az orosz válogatott Dmitrij Zsitnyikov négy év után távozik a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatától, és visszatér a lengyel Orlen Wisla Plockhoz – közölte a Magyar Távirati Iroda lengyel sajtóhírekre alapozva.

A TVP Sport című lengyel portál csütörtöki beszámolója felidézi, hogy a 31 éves Zsitnyikov 2015 és 2017 között több mint 250 gólt szerzett a lengyel együttes színeiben, majd Szegedre igazolt, ahol bajnoki címet és Magyar Kupát is nyert. Szerződése a mostani idény után lejár a magyar klubnál. A Wisla Plock ajánlatát már elfogadta, és néhány napon belül aláírja új megállapodását.

A Szegeden balátlövőként szereplő Zsitnyikovra irányítóként számít a lengyel csapat vezetőedzője, Javier Sabaté – aki korábban a Telekom Veszprémet és a magyar válogatottat is irányította –, mivel honfitársa, a spanyol Álvaro Ruiz Sánchez távozik az idény végén.

A balátlövő Szita Zoltánt is foglalkoztató Wisla Plock másik irányítója, a szintén spanyol Niko Mindegia régebben szintén játszott Szegeden.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik