Férfi kézilabda: távozik a Kielce főszponzora, gyűjtést kezdtek

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.06.17. 16:05
null
Távozik a Kielce főszponzora (Fotó: AFP)
Bertus Servaas, a lengyel Kielce férfi kézilabdacsapatának elnöke bejelentette, hogy a klub főszponzora, az általa tulajdonolt VIVE Group július 1-től visszalép az együttes támogatásától.

 

„Kettős szerepben vagyok itt: mint a klub elnöke és mint cégem vezetője. Mint klubelnök nagyon sajnálom, de bejelentem, hogy július elsejétől már nem a VIVE Group a Kielce főszponzora. Az okok egyszerűek: a koronavírus-járvány okozta gazdasági hatások elérték a vállalatomat, üzleteket kellett bezárnom, ezért körültekintőnek kell lennem, mivel több ezer munkavállalóért vagyok felelős. Nem zárom ki, hogy a cég egyszer visszatér szponzorként, de a következő idényben biztosan nem” – idézi a klubelnököt a Sportowe Fakty.

Bertus Servaas azt is bejelentette, hogy annak ellenére, hogy a cége visszalép, ő marad a klub elnöke. Hozzátette, jelenleg még 140 szponzoruk van, de egy új névadó szponzort keresnek a következő idényre.

„A helyzetet vizsgálva két lehetőségünk volt: elengedünk két vagy három játékost és csökkentjük az elvárásokat, vagy azokért, akik szeretik ezt a klubot, továbbra is küzdünk. Ezért kérem a szurkolókat, hogy vásároljanak jegyeket attól függetlenül, hogy még nem tudjuk, hogy a következő idényben zárt kapusak lesznek-e a mérkőzések. A jegyértékesítés csütörtökön indul.”

Az adománygyűjtő oldal szerint a cél, hogy 2.5 millió zlotyt (közel 200 millió forintot) gyűjtsenek 60 nap alatt – ha ez összejön, minden marad a régiben a következő idényre. A beszámoló szerint a gyűjtés ellenére a játékosok szerződését újratárgyalták, többük beleegyezett a fizetéscsökkentésbe. A helyi önkormányzattól is segítséget kért a Kielce, és a klubelnök szerint 1.6 millió zlotys gyorssegélyt meg is kaptak.

Talant Dujsebajev, a Kielce edzője elmondta, sajnálja a történteket, de marad a klubnál.

„Nagyon szomorú voltam, amikor meghallottam a hírt. Mindannyian ismerjük ezt a szituációt, amelybe most belekerültünk. Nehéz a helyzet, és nemcsak a klubelnökünknek, hanem a világon mindenkinek. Köszönöm a játékosoknak, akik megegyeztek a klubbal, és esélyt adtak arra, hogy folytassuk. Büszke vagyok rá, hogy a világ egyik legjobb csapatának edzője lehetek. Ha a legjobbjaink távoznak, új játékosokat kell keresnünk, hogy a legmagasabb céljaink megvalósításáért küzdhessünk tovább. Személy szerint engem is megkerestek például Oroszországból, de én maradok, csak a Kielcére szeretnék fókuszálni” – mondta a korábban a magyar válogatottat is irányító edző.

Andreas Wolff, a Kielce kapusa is szomorúan vette tudomásul a történteket. A német válogatott játékos elmondta, szeretne a klubnál maradni, ám ha elveszítenek néhány játékost, az a többiek jövőjére is hatással lehet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik