Raúl González szerződést hosszabbított a PSG-vel (Fotó: AFP)
Az 51 éves spanyol tréner korábban a Vardar Szkopjét irányította négy éven keresztül, majd 2018 júliusában ült le a párizsi gárda kispadjára.

A szakember irányításával a csapat 2019-ben és 2020-ban is megnyerte a francia bajnokságot, a Bajnokok Ligájában azonban egyelőre nem tudott a csúcsra érni, az előző kiírásban a harmadik helyen végzett, a decemberi kölni négyes döntő bronzmérkőzésén pedig a Telekom Veszprémet győzte le.