Férfi kézilabda: Nem gond, hogy hiányosak vagyunk – Nagy László

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2020.11.02. 21:32
null
„Olyanok kapnak lehetőséget, akik eddig kevesebbet szerepeltek a válogatottban” (Fotó: Kovács Anikó/MKSZ)
Nagy László csapatmenedzser szerint nem gond, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatottnak hiányos összetételben kell pályára lépnie a szerdai és a szombati Eurokupa-mérkőzéseken.

 


Múlt hétvége óta Veszprémben készül a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely a héten két mérkőzést is játszik az EHF Eurokupa első két fordulójában a spanyolok és a horvátok ellen. A gárda legutóbb márciusban találkozott, azóta a koronavírus-járvány miatt elmaradt két összetartás is, és a jelenlegi keret sem a legerősebb a hiányzók miatt, sőt, kiesett Gulyás István szövetségi kapitány is a fertőzés miatt, így távollétében Chema Rodríguez és Nagy László irányítja az edzéseket és majd a csapatot a mérkőzéseken.

 „Mindig jó együtt lenni a srácokkal, főleg, hogy több mint kétszázötven napja nem volt ilyen  – mondta lapunknak Nagy László, a válogatott szakmai felügyelője. –   Ráadásul most az én szerepem is megnőtt Gulyás István kiesése miatt, de vele és Chema Rodríguezzel egyeztetve végzem a munkámat.”     

Jelenleg tizenkilenc játékossal tréningeznek, a meccsekre tizenhat nevezhető. Chema Rodríguez szombat este csatlakozott, a játékosok közül a kapus Mikler Roland, a balátlövő Bodó Richárd és a Norvégiából érkező jobbszélső, Máthé Dominik is később érkezik a kerethez. Az együttes napi kétszer másfél-két órás edzést végez, amelyen tartják magukat a már jól bevált leosztáshoz: a tréningeken Chema Rodríguez irányítja a támadást, Nagy László pedig a védekezést.

 „Alapvetően most is ez a felállás, de természetesen mindent megbeszélünk   – tette hozzá a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) alelnökeként is dolgozó Nagy. –   Mivel a keret tele van újonccal, próbálunk minél többet foglalkozni velük, de az sem jó, ha túl sok információt akarunk átadni, mert elvesznek benne. Meg kell találni az egyensúlyt, azt az információ- és munkamennyiséget, amennyit fel tudnak dolgozni, el tudnak végezni, hogy ne gátolja őket, s minél hamarabb meg tudjanak hozni egy-egy döntést.”     

A létszám fontos szempont, mert nagyobb merítési lehetőséget ad a szakmai stábnak, és szem előtt vannak azok a játékosok is, akikre bátran számíthat. A cél, hogy minél többen ismerkedjenek meg a szakmai alapokkal, ezért az abszolút elitbe tartozó spanyolok és horvátok ellen nem a gólok száma és a végeredmény számít, a látottak és a mutatott játék alapján lehet majd következtetéseket levonni.

  „Az a fontos, hogy önmagunkhoz képest legyen előrelépés, az újoncok pedig fejlődjenek is bizonyítsanak. Jövőt így lehet építeni – fogalmazott Nagy László. –    A győzelem nyilván nem lenne reális elvárás, már csak azért sem, mert míg a mi csapatunk erősen hiányos, a spanyoloké nem az. De elfogadjuk a helyzetet, és igyekszünk a maximumot kihozni a srácokból.”     

A MAGYAR FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT 19 FŐS KERETE

Kapusok: Bősz Dániel (Balatonfüred), Mikler Roland (Szeged), Székely Márton (Veszprém)
Jobbszélsők: Bujdosó Bendegúz (Ferencváros), Tóth Ádám (Dabas)
Jobbátlövők: Leimeter Csaba (Csurgó), Máthé Dominik (Elverum, norvég), Ilic Zoran (Orlen Wisla Plock, lengyel)
Irányító: Hanusz Egon (Csurgó)
Beállók: Rosta Miklós (Szeged), Szűcs Bence (Balatonfüred), Vajda Huba (Veszprémi KKFT)
Balátlövők: Bodó Richárd (Szeged), Borsos Tamás (Csurgó), Ligetvári Patrik (Veszprém), Szita Zoltán (Orlen Wisla Plock), Varga Márton (Balatonfüred)
Balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüred), Kovacsics Péter (Ferencváros)

KÉZILABDA
FÉRFI EUROKUPA
1. FORDULÓ
szerda 18.15:
Magyarország–Spanyolország, Veszprém (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
2. FORDULÓ
szombat 18.00:
Horvátország–Magyarország, Eszék (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik