Férfi kézilabda: Nem érzem, hogy gyengültünk volna – Vladan Matics

Vágólapra másolva!
2020.07.05. 10:46
null
Vladan Matics szerint a nyáron nem gyengült a Tatabánya kerete, de a nemzetközi porondtól azért ő is tart egy kicsit (Fotó: Földi Imre)
Jövő hét szerda délután kezdi el a felkészülést a Grundfos Tatabánya férfi kézilabdacsapata, amely anyagi nehézségekkel nézett szembe az elmúlt időszakban, és bár a helyzete végül megoldódott, talán ennek is köszönhetően alaposan megújított kerettel kezdi a 2020–2021-es idényt. Vladan Matics edzőnek azonban már van tapasztalata abban, hogyan kell szezonról szezonra új csapatot építeni.

„Nem félek a kihívásoktól, tudomásul kell venni, hogy a két nagy csapaton kívül a többiek nehezen tudnak hosszú távra tervezni, ami azt jelenti, hogy kicsit improvizálniuk kell – mondta Matics a Nemzeti Sportnak. – Nálunk ez a probléma tavaly kezdődött, az elmúlt két évben kis túlzással szinte új kerettel kellett dolgoznom, de az anyagi lehetőségeinknek megfelelően eddig is és most is igyekeztünk olyan típusú játékosokat megszerezni a piacról, akiket be tudunk építeni a rendszerünkbe.”

GRUNDFOS TATABÁNYA KC, 2020–2021
Érkezett: Bognár Nándor (beálló, NEKA), Debreczeni Dávid (beálló, FTC-HungaroControl), Hornyák Bence (jobbszélső, Telekom Veszprém), Martin Konecny (kapus, szlovák, HKM Sala, szlovák), Molnár Balázs (balszélső, SBS-Eger), Sunajko Stefan (balszélső, MOL-Pick Szeged), Zdolik Bence (balátlövő, Balatonfüredi KSE), Piotr Wyszomirski (kapus, lengyel, TBV Lemgo Lippe, német)
Távozott: Borbély Ádám (kapus, Veszprémi KKFT), Borzas Uros (balátlövő, Fenix Toulouse, francia), Marko Davidovic (irányító, bosnyák, ?), Deményi Xavér (kapus, FTC-HungaroControl), Dénes János (védekező, Balatonfüredi KSE), Ernei Bence (balszélső, ?), Jozef Holpert (balszélső, CYEB Budakalász), Vitalij Komogorov (balátlövő, orosz, Dobrogea Sud Constanta, román), Pásztor Ákos (jobbszélső, ?), Szász András (beálló, román, CS Dinamo Bucuresti, román), Vladimir Vranjes (bosnyák, beálló, Meskov Breszt, fehérorosz), Milos Vujovics (balszélső, montenegrói, Füchse Berlin, német)

Ahogy a tatabányai keret egy évvel ezelőtt is sokat változott, a trénernek idén is alaposan felforgatott csapattal kell megkezdenie az alapozást. Elmondása szerint azonban nem csak ők járnak ebben cipőben, a Veszprémen, a Szegeden és a krízishelyzetre jól reagáló Gyöngyösön kívül minden együttesnél kisebb-nagyobb átalakulások követték egymást.

„Kevesen vagyunk, de nem rossz a keretünk, nekem tetszik! Nem érzem, hogy gyengültünk volna. A bal szárnyat még be kell építeni, Győri Mátyás stabil pont lett, nagyon sokat fog számítani Juhász Ádám visszatérése, és remélem, Zdolik Bencét is elkerülik a sérülések – fogalmazott Matics. – Elment Vladimir Vranjes, aki harcos, rutinos, stabil játékos volt, és nagy csibész, aki mindent tudott a kézilabdáról. Nagy erősítés lehet Debreczeni Dávid érkezése a Fraditól, aki hátul hármas védőt játszik, de nálunk más rendszerben kell védekeznie Sipos Adrián és Ilyés Ferenc mellett, mint a zöld-fehéreknél Schuch Timuzsin párjaként.”

Matics azt hitte, nagy veszteség lesz a montenegrói balszélső Milos Vujovics távozása is, de a játékos az elmúlt egy évben alig lépett pályára, és nélküle is megoldottak mindent, a következő szezonra pedig szerinte telitalálat volt leigazolni a posztra Sunajko Stefant és Molnár Balázst, akik szerinte tökéletesen kiegészítik egymást.

Juhász Ádám visszatérése kulcsfontosságú lesz (Fotó: tatabanyahandball.com)
Juhász Ádám visszatérése kulcsfontosságú lesz (Fotó: tatabanyahandball.com)

A csapat a csonka szezon végén egyébként nemcsak fiatalított, de „magyarosított” is, öt légiós távozott, a helyükre azonban nem érkezett külföldi játékos a mezőnybe. A kapusposztra viszont kettő is, ami annak volt köszönhető, hogy Bartucz László megsérült, így a lengyel Piotr Wyszomirski mellé az utolsó pillanatban leigazolták a szlovák Martin Konecnyt. A szakember szerint a legfontosabb, hogy egészségesek maradjanak, főleg a kétfrontos harc miatt.

VÉLEMÉNY

SIPOS Adrián, a Tatabánya beálló-védője: „Nagy játékosmozgás volt a csapatban, több meghatározó játékos is távozott, de így a fiatal tehetségek megmutathatják, nem hiába igazoltuk át őket. Minden labdára jobban kell koncentrálni, mint eddig, nehezebb szezonra számítok, mint az előző, pedig az sem volt könnyű. Nehéz alapozás elé nézünk, még össze kell rázódni, hogy mindenki meg tudja csinálni azt, amit az edző kér tőle. Védekezésben Ancsin Gábor és Ilyés Ferenc marad a két oldalamon, és jött a fiatal Debreczeni Dávid, aki tele van energiával és önbizalommal, szerintem gyorsan bele fog rázódni, és olajozottan működik majd a védelem.”

„Az EHF Európa-liga minimum tíz meccset jelent pluszban, ráadásul nagyon kemény lesz, bevallom, kicsit tartok is tőle – tette hozzá Matics. – Az NB I-ben szerintem az elmúlt szezonban is megszereztük volna a harmadik helyet, tavasszal nagyon jó sorsolásunk lett volna, a sorsunk a mi kezünkben volt. A következő idényben a Veszprém és a Szeged előnye még nagyobb a többiekkel szemben, ezt el kell engedni. A Csurgó, a Balatonfüred, a Gyöngyös, a Fradi, a mindig kellemetlen Komló és köztünk fog eldőlni a harmadiktól a nyolcadikig a helyezések sorsa. Úgy érzem, kiegyenlítettebb lett a magyar bajnokság.”

A nemzetközi kupában Vladan Matics szerint azért nehéz a helyzete a Tatabányának, mert bár örülnek a részvételnek, amíg nincs saját csarnokuk, ahol szurkolóik valódi hazai pályát varázsolhatnak, nehéz nagy célokat kitűzni a sorozatban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik