Férfi kézilabda: Momir Ilics a Veszprém új vezetőedzője – hivatalos

H. D., V. SZ.H. D., V. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.07.02. 10:27
null
Momir Ilics és Gulyás Péter veszi át a Telekom Veszprém irányítását (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
A Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának péntek délelőtti sajtótájékoztatóján kiderült, hogy Momir Ilics veszi át az együttes irányítását, segítője pedig Gulyás Péter lesz. Az új edzőpáros megnevezése mellett több játékos érkezéséről és távozásáról is beszámolt a bakonyi klub.

Mint ismert, a Telekom Veszprém a 2020–2021-es idénybenmásodik lett a Szeged mögötta bajnokságban, a Bajnokok Ligájában pedig a Nantes-tal szembenelbukta a negyeddöntőt. Ezek utánmenesztették David Davis vezetőedzőt, Nagy László sportigazgató pedig továbbigyökeres személyi változásokat lengetett be.

„Kész vagyok élni a lehetőséggel”
Momir Ilics, a Telekom Veszprém vezetőedzője: – Amikor felajánlották nekem a Telekom Veszprém vezetőedzői posztját, azonnal elfogadtam, és kész vagyok élni a lehetőséggel. Nagy kihívás, hogy továbbra is része lehetek ennek a nagy tradíciókkal rendelkező klubnak, lenyűgözött és nagyon izgatott vagyok az előttünk álló projekt miatt. Már játékosként is arra készültem, hogy edzőként folytassam a pályafutásomat, nyolc évet töltöttem Veszprémben, hat évet játékosként, két évet az akadémián. Ez a város a második otthonom. Gulyás Péterrel és Nagy Lászlóval sokat egyeztettünk, készen állunk fiatal játékosok beépítésére, akikről pontosan tudom, a pályán mire képesek, és milyen emberek a pályán kívül. A keretből többekkel beszélgettem már, a csapatépítés lesz a fő irányvonal, célunk a csapategység visszaállítása, mert egy család vagyunk, és szeretném, ha újra úgy is működnénk. Biztos vagyok benne, hogy a szurkolók serege továbbra is mellettünk áll, nélkülük nehéz lenne sikereket elérni, erre jól emlékszem játékoskoromból. Nagy lehetőség ez a Veszprémnek és a magyar kézilabdának is.

A bakonyi klub péntek délelőtt sajtótájékoztató keretében számolt be a csapatot érintő fejleményekről.

Davis helyét a Veszprém két korábbi játékosa, Momir Ilics és Gulyás Péter veszi át – előbbi vezetőedző, utóbbi segédező lesz. Az elmúlt években mind a ketten a klub utánpótlásában dolgoztak, most kettő plusz egy éves szerződést kötöttek.

Kinevezésükkel új fejezetet kezd a Veszprém, a hároméves koncepció egyik alapja a magyar fiatalok beépítése lesz. Az első év kulcsfontosságú feladatai között szerepel a csapategység kialakítása, a generációváltás megkezdése, a magyar bajnoki cím visszaszerzése és a minél jobb szereplés a Bajnokok Ligájában – a négyes döntőbe jutás azonban nem elvárás.

Ennek szellemében pénteken már érkezőket is bejelentettek: Dörnyei Borisz (jobbszélső) és Bodor Márk (balátlövő), továbbá az előző idény első felében a Wisla Plockban szereplő, már a felnőttválogatottban is bemutatkozó Zorán Ilics (jobbátlövő), illetve az FTC-től visszavásárolt Lukács Péter (irányító-átlövő) is a Veszprém felnőttcsapatával kezdi meg a felkészülést.

„Voltak olyan nehézségek, amelyekkel nem tudtunk megbirkózni és olyanok is, amelyeket jól kezeltünk, de az eredménytelenség rányomta bélyegét a idényre, amely mintha teljes kudarc lett volna. Nem szeretnénk, ha ez megismétlődne – mondta Csík Zoltán, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója. – A pohár se nem félig üres, se nem félig teli, hanem teljesen üres. Új célokat kitűzve kezdjük a 2021–2022-es évadot, változtatni szeretnénk a szemléleten, sportszakmai tekintetben és gazdasági értelemben is.”

Nagy László sportigazgató elmondta, nem kerestek bűnbakot, nem is szeretnék egyedül a volt edzőt, David Davist hibáztatni a történtekért, ehelyett döntöttek, új útra lépnek.

Azt már korábban biztossá vált, hogy Kent Robin Tönnesen és Nikolaj Markussen távozik – előbbi a Mol-Pick Szegednél, utóbbi a dán Holstebrónál folytatja –, mellettük Vuko Borozannal szerződést bontottak és Danyiil Siskarjov is elhagyja a bakonyi klubot.

Nagy László, a Veszprém sportigazgatója a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolása után, a Sport Tv-nek adott nyilatkozatában elmondta, a következő hetekben további érkezők és távozók is lehetnek a csapatnál.

„Szeretnénk elindítani valamit, amihez kell egy kis idő, de a csapat most is alkalmas lesz nagy célok elérésére – tette hozzá a sportigazgató. – Az első év kulcsfontosságú, több lehetőséget kapnak a saját nevelésű fiatal magyar játékosok, itt az idő, hogy mély vízbe dobjuk őket, és megmutassák, mit tudnak.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik