Férfi kézilabda: Mocsai búcsúmeccsén a szlovénok a bírót okolják

Vágólapra másolva!
2010.06.21. 15:46
A magyar férfi kézilabda-válogatott egygólos összesítéssel búcsúztatta Szlovéniát a világbajnoki pótselejtezőben. Ahogy az első mérkőzésen a magyarok, úgy a visszavágón a szlovénok voltak elégedetlenek a hajrá bírói ítéleteivel.

„Remekül játszottunk negyvenöt percig, jól ment a játék védekezésben, támadásban egyaránt. És akkor valami megtört. Minden a kezünkben volt, de az utolsó tíz percben semmi sem jött össze. Nem volt szerencsénk, a bírók a magyaroknak fújtak, mi pedig kihagytuk a lehetőségeinket" – mondta a csapat kapitánya, Uros Zorman.

„Az utolsó tíz percben nem tudtunk koncentrálni, hibát hibára halmoztunk, ráadásul volt néhány vitatható bírói döntés is" – támogatta meg csapattársát Vid Kavticnik.

A szlovén újságok kiemelik, hogy a pótselejtezővel véget ért Mocsai Lajos megbizatása, mint a válogatott szakmai igazgatója, így a távozó szakember sok siket kívánt utódjának.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik