Férfi kézilabda: megvan a Kielce új főszponzora

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.08.13. 19:17
A Kielce férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy négyéves szerződést kötött a legnagyobb lengyel sörfőzdével, a Van Purral, így a következő négy évben az együttes nevében szerepel majd a sörfőzde egyik márkájának, a Lomzának a neve.

Mint ismert, a VIVE Group július 1-től visszalépett a Kielce támogatásától, így főszponzor nélkül maradt a 17-szeres lengyel bajnok, 2016-ban Bajnokok Ligája-győztes csapat.Mint ismert, a VIVE Group július 1-től visszalépett a Kielce támogatásától, így főszponzor nélkül maradt a 17-szeres lengyel bajnok, 2016-ban Bajnokok Ligája-győztes csapat.

A sörfőzdével kötött megállapodás értelmében a Lomza bekerül a Kielce nevébe, ám a korábbi szponzor iránti tiszteletből a VIVE is benne marad, így a jövőben Lomza VIVE Kielce néven szerepel majd az együttes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik