Abalo döntésében a válogatott is kulcsszerepet játszott (Fotó: AFP)

„Nem titkolom, nagyrészt azon töprengtem magamban, hogy befejezzem vagy folytassam a karrieremet – kezdte Abalo a francia sportlapnak adott interjút. – Az utóbbi néhány hétben hagytam, hogy az ügynököm végezze a munkáját. Miután beszélt nekem az Elverum ajánlatáról, meghallgattam az edzőt és a sportigazgatót is. Imponált nekem, milyen energiával és lelkesedéssel dolgoztak azon, hogy megszerezzék az aláírásomat. A Bajnokok Ligája legutóbbi kiírásából már ismertem a csapatot (Lillehammerben rekordot jelentő 12 377 néző látta a PSG vendégjátékát – a szerk.). A Dinamo Bucuresti-től szintén kaptam egy érdekes megkeresést, de Norvégia jobban megmozgatott. Szélsőként, azt hiszem, többet nyerhetek vele.”

A kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és Európa-bajnok szélső nem tagadta, hogy a válogatott kulcsszerepet játszott a döntésében, ugyanis szeretne ott lenni az egy évvel elhalasztott tokiói olimpián.

„A következő idényben számos feladat vár a válogatottra, amelyeken szeretnék játszani. Egyszerűen nem hagyhattam abba júniusban. A folytatásban a válogatottnak kulcsszerepe volt. A PSG-vel hétszer voltunk bajnokok az elmúlt nyolc évben, így nem jelentett akkora csapást, hogy nem ment végig a szezon. Másfelől nagyon hittem benne, hogy jó esélyünk van a Bajnokok Ligája megnyerésére. Olyan csapatokkal kerültünk volna szembe, mint a Barcelona vagy a Veszprém, de már nem bánkódom a final four miatt.”

A PSG hétfőn újrakezdi az edzéseket, így Abalo is elbúcsúzhat a társaitól. „Boldog vagyok, hogy találkozhatom mindenkivel, beszélgethetünk, mosolyoghatunk... Még ha nem is küldtem nekik mindennap üzenetet, tartottam velük a kapcsolatot, így fontos volt, hogy az utolsó időszakot együtt tölthetjük, és személyesen is elbúcsúzhatom tőlük.”