Férfi kézilabda: FTC-Veszprém, 29 év után rangadó ismét

Vágólapra másolva!
2010.09.19. 12:31
A férfi élvonalbeli kézilabda-bajnokság, a Budapest Bank Liga 4. fordulójában a Népligetben két, eddig százszázalékos teljesítményt nyújtó együttes csap össze: a Ferencváros vendége a címvédő MKB Veszprém lesz.

Legutóbb ez a párharc nagyjából 1981-ben volt rangadó: azóta nem szerepelt a magyar bajnokság első négy helyezettje között egyszerre a Veszprém és a Ferencváros. A mostani évad 4. fordulója előtt azonban a bajnoki cím védője meccshátrányban is harmadik volt, a megerősödött FTC meg az élen állt a bajnokságban, így aztán a felek vasárnap késő délutáni (18 óra) népligeti randevúja bízvást kiérdemli az előkelő minősítést.

A három győzelemnél (köztük van a tavalyi bronzérmes Tatabánya elleni siker) járó hazaiak számára többeknek pikáns ez a mérkőzés: a két kapus például egyaránt kötődik Veszprémhez. A negyvenéves Perger Zsolt már csak átvitt értelemben, hiszen nevelőegyesülete ellen lép pályára, a szlovák Teodor Paul viszont veszprémi kölcsönjátékosként szerepel a zöld-fehéreknél. És ott van Buday Dániel is: az irányító szintén volt csapata ellen készül.

A Veszprémnek ez lesz az első jelentős megmérettetése az évadban. Már csak azért is fontos értékmérő lesz az FTC elleni összecsapás a bajnokcsapat számára, mert egy héttel később már a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában a Tatran Presov ellen mérkőzik – márpedig a magyar bajnokságban vendégszereplő eperjesiek eddig igen magabiztosan pofozgatják a riválisokat, szombaton a Szegedet győzték le. És azt még nem is említettük, hogy az utóbbi időben sérüléssel bajlódó veszprémi játékosok számára (Fazekas Nándortól és Dejan Pericstől Laluska Balázsig, Eklemovics Nikoláig és Gulyás Péterig) is itt az alkalom egy jó kis tétmeccsel formába lendülni – Mocsai Lajos bízik benne, mindannyian pályára léphetnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik