Férfi kézi Eb: elkezdődött a jegyárusítás a szegedi és a debreceni meccsekre

Vágólapra másolva!
2021.05.07. 15:26
null
A francia válogatott Szegeden lép majd pályára a csoportkörben (Fotó: AFP)
Pénteken elkezdődött a jegyárusítás a jövő januári magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság szegedi és debreceni mérkőzéseire – írja az MTI.

 

Az európai szövetség (EHF) tájékoztatása szerint a bérleteket az Eventim hálózatában, illetve a tickets.eurohandball.com oldalon vásárolhatják meg a szurkolók. A napijegyeket ősztől árusítják majd.

Szeged és Debrecen egy-egy csoport küzdelmeinek ad majd otthont. A budapesti, a kassai és a pozsonyi meccsekre már hónapok óta lehet belépőket kapni.

A 24 csapatos tornán öt helyszínen 65 mérkőzést játszanak január 13. és 30. között. Mind a hat négycsapatos csoportból az első két helyezett jut a középdöntőbe, onnan pedig az első kettő kerül az elődöntőbe.

Az egyik középdöntő-csoportnak Pozsony, a másiknak Budapest ad otthont, majd az elődöntőket, a bronzmérkőzést és a finálét a magyar fővárosban rendezik.

A magyar válogatott a budapesti B-csoportban Portugáliával, Izlanddal és Hollandiával találkozik.

Jegyeket ide kattintva vásárolhat!

2022-ES FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, MAGYARORSZÁG–SZLOVÁKIA
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Debrecen):Szlovénia, Dánia, Észak-Macedónia, Montenegró
B-csoport (Budapest):Portugália, MAGYARORSZÁG, Izland, Hollandia
C-csoport (Szeged):Horvátország, Szerbia, Franciaország, Ukrajna
D-csoport (Pozsony):Németország, Ausztria, Fehéroroszország, Lengyelország
E-csoport (Pozsony):Spanyolország, Svédország, Csehország, Bosznia-Hercegovina
F-csoport (Kassa):Norvégia, Oroszország, Szlovákia, Litvánia

A magyar válogatott menetrendje a B-csoportban
2022. január 13.:Magyarország–Hollandia
Január 16.:Portugália–Magyarország
Január 18.:Izland–Magyarország

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik