Férfi kézilabda: Chema még nem írt alá a Benficához

– Hogyan telnek a napjai?
– Megállás nélkül dolgozom, főállású apa lettem. A maradék időmben csakúgy, mint mindenki, én is próbálok edzésben maradni, a magyar válogatott erőnléti edzője, Tord Ellingsen programját végzem. Néha megnézek egy régi meccset, habár a gyerekek most nagyon lefoglalnak.

– Milyen a helyzet Spanyolországban?
– Nem tudom, még Franciaországban vagyunk a családommal. A bajnokságoknak vége, de az edzések hamarosan újrakezdődhetnek. Június végéig szerződés köt jelenlegi klubomhoz, a Saranhoz, és az iskola is kinyit május közepén. Lassan újból beindul itt az élet, edzeni már a szabadban is lehet, igaz, egyelőre csak egyénileg, szigorúan minden szabályt betartva.

– Nem bánja, hogy így ér véget játékos-pályafutása?
– Ki mondta, hogy befejezem?

– Miért, a következő szezontól nem a Benficát irányítja?
– Én is olvastam az újságokban, hogy összeboronáltak a portugálokkal. Igen ám, de semmilyen szerződést nem írtam alá a Benficánál, amely valóban ajánlatot tett. Szerencsére sok lehetőség közül választhatok, ezért még adtam magamnak egy-két hét gondolkodási időt.

– Ezek szerint még láthatjuk a pályán?
– Elképzelhető. Az utóbbi évekhez hasonlóan ennek az idénynek is úgy vágtam neki, hogy ez lesz az utolsó, most mégis úgy gondolom, nem ilyen búcsút képzeltem el magamnak. Lehet, hogy csak edzősködni fogok, esetleg játszom még egy kicsit, vagy mindkettő.

– Negyvenen túl nem vállal kicsit sokat?
– Fiatalnak érzem magam, nem foglalkozom a korommal. A kézilabda nem munka, hanem szerelem. Amíg ég bennem a tűz, addig nem tudom abbahagyni. Ha már nem lesz meg a kellő szenvedély, csak az edzősködésre koncentrálok, de addig még van időm. Most legalábbis ezt érzem. Amúgy is sokat kell tanulnom a szakmáról.

– A magyar válogatottból kivel tartja a kapcsolatot?
– Sűrűn beszélek Nagy Lászlóval és Gulyás Istvánnal, és van egy WhatsApp-csoportunk is, amelyben rengeteg poént megosztunk egymás között a játékosokkal. A szegedi Juan Carlos Pastorral és a veszprémi David Davisszal is megtárgyaltuk már a kialakult helyzetet, ahogy a magyar csapatokat érintő döntéseket is.

– Az európai szövetség határozata a nemzetközi kupasorozatok berekesztésével heves reakciókat váltott ki. Ön miként reagált, amikor megtudta, hogy egykori klubja, a Veszprém a csoportban elért második helyének köszönhetően jutott a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe?
– Minden csapatot sajnáltam, amelyet hátrányosan érintett az EHF döntése, biztos nem lettem volna a végrehajtó bizottság tagjainak helyében! A jelenlegi szituációban a legfontosabb az egészség, ezt meg kell érteni. Mindenkinek nem kedvezhettek.

– Mennyire változott meg az élete a januári Európa-bajnokság óta?
– Óriási élménnyel gazdagodtam Svédországban, ahová majdhogynem zöldfülű edzőként mentem. Sokat tanultam mindenkitől az Eb-n. Rájöttem, játékosként mennyivel egyszerűbb az élet: mindig azt teszed, amit kérnek tőled, játszol, lezuhanyozol és hazamész. Az edzők élete viszont teljesen más, a lefújás után rögtön a következő feladatra koncentrálsz, ez pedig nem annyira könnyű, mint ahogy elképzeltem.

– Izland legyőzése után olyan beszédet tartott az öltözőben, amelytől még a képernyők előtt ülőknek is borsódzott a háta.
– A felvételen inkább az látszott, hogy milyen hangulat uralkodott a csapat körül, csak boldog fejeket mutatott a kamera – engem is beleértve. A legfontosabb célunkat elértük az Európa-bajnokságon, miután sikerült újból mosolyt csalni a magyar emberek arcára, akik újra büszkék lehettek a válogatottjukra. Remélem, a kilencedik hely csak a kezdet, mert még sokra viheti ez a fiatal csapat.

– Ki szerzett kellemes meglepetést?
– Amolyan sötét lóként utaztunk ki Malmőbe, senki sem tudott rólunk semmit, valamint a közvélemény sem várt el sokat tőlünk. Ott aztán megmutattuk a világnak, mire vagyunk képesek. De ami nekem sokkal meglepőbb volt, hogy a játékosok végig hittek, bíztak magukban, illetve az elvégzett munkában. Remélem, az NB I-ben játszó többi magyart is sikerült ösztönözni ezzel a teljesítménnyel, ugyanis mindenki előtt nyitva van a nemzeti együttes ajtaja. Már alig várom, hogy ismét a srácokkal legyek. Amikor a magyar válogatotthoz megyek, olyan, mintha kicseréltek volna, minden percét élvezem.