Férfi kézilabda: bundázással vádolják a Sporting futballigazgatóját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.16. 14:17
null
A Sporting kézilabdacsapatának nincs sok oka az örömre (Fotó: Facebook)
Óriási botrány robbant ki a portugál sportéletben: a Correio da Manha napilap olyan WhatsApp-üzeneteket hozott nyilvánosságra, amelyek azt bizonyítják, hogy a Sporting férfi kézilabdacsapata tavaly bundázással szerezte meg a bajnoki címet. A lap szerint az ügyben érintett lehet a klub futballigazgatója, az egész ügy szellemi vezére, André Geraldes is, akit három társával együtt szerdán le is tartóztattak.

 

 

A Sporting kézilabdacsapata 2001-ig 17 aranyérmet szerzett, és ugyan 2005-ben és 2006-ban is bajnoknak vallja magát, a liga és a szövetség közötti vita miatt ezeket az elsőségeket hivatalosan nem ismerték el (a szövetség a Madeirát és a Bragát tartja aranyérmesnek).

A klubnak 16 évet kellett várnia az újabb elsőségre, tavaly a Portót egy ponttal megelőzve sikerült az élen végezni. A csapat az alapszakaszt követően még nyolcpontos hátrányban volt, de a százszázalékos teljesítménnyel záró Porto a felsőházi rájátszás tíz fordulója során négyszer is kikapott.

A sorsdöntő mérkőzésnek az utolsó előtti fordulóbeli, Benfica elleni 28–27-es zakó bizonyult, a Sporting ekkor tudott előzni a tabellán. De a klub nem is bízott semmit a véletlenre, ahogy a Correio da Manha napilap által nyilvánosságra hozott üzenetváltásokból kiderült, 2000 euróval megkente a játékvezetőket, hogy a Porto veszítsen.

A lap állítása szerint az ügyben nyakig sáros volt André Geraldes, a klub futballigazgatója, aki ugyan tagadta a vádakat, de a Record szerdán arról számolt be, hogy Geraldest, illetve a vesztegetési ügyben érintett Goncalo Rodriguest, Paulo Silvát és Joao Goncalvest egyaránt őrizetbe vették.

„Nagyon remélem, hogy mindez nem igaz, mert óriási szégyen lenne a klubnak” nyilatkozta Vicente Moura, a klub korábbi alelnöke, a Portugál Olimpiai Bizottság korábbi vezetője.

A Porto szerdán sajtóközleményt adott ki, amelyben azt írta, nyugodtan várja az ügy tisztázását, de egyben arra is emlékeztetett, hogy a tavalyi, Benfica elleni mérkőzést követően nem véletlenül bírálta a játékvezetést, és nyújtott be hivatalos tiltakozást. „A súlyos hibák véleményünk szerint hozzájárultak ahhoz, hogy elbuktuk a bajnoki címet és következésképpen a Bajnokok Ligájában való részvételt” – olvasható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik