Férfi kézilabda: abszolút veszprémi fölény a SEHA-ligában

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 10:26
null
Davis a végleg megszerzett trófeával (Fotó: SEHA Photo)
A Telekom Veszprém simán vette az első nagyobb akadályt a szezonban, harmadszor is megnyerte a SEHA-ligát, így megtarthatta az érte járó trófeát.

A Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata 2015 és 2016 után harmadszor is megnyerte a SEHA-ligát, a döntőben 35–27-re kiütve a (minden bizonnyal a veszprémiek évekig tartó távolmaradása miatt) rekordbajnok és címvédő Vardart. A finálé sima volt az első néhány másodpercet leszámítva, Lékai Máté és a meccs első gólja után nem volt olyan perce az összecsapásnak, hogy ne a veszprémiek vezetettek volna. A siker nemcsak azért volt emlékezetes, mert a magyar gárda a triplázás miatt hazavihette a kupát, hanem azért is, mert az együttest irányító David Davis vezetőedzőként először emelhette magasba a trófeát.

„Azzal a céllal érkeztünk, hogy megnyerjük a tornát” – mondta a spanyol mester a mérkőzés után. – „A döntőre azonban nem tudtunk jól felkészülni, a Vardar ráadásul megpróbált meglepni minket, ezért teszteltünk több támadó- és védősémát is. Tudtuk, hogy végig harcolnunk kell, de az volt a siker kulcsa, hogy jól kezdtük az első félidőt. Ezt a győzelmet a szurkolóinknak ajánlom, akik biztosan itt lettek volna, ha nincs a járvány.”

GASPER MARGUC
„Jólesik egyből trófeával kezdeni az idényt, főleg egy ilyen kemény felkészülési időszak után. Akkor hoztuk a megfelelő szintet, amikor igazán kellett, a döntő elején, így hamar magunkhoz ragadtuk az irányítást. Kiváló csapatunk van, és remek idény áll előttünk” – fogalmazott a Veszprém jobbszélsője.

A döntők történetében ez „csak” a második legnagyobb különbségű győzelem volt, az első szintén a Veszprém nevéhez fűződik, amely 2015-ben tizenegy góllal volt jobb a fehérorosz Meskov Bresztnél (32–21). A jelenlegi keretben három olyan játékos is van, aki mindhárom SEHA-liga-győzelem alkalmával a csapatban volt: az irányító Lékai Máté, a beálló Andreas Nilsson és a jobbszélső Gasper Marguc, és két olyan, aki a Vardar csapatával is megnyerte a sorozatot: a balszélső Vuko Borozan és a beálló Rogério Moraes, akik korábban egyaránt háromszor diadalmaskodtak az északmacedónokkal.

A vasárnapi fináléban két gólrekord is megdőlt, a Veszprém harmincöt találata az eddigi legmagasabb, amit egy csapat elért, és a két alakulat hatvankét találatával hivatalosan is a 2020-as volt a leggólgazdagabb SEHA-liga-döntő.

BORKO RISZTOVSZKI
„Megérdemelten győzött a Veszprém. Nem felemelt kézzel érkeztünk, de a négyes döntő megmutatta, min kell még dolgoznunk, hogy jó szezonunk legyen. Az utolsó sípszóig küzdeni kell, nem számít, ki az ellenfél. Jobb teljesítményre is képesek lettünk volna, de most csak ennyi volt bennünk” – mondta a Vardar kapusa.

A térd- és vállsérüléséből felépülő Lékai Máté a Vardar elleni meccsen szerezte hatszázadik gólját a Veszprém színeiben, és a magyar együttes abszolút fölényét jelzi a zadari tornán, hogy az álomcsapatba öt játékosa is bekerült: Rodrigo Corrales, Gasper Marguc, Jorge Maqueda, Andreas Nilsson és Blaz Blagotinsek.

Sőt, a hétvége legértékesebb játékosa a spanyol kapus Corrales lett, aki a két meccsen összesen 29 lövést fogott ki, közte négyből két hetest, és összességében 37 százalékos hatékonysággal védett. Nem csoda, hogy hétfőn ő volt az egyetlen, aki elkésett a közös csapatebédről...

A Veszprém remekül vette az idény első nagyobb kihívását, de a folytatás is sűrű lesz, a héten a két NB I-es feljutóval játszik, szerdán a Veszprémi KKFt-vel, vasárnap a Celédi KKSE-vel, szeptember 16-án pedig elkezdi a Bajnokok Ligája küzdelmeit a francia Nantes otthonában.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik