Férfi kézi: A Bundesligában nem a túlélésre játszanak  – Faluvégi

Vágólapra másolva!
2020.10.03. 13:33
null
Faluvégi Rudolf (balra) még magát is meglepte, olyan jó állapotban van (Fotó: Imago)
A 18 helyett immár 20 csapattal rajtolt el a német élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokság, amely nemcsak az októberi kezdés és befejezés, hanem a négy kieső miatt is érdekes lesz.

Négy mérkőzéssel csütörtökön kezdetét vette a világ egyik legjobb férfi kézilabda-bajnoksága, a Bundesliga, amely az eddigi 18 helyett idén ősszel 20 csapattal rajtolt el, miután a koronavírus-járvány a német élvonal versenykiírását is átírta. Ugyanígy a fizetéseket is, aminek persze a játékosok, edzők, stábtagok egyáltalán nem örülnek, mert úgy érzik, a megnövekedett meccsszám ellenére kevesebb pénz jut nekik.

A PÁLYÁN ÜNNEPLI A NEGYVENET
A 2014 és 2016 között a Veszprémet erősítő Christian Zeitz legutóbb Faluvégi Rudolf csapattársa volt Stuttgartban, amikor közbeszólt a járvány. A 40. életévét november 18-án betöltő olimpiai ezüstérmes, világbajnok és Európa-bajnok, háromszoros Bajnokok Ligája-győztes, kilencszeres Bundesliga-első, hétszeres Német Kupa-nyertes jobbátlövő beugróként került a stuttgartiakhoz, akiknél hat meccs alatt 22 gólt szerzett. Zeitz az ősszel újabb rövid idejű szerződést írt alá, ezúttal a GWD Minden játékosa lett, miután az észak-rajnai gárda jobbátlövője, Christoph Reissky megsérült.

Az elmúlt csonka idény első két helyezettje, a Kiel és a Flensburg legszívesebben februárra tolta volna az új évad nyitányát, sőt a Bajnokok Ligája késleltetéséért, illetve a januári egyiptomi világbajnokság eltörléséért is kampányolt.

A nagy bizonytalanságban ráadásul a Sky televíziós csatorna úgy döntött, hat év után nem közvetít BL-meccseket, miközben Bundesliga-bajnokikért fizetni kell Németországban. A sportcsarnokokba szinte csak a „kiváltságosak” juthatnak be, az Európa-ligában a Gyöngyöst búcsúztató Füchse Berlinnél emiatt be is szüntették a bérletek árusítását, miután a hazai összecsapásokra a korlátozások miatt mindössze 350 bérletest engedhettek volna be…

Mindezek ellenére optimistán tekint az idény elé Faluvégi Rudolf, a magyar válogatott 26 éves átlövő-irányítója, aki 2019 nyarán a francia Cesson Rennes-től érkezett a TVB Stuttgarthoz, ám rögtön megsérült.

KI KELL VÍVNIA A HELYÉT
Hogy sikerült a beilleszkedés?

– A csapattársaim nagy részével nem most találkoztam először, hanem már két éve, még ifjúsági játékosként – válaszolta Széles Ákos, a Leipzig 19 éves átlövő-irányítója. – A nyáron ezért leginkább arra kellett figyelnem, hogy felvegyem az edzések ritmusát és megtanuljam az edzőnk által megkövetelt játékrendszert. Szerencsére védekezésben szinte ugyanazt kéri tőlem André Haber, mint Sótonyi László a juniorválogatottban. Azt tapasztaltam, hogy itt nem mennek bele a legapróbb részletekbe, engedik a kreatív játékot. Az idősebb társak kifejezetten bíztatnak, hogy játsszak két kézzel, miközben két méternél magasabb, lengyel, német és horvát válogatott játékosból álló fal van előttem.

Az első vagy a második csapatába igazolta a Lipcse?
– Egyelőre a második csapatban jutok nagyobb szerephez, a jobbátlövő posztján nekem kell hozni a meccseket, abszolút elvárás, ha pályán vagyok, én legyek a vezér. Abban maradtunk az edzőkkel, a mérkőzés egyes szakaszaiban irányítóként kell játszanom. A Bundesliga-együttesben pedig ki kell vívnom a helyemet: egy dán válogatottal és a német juniorkeretből kiöregedő játékossal kell megküzdenem.

Mi várható a Bundesligában?
Mindenki azt mondja, az erőviszonyok nem változtak sokat az elmúlt csonka idényhez képest: a Kiel ezért most is kiemelkedik a mezőnyből. A szerencsének viszont idén nagyobb szerepe lesz, mert a járványhelyzet bárkit állíthat váratlan helyzet elé. Németes alapossággal folynak a tesztelések: bennünket hetente tesztelnek, de ha meccset játszunk, akkor kétszer is. A sűrített program miatt mindenki azzal számol, több lesz a kisebb-nagyobb sérülés, kihagyás, emiatt a fiataloknak – köztük nekem is – lesz alkalmuk megmutatni magukat. Egyébként mindenki végig akarja játszani a bajnokságot, a németek nagy figyelmet fordítanak a vírusprotokoll tökéletesítésére.

„Kimondottan jó fizikai állapotban dolgoztam végig a felkészülést   –   mondta a Nemzeti Sportnak a Stuttgart 14-szeres válogatott játékosa. – Olyannyira jól sikerültek a felmérések, hogy magamat is megleptem, annak pedig kifejezetten örültem, hogy a vállam rendben van, ezt a stabilitási gyakorlatok bizonyították, és még a hátamra is sikerült izmot pakolni – utóbbira igazán büszke vagyok. Sokáig óvtak minket, eleinte csak futottunk, erősítettünk, többek között rámentünk a törzsizomfejlesztésre, majd amikor különböző házi feladatokkal hazaküldtek minket két hétre, szóltak, én csak pihenjek, mert azt úgysem szoktam…”

Az edzőmérkőzéseken amúgy sem ment rosszul, meccsről meccsre előre tudtam lépni, az egyik poszttársam sérülése miatt viszonylag sokat lehettem a pályán. Vasárnap a Rhein-Neckar Löwen otthonában kezdünk, nyugodtan mondhatom, teher nélkül. Kemény lesz az idény, ami nemcsak később kezdődik, de később is ér véget. Mi hat nap alatt három találkozót is játszunk, utána viszont csak hetente egyet – ez nem olyan vészes. Persze a nemzetközi porondon versengő német együttesek helyzete más, ahogy a Bajnokok Ligája-résztvevő Kielé és Flensburgé, nekik ez az évad állandó rohanásból fog állni. Sokszor azt látom, ugyanazok a játékosok szerepelnek mindegyik összecsapáson, a tizenhatos keretből négyen-öten pályára sem lépnek, az edzők nem rotálnak, nem forgatják a csapatokat – ilyenkor mindig elgondolkodok a terhelés valódi okairól. Remélem, a jelenlegi helyzet kihozza a szakvezetőkből a józanságot, hogy nyugodtan támaszkodjanak a keretük egészére.

A Bundesligában nem a túlélésre játszanak, hiába erősödtek fel bizonyos hangok, mégis mindenki előre akar lépni az előző évhez képest, ahogy mi is. A négy kieső miatt (is) érdekes, izgalmas bajnokságnak nézünk elébe. Folyamatosan tesztelnek minket, miközben vannak számomra érthetetlen szabályok is: például ha edzés közben lejövünk a pályáról inni, akkor be kell tartani a megfelelő távolságot azután, hogy a pályán egymással érintkeztünk… Örülök, hogy visszatér a kézilabda az életünkbe, jó néhány év után szeretnék a válogatottba visszatérni. Tudom, vannak néhányan a posztomon, de nekem nem ezzel kell foglalkozni, az a döntéshozók feladata.”     

NÉZŐK NÉLKÜL A LÖWEN

Mannheim város vezetősége nem járult hozzá, hogy az SAP Arenában lehessenek nézők, ezért a Rhein-Neckar Löwen egyelőre zárt kapuk mögött kénytelen fogadni a Faluvégi Rudolfot foglalkoztató Stuttgartot a Bundesliga első fordulójában. A legtöbb szurkolót, 2100-at Melsungenben és Lipcsében engedik be.

Az alábbi táblázat azt mutatja, a jelenlegi járványügyi szabályozásokat betartva hány nézőt engedhetnek be a Bundesliga-csapatok:

 

Lekörözte Sterbiket
Reaktiválta a német első osztályú férfi kézilabda-bajnokságban szereplő THW Kiel a csapat 42 éves kapusedzőjét, Mattias Anderssont, miután a gárda első számú kapusa, a dán Niklas Landin (31) súlyos sérülést szenvedett. Ezzel egyébként a svéd lett a Bajnokok Ligája mezőnyének legidősebb játékosa, megelőzve a Telekom Veszprém legendáját, az idén visszavonuló, ám az elitsorozatra benevezett Sterbik Árpádot (40).

FÉRFI KÉZILABDA BUNDESLIGA
AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA

Korábban játszották: SC Magdeburg–Bergischer SC 27–31 (16–14), TSV Hannover-Burgdorf–GWD Minden 26–25 (16–11), SC DHfK Leipzig–Eulen Ludwigshafen 27–19 (12–7), TBV Lemgo Lippe–HSC Coburg 33–26 (14–13)
Szombat, 20.30: HSG Nordhorn-Lingen–Füchse Berlin
Vasárnap, 13.30: THW Kiel–HC Erlangen
Vasárnap, 16.00: Rhein-Neckar Löwen–TVB Stuttgart, HSG Wetzlar–SG Flensburg-Handewitt, HBW Balingen-Weilstetten–MT Melsungen

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik