Férfi kézilabda: 17 fős válogatott keret az összetartásra

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.09.29. 16:17
null
Ligetvári Patrik ott van a keretben (Fotó: Kovács Anikó/MKSZ)
Gulyás István, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya 17 fős keretet hirdetett a hét végi összetartásra. A nemzeti csapat Budaörsön gyűlik össze először a koronavírus-járvány kitörése óta. A keretből a járványhelyzet miatt hiányoznak a szegedi játékosok és a légiósok.

 

„Ha rövid időre is, de a hivatalos válogatott heteken kívüli időszakban össze tudunk gyűlni, 213 nap után először találkozunk, így fontos, hogy dolgozzunk, hiszen úgy készülünk, hogy novemberben Spanyolország és Horvátország ellen pályára lépünk az Eurokupa-mérkőzéseken, januárban pedig Egyiptomban világbajnokságon veszünk részt – idézi az MKSZ Gulyás István szövetségi kapitányt a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóanyagban. – Köszönjük a kluboknak, hogy lehetőséget nyújtanak az extra felkészülésre. A teljes keret sajnos nem áll rendelkezésünkre sérülések és betegségek miatt, és ezúttal az idegenlégiósok sem lesznek itt, ők a hivatalos válogatott időszakokban csatlakozhatnak hozzánk.”

A csapat a tervek szerint november 4-én Spanyolországgal, három nappal később Horvátországgal játszik az Eurokupában.

A MAGYAR FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Borbély Ádám (Veszprémi KKFT), Bősz Dániel (Balatonfüredi KSE), Székely Márton (Telekom Veszprém)
Jobbszélsők: Hornyák Péter (Grundfos Tatabánya), Kovacsics Péter (FTC)
Jobbátlövők: Balogh Zsolt (Grundfos Tatabánya), Leimter Csaba (Csurgói KK)
Irányítók: Győri Mátyás (Grundfos Tatabánya), Juhász Ádám (Grundfos Tatabánya), Lékai Máté (Telekom Veszprém), Ubornyák Dávid (HE-DO B.Braun Gyöngyös)
Beállók: Debreczeni Dávid (Grundfos Tatabánya), Sipos Adrián (Grundfos Tatabánya)
Balátlövők: Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém), Nagy Bence (FTC)
Balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE), Sunajko Stefan (Grundfos Tatabánya)
Szövetségi kapitány:
Gulyás István

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik