Férfi kézi: Védekezésben mindig az utolsó pillanatokban hibáztunk – Szita Zoltán

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2021.11.06. 07:12
A magyar férfi kézilabda-válogatott pénteken a januári, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra való felkészülés jegyében mérkőzött meg Bosznia-Hercegovinával Érden. A 26–24-re megnyert mérkőzés után Gulyás István és Szita Zoltán is arról beszélt az NSO Tv-nek, hogy a szokásosnál több hiba csúszott a csapat játékába. 

„A bosnyákok nagyon harcosak voltak, ütöttek, vágtak. Sok hibánk volt, bár igaz, nehéz héten vagyunk túl, én ráadásul kilenc hetet kihagytam az idényből, most jövök vissza a játékba. Fáradtak voltunk, ez látszódott, a koncentráció nem volt megfelelő az elején, és például védekezésben mindig az utolsó pillanatokban hibáztunk. Ezen kell javítani, de nyilván ez jobb lesz. Áprilisban voltunk így együtt legutóbb, hosszabb szünet után játszottunk újra mérkőzést” – értékelt az NSO Tv-nek Szita Zoltán, aki videónkban bővebben is beszél arról, mennyire vetette vissza a teljesítményét a hüvelykujjtörés miatti, több hetes kihagyás.

Gulyás István szövetségi kapitány ugyancsak azt emelte ki, hogy ezúttal a megszokottól több hiba csúszott a játékba, ezek okairól szót ejt videónkban, ahogy kitér Szita Zoltán jelenlegi formájára, elmondja véleményéta Stuttgartban légióskodó Hanusz Egonról,s arra is választ kapunk, Ligetvári Patrik miért játszott a pénteki meccsen kevesebbet.

KÉZILABDA
FÉRFI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

MAGYARORSZÁG–BOSZNIA-HERCEGOVINA 26–24(14–11)
Érd, 1200néző.Vezette:Bíró Á., Kiss O.
MAGYARORSZÁG:MIKLER – Pedro Rodriguez 2, Ancsin G. 3, Lékai 3, Bánhidi 3, Szita 2, Bóka 2.Csere:Székely M. (kapus), Sipos A. 1, Máthé 5 (5), Bodó, Hanusz 3, Topic, Sunajko S. 2, Ligetvári, ifj. Rosta M.Szövetségi kapitány: Gulyás István
BOSZNIA HERCEGOVINA:B. Buric – Haseljic 2, Malinovic 1, Vranjes 3, Vegar 1, Herceg 2, Ovcina 1.Csere:AHMETASEVIC (kapus), Kadric 1, Vuksic 1, S. Buric 3, Hamidovic, Keso 1, L. Peric 5 (3), Klis 3, Faljic, Mehmedcehajic.Szövetségi kapitány:Ivica Obrvan
Az eredmény alakulása.4 perc: 0–3. 12. p.: 5–7. 17. p.: 8–7. 24. p.: 11–9. 40. p.: 17–16. 45. p.: 21–17. 51. p.: 22–20. 54. p.: 23–22
Kiállítások:10, ill. 12 perc
Hétméteresek:5/5, ill. 6/3


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik