Férfi kézi-vb: Szeretnénk jó érzésekkel befejezni a világbajnokságot – Chema Rodríguez

Vágólapra másolva!
2023.01.29. 07:54
null
Még utoljára egy csapatként kell küzdenie a világbajnokságon a magyar válogatottnak, amelynek mindent bele kell adnia Egyiptom ellen (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Egyiptommal játssza utolsó világbajnoki mérkőzését a magyar férfi kézilabda-válogatott (kezdés: 15.30, élőben az NSO-n), amely két nagyobb vereségen van túl két skandináv csapat ellen, de vasárnap lehetősége van rá, hogy kozmetikázza az eredményeket olyan ellenféllel szemben, amelytől korábban sosem kapott ki.

 

Az elmúlt napokban egyértelműen kiderült, amit egyébként eddig is pontosan tudtunk: férfi kézilabdában nem vagyunk azon a szinten, amelyen a skandináv csapatok. Kérdés, erre akarunk-e figyelni, vagy inkább arra, hogy a hivatalos célt elérve kijutottunk az olimpiai selejtezőtornára, ami a magyar kézilabda egészének is fontos eredmény. Ez csak azért érdekes, mert a világbajnokság előtt számos helyen lehetett olvasni, hogy a magyar csapat a nyolcba sem jut be, de mivel bejutott, most az a gond, hogy nem tudja felvenni a versenyt a világ legjobbjaival.

Az utolsó meccsen Egyiptom ellen játszunk a hetedik helyért, ami ugyancsak nem lesz könnyű, mert az ellenfél az elmúlt világversenyeken szép eredményeket ért el, ezen a vébén kilenc góllal győzte le a 2020-ban még Eb-ezüstérmes Horvátországot a csoportkörben, és legutóbb a németektől is csak hosszabbításban kapott ki egy góllal.

„Szeretnénk jó érzésekkel befejezni a világbajnokságot   – mondta lapunknak Chema Rodríguez szövetségi kapitány, és az összecsapás egyik érdekessége, hogy Egyiptom kispadján Roberto Parrondo ül, akivel csapattársak voltak a Valladolid és a Ciudad Real csapatában, sőt, utóbbiban kétszer is együtt nyerték meg a Bajnokok Ligáját. –   Barátok vagyunk Robertóval, sok-sok éven át játszottunk együtt, de nem nevezném ezt a mi csatánknak, legfeljebb akkor lenne az, ha mondjuk a világbajnoki döntőben játszanánk. Persze mindketten győzni akarunk, de ez eddig egyetlen meccsen sem volt másképp. Mindenki győzelemmel szeretné befejezni a tornát, mi is, ők is, hogy kicsit elégedettebben menjünk haza, ezért mindent bele kell adnunk most is.”

A kapitány szerint az ötödik–nyolcadik helyekért eleve nehéz játszani, hiszen ezek a csapatok az elődöntőbe szerettek volna jutni, és csalódottak, mert nem sikerült. A játékosok egyrészt ezért fáradtak fizikailag és mentálisan, másrészt azért, mert hetek óta kétnaponta játsszák a meccseiket, és két olyan csata áll ilyenkor előttük, amelyeken már nem küzdhetnek eredeti céljaikért.

„Több energiát kell mozgósítani, hogy jó eredményt tudjunk elérni ezeken a meccseken, mert akármennyire fáradt vagy, azért más, ha mondjuk éremért játszol –   magyarázta Chema Rodríguez, aki szerint Egyiptom ellen sem lesz könnyebb. – Más stílusban kézilabdáznak az afrikaiak, mint a skandináv csapatok, de van, amiben jobbak náluk, és van, amiben gyengébbek. Kicsit talán kevesebbet futnak, de annyival azért nem, viszont sok variációt ismernek támadásban. A skandináv csapatok ellen sokszor taktikai szempontból nem lenne annyira nehéz, azonban a fizikai fölényükkel, a gyorsaságukkal, a lendületükkel, az egy egy és a kettő kettő elleni játékkal megoldanak mindent, Egyiptomnak ugyanakkor öt-hat variációja is van egy-egy szituáció lezárására.”

A kapitány szerint az egyiptomiak fő ereje hozzánk hasonlóan a csapatmunka, nincsenek akkora sztárjaik, mint Svédországnak, Dániának vagy Norvégiának, akikre kiemelten kell figyelni – Egyiptomnál mindenkire figyelni kell, nem csupán az első sorra.

A KÖVETKEZŐ ELLENFÉL: EGYIPTOM
Olimpia: 4. hely (2020) – 7 részvétel
Világbajnokság: 4. hely (2001) – 15 részvétel
Afrika-bajnokság: 8x győztes (1991, 1992, 2000, 2004, 2008, 2016, 2020, 2022) – 21 részvétel
Magyar mérleg ellene: 17 mérkőzés: 15 győzelem, 2 döntetlen, 493–398-as gólkülönbség
Legutóbb egymás ellen: 2019. január 16., Koppenhága, világbajnokság, csoportmérkőzés, Magyarország–Egyiptom 30–30 (13–11).
Legjobb magyar dobók: Lékai 6, Bodó, Nagy L. 5-5, Bánhidi, Sipos 3-3
A magyar férfi kézilabda-válogatott még sosem kapott ki Egyiptomtól, amely azonban rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban, a legutóbbi, négy évvel ezelőtti világbajnoki összecsapásunknak már döntetlen lett a vége, másfél éve pedig a tokiói olimpián a későbbi bajnok franciáktól kapott ki az elődöntőben, és végül negyedik lett. Csapatként kiemelkedően erős, egyre több játékosa kézilabdázik Európában, például Jehja ed-Dera, a Telekom Veszprém irányítója, aki eddig a csapat házi gólpassz- és gólkirálya ezen a vb-n.
Jehja ed-Dera (Fotó: AFP)
Jehja ed-Dera (Fotó: AFP)
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
DÖNTŐ
1. 29. 21.00
Stockholm Dánia–Franciaország
A HARMADIK HELYÉRT
1. 29. 18.00
Stockholm Spanyolország–Svédország
AZ ÖTÖDIK HELYÉRT
1. 29. 13.00
Stockholm Németország–Norvégia
A HETEDIK HELYÉRT
1. 29. 15.30
Stockholm Egyiptom–MAGYARORSZÁG
ELŐDÖNTŐ
1. 27. 21.00 Stockholm
Franciaország–Svédország 31–26
1. 27. 18.00
Gdansk
Spanyolország–Dánia 23–26
AZ 5–8. HELYÉRT
1. 27. 15.30 Stockholm Németország–Egyiptom 35–34 – h. u.
1. 27. 18.00 Stockholm Norvégia–MAGYARORSZÁG 33–25
NEGYEDDÖNTŐ
1. 25. 20.30
Gdansk
Franciaország–Németország 35–28
1. 25. 18.00
Gdansk Norvégia–Spanyolország 34–35 – 2 h.u.
1. 25. 20.30 Stockholm Svédország–Egyiptom 26–22
1. 25. 18.00
Stockholm Dánia–MAGYARORSZÁG 40–23

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik