Férfi kézi-vb: Lékaiék miatt senki sem léphet egyet hátra – Nagy László

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.01.09. 13:27
A 2020-as Európa-bajnokságon igen kellemes meglepetést okozott a magyar férfi kézilabda-válogatott. A hamarosan kezdődő világbajnokság előtt a Magyar Kézilabda-szövetség által készített interjúkból többek között arra is választ kapunk, hogy Nagy László szerint egy év alatt mennyit változott a csapat, és milyen hatással van rá több kulcsember visszatérése. Bánhidi Bence abba is beavatott minket, miért van szüksége füldugóra. 

„Az Eurokupán játszott mérkőzéseken elég jó visszajelzéseket kaptunk a játékosoktól, a látottak nagyon biztatóak voltak – mondta Nagy László. – Most is úgy érezzük, hogy azok az alapok, amiket lefektettünk náluk, megmaradtak, pedig tartottunk egy kicsit tőle, hogy megint mindent a nulláról kell kezdenünk. Annak ellenére jó állapotban van a csapat, hogy tombol a koronavírus.”

Egy éve az Eb-n több kulcsemberét is nélkülözni kényszerült a válogatott, most azonban Ancsin Gábor, Bodó Richárd és Lékai Máté is készen áll arra, hogy pályára lépjen Egyiptomban. Nagy László arról is beszélt, hogy az ő jelenlétük miképpen befolyásolja a csapat képét.

„Akik tavaly„fontosak” voltak – mert nem volt rajtuk teher, nem voltak itt a nagyok –, úgy érezzük, kicsit hátrébb léptek, hogy jöjjenek a rutinosabb társak. De ezt mi semmiféleképpen nem fogjuk nekik megengedni, ezt tudatjuk is velük. Kérjük is tőlük, hogy semmi szerénység, a tiszteletet meg úgy is ki tudják mutatni, ha az edzésen a legtöbbet hozzák ki magukból.”

Videónkban Bánhidi Bence beszélt arról, mit neveznének a vb után sikernek, illetve azt is elárulta, hogy Bodó Richárd horkolása miatt füldugóra lesz szüksége Egyiptomban, hogy rendesen kialudja magát a meccsekre.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok:Borbély Ádám (Veszprémi KKFT), Mikler Roland (Mol-Pick Szeged), Székely Márton (Telekom Veszprém)
Jobbszélsők:Hornyák Péter (Grundfos Tatabánya), Rodríguez Álvarez Pedro (Balatonfüredi KSE)
Jobbátlövők:Ancsin Gábor (Grundfos Tatabánya), Balogh Zsolt (Grundfos Tatabánya), Máthé Dominik (Elverum – Norvégia)
Irányítók:Győri Mátyás (Grundfos Tatabánya), Hanusz Egon (Csurgói KK), Lékai Máté (Telekom Veszprém), Nagy Bence (Ferencváros)
Beállók:Bánhidi Bence (Mol-Pick Szeged), Rosta Miklós (Mol-Pick Szeged), Sipos Adrián (Grundfos Tatabánya), Topic Petar (Balatonfüredi KSE)
Balátlövők:Bodó Richárd (Mol-Pick Szeged), Szita Zoltán (Wisla Plock – Lengyelország)
Balszélsők:Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE), Sunajko Stefan (Grundfos Tatabánya)

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (2021. január 13–31., Egyiptom)

A CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Gíza):
Németország, Magyarország, Uruguay, Zöld-foki-szigetek
B-csoport (Új főváros):Spanyolország, Tunézia, Brazília, Lengyelország
C-csoport (Alexandria):Horvátország, Katar, Japán, Angola
D-csoport (Kairó):Dánia, Argentína, Bahrein, Kongói DK
E-csoport (Gíza):Norvégia, Ausztria, Franciaország, Egyesült Államok
F-csoport (Új főváros):Portugália, Algéria, Izland, Marokkó
G-csoport (Kairó):Svédország, Egyiptom, Csehország, Chile
H-csoport (Alexandria):Szlovénia, Fehéroroszország, Dél-Korea, Oroszország
A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe, ahonnan a csoportok első két-két helyezettje jut a negyeddöntőbe.

A magyar válogatott csoportmérkőzései
Január 15., 20.30: Magyarország–Zöld-foki-szigetek
Január 17., 20.30: Magyarország–Uruguay
Január 19., 20.30: Magyarország–Németország

A középdöntő mérkőzésnapjai az I. csoportban:január 21., 23., 25.
Negyeddöntők (Kairó, Új főváros):január 27.
Elődöntők (Kairó):január 29.
Döntő (Kairó):január 31.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik