Férfi kézi-vb: horvát összeomlás, katari öröm a hármas versenyfutás végén

H. D., N. T.H. D., N. T.
Vágólapra másolva!
2021.01.25. 22:00
null
Argentína kikapott Katartól, az ázsiai csapat örülhetett a nap végén (Fotó: AFP)
Az egyiptomi férfi kézilabda-világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában még három csapat is továbbjuthatott volna a II. csoportban Dánia mögött, végül ez az Argentínát legyőző Katarnak sikerült. A horvátok kiütéses vereségbe szaladtak bele a címvédő dánok ellen, ha ehhez hozzávesszük Lino Cervar távozását, akkor nem a legjobb előjelekkel várhatják a tavaszi olimpiai selejtezőt.

 

KÖZÉPDÖNTŐ, II. CSOPORT: ELŐBB ARGENTÍNA, MAJD HORVÁTORSZÁG SZÁLLT EL

Argentína úgy léphetett pályára Katar ellen a középdöntő utolsó fordulójában, hogy ha pontot szerez, akkor bejut a legjobb nyolc közé. Nem csoda, hogy a dél-amerikaiak remekül kezdtek, a 18. percben már hétgólos volt az előnyük (11–4). Az első félidő folytatásában azonban a katariak beindultak, és felzárkóztak egy gólra (13–12).

A fordulás után azonnal egyenlítettek a katariak (13–13), de ezt követően újra az argentinok kerültek fölénybe, és négy góllal is el tudtak lépni (19–15). A hullámvasútnak azonban itt még közel sem volt vége, a katariak a 48. percben egyenlítettek, majd a következő támadásukból a vezetést is átvették (20–21).

Innentől kezdve az argentinok csak rohantak a katariak után, ám hiába volt labdájuk az egyenlítéshez, 26–25-re kikaptak. Ezzel még semmi sem dőlt el, a dánok melletti második továbbjutó hely sorsa a Dánia–Horvátország végeredményétől függött. Ha a horvátok nyertek volna a címvédő ellen, akkor ott lettek volna a legjobb nyolc között, míg a döntetlen az argentinok (hármas holtversenyben nekik lenne a legjobb a gólkülönbségük) továbbjutását jelentette volna.

A horvátok azzal kerültek ilyen kellemetlen helyzetbe, hogy az előző fordulóban kikaptak a dél-amerikaiaktól, a találkozó után Lino Cervar bejelentette, a vb után távozik posztjáról, és a márciusi olimpiai selejtezőn már más kapitány fog irányítani.

Pedig a dánok továbbra sem számíthattak legnagyobb ászukra, a gyomorproblémákkal küzdő, és emiatt edzéseket kihagyó Mikkel Hansenre, akit már a negyeddöntőre tartalékoltak. A horvátok az előző meccs eredményének ismeretében nagy lendülettel vetették bele magukat a küzdelembe, a meccs első negyedében még vezettek is, de utána a dánok vették át az irányítást. A szünetben 17–15-re vezettek az északiak.

A második játékrészben aztán már klassziskülönbség alakult ki a felek között, a dánok egy 6–0-s és egy 7–1-es sorozatot is bemutattak. A horvátok teljesen összeomlottak, a dánok a korábban kevesebb szerepet kapó játékosaik harcba küldésével is kiütéses, 12 gólos győzelmet arattak (38–26).

Ezzel a horvátok 2001 után maradnak le ismét a legjobb nyolcról világbajnokságon, míg Katar az egymás elleni eredménynek köszönhetően Argentínát is megelőzve bejutott a negyeddöntőbe.

A korai meccsen a hazai rendezésű tokiói olimpiára készülő japán válogatott már a szünetben héttel vezetett ázsiai riválisa, Bahrein ellen, amely ugyan a végére feljött négyre, de a japánok sikere nem forgott veszélyben.

KÖZÉPDÖNTŐ, I. CSOPORT

A mieink csoportjában Brazília szerezte meg első középdöntős győzelmét, a papírformának megfelelően húsz góllal verte meg Uruguayt. A Veszprém beállója, Rogerio Moraes ötször talált be.

Az esti meccsen a lengyelek és a németek végig kiegyenlített meccsen döntetleneztek egymással.

ELNÖK-KUPA

Tunézia öt góllal legyőzte Angolát, így hibátlanul zárt a csoportja élén, és Ausztriával találkozik majd a 25. helyért rendezendő mérkőzésen.

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, EGYIPTOM
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ
I. CSOPORT (ÚJ FŐVÁROS)
Brazília–Uruguay 37–17
(18–7)
Ld: Luciano 7, ill. Almada, Szolno, Alonso 3-3
Spanyolország–MAGYARORSZÁG 36–28 (21–14)

Lengyelország–Németország 23–23 (12–11)
Ld: Krajewski 5, ill. Schmidt, Weber 4-4

AZ I. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Spanyolország 5 4 1 162–134 +28 9
2. MAGYARORSZÁG 5 4 1 160–131 +29 8
3. Németország 5 2 1 2 153–122 +31 5
4. Lengyelország 5 2 1 2 138–119 +19 5
5. Brazília 5 1 1 3 136–139 –3 3
6. Uruguay 5 5 88–192 –104 0
II. CSOPORT (KAIRÓ)
BahreinJapán25–29 (12–19)
Ld: M. Ahmed, al-Szajjad 5-5, ill. Josino 9, Vatanabe 8
Argentína–Katar 25–26 (13–12)
Ld: F. Pizarro 7, ill. Marzo 8

Dánia–Horvátország 38–26 (17–15)
Ld: E. Jakobsen 8, ill. Maric 6

A II. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Dánia 5 5 169–116 +53 10
2. Katar 5 3 2 132–135 –3 6
3. Argentína 5 3 2 120–121 –1 6
4. Horvátország 5 2 1 2 128–132 –4 5
5. Japán 5 1 1 3 138–147 –9 3
6. Bahrein 5 5 107–143 –36 0

ELNÖK-KUPA, A 25–32. HELYÉRT
3. FORDULÓ
I. CSOPORT (GÍZA)
Tunézia–Angola 34–29
(14–13)

AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ MENETRENDJE
DÖNTŐ (KAIRÓ)
1. 31. 17.30 A két elődöntő győztese
BRONZMÉRKŐZÉS (KAIRÓ)
1. 31. 14.30 A két elődöntő vesztese
ELŐDÖNTŐ (KAIRÓ)
1. 29. 17.30 Dánia/Egyiptom–Spanyolország/Norvégia
1. 29. 20.30 Svédország/Katar–Franciaország/Magyarország
NEGYEDÖNTŐ
1. 27. 17.30, Kairó
Dánia–Egyiptom

1. 27.

20.30, Kairó Svédország–Katar
1. 27. 20.30, Új főváros
Spanyolország–Norvégia
1. 27. 20.30, Gíza
Franciaország–Magyarország
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik