Férfi kézi-vb: Borzalmas volt, lemostak minket a pályáról – Lékai Máté

Vágólapra másolva!
2023.01.25. 20:36
null
Lékai Máté sem talált magyarázatot a mieink szétesésére (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Lékai Máté és Bodó Richárd sem talált rá igazán magyarázatot, miért játszottunk olyan szétesően a dánokkal szemben 40–23-ra elveszített negyeddöntőben a férfi kézilabda-világbajnokságon.

Ez borzalmas volt mondta megtörten Lékai Máté az M4 Sportnak. – Egyáltalán nem erre készültünk, szerettünk volna sokkal jobb teljesítményt nyújtani. Nagyon gyengén játszottunk, mind védekezésben, mind támadásban, mind visszafutásban. Egyszerűen lemostak minket a pályáról, borzalmas volt ez a meccs.”

A Ferencváros irányítója is egyetértett abban, hogy a védekezésünkből teljesen hiányzott a keménység.

Megbeszéltük, hogy kemények leszünk, védekezésben összezárunk. Az egy-egyezésre épül a játékuk, ezért azt terveztük, hogy odasegítünk egymásnak, megállítjuk őket, ehhez képest láttuk, mi történt. Nem tudom, mennyit kellett kiadniuk a dánoknak magukból, de mi nagyon távol voltunk attól, hogy csak szorossá is tegyük ezt a mérkőzést.”

Bodó Richárd is elismerte, ezúttal hiányzott a kapitány által is szóvá tett harci szellem.

A dánok megmutatták, miért ilyen jók. Ha ki is kapunk, ilyen módon nem tehetjük. Nem volt küzdés és harc a csapatban, a dánok már az elejétől kezdve frissebbnek tűntek. Chema is nagyon ideges volt a második időkérésekor, próbált minket felpörgetni. Nem kért nagy dolgokat, csak hogy védekezésben legyünk együtt, harcoljunk csapatként, támadásban pedig határozottabbak legyünk. A második félidőben próbáltunk futni az eredmény után, a dánok viszont tízgólos vezetésnél nyugodtan játszhattak. Nem így terveztük, de van még két meccsünk, szeretnénk azokon javítani és ennél jobban játszani.”

BÁNHIDI BENCE: A TIZEDIK PERC UTÁN SEMMI ESÉLYT NEM ADTAK A DÁNOK

Váratlan volt, hogy a dánok ennyire belekezdtek?
Biztosak voltunk benne, hogy ez lesz a taktikájuk, vagyis ránk rohannak, hiszen nagyon gyors támadósoruk van, amit csak segített, hogy védekezésben nagyon sok labdát szereztek, és sok védésük is volt – válaszolta Bánhidi Bence, a magyar válogatott beállója. A támadásunk ezúttal katasztrofális volt, nem azt játszottuk, amit a szövetségi kapitányunk kért tőlünk, a hibáinkból pedig mindig gyors gólokat kaptunk.

Mi volt a cél, hogyan akarták felvenni a versenyt a címvédővel?
Elsősorban kemény védekezéssel, de sajnos nem sikerült. A különbség az volt, hogy körülbelül tizenöt gólt szereztek gyors indításból, mi pedig kettőt. Nem mondanám, hogy ekkora a különbség a két csapat között, de az sem tagadható, hogy teljesen más dimenzióban kézilabdázott az ellenfél. A mérkőzés elején próbáltunk futni, indulni, de ezekből csak technikai hibákat követtünk el, nem voltunk olyan labdabiztosak, mint a dánok. Nem tudtuk a gyors középkezdéseinket gólra váltani.

A félidőben már kilenccel ment a rivális. A szünetben hogyan próbálták magukat összeszedni?
Megkaptuk a fejmosást, mondván, nem lehet így játszani egy világverseny negyeddöntőjében, és a szövetségi kapitánynak teljes mértékben igaza volt. Sajnos úgy éreztem, hogy a tizedik perc után semmi esélyt sem adtak, hogy pariban legyünk velük.

Mikor érezte, hogy elment a meccs?
Meccs közben próbálunk a saját játékunkra figyelni, de a szünetre már kilencgólos hátránnyal mentünk. A második félidő elején hozzátettek még négy-ötöt, akkor felnéztünk az eredményjelzőre, és már nagyon sok volt közte. Onnantól nem tudtunk mit csinálni, csak becsületből kézilabdáztunk.

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ
DÁNIA–MAGYARORSZÁG 40–23 (21–12)
Stockholm, 11 338 néző. V: Brunner, Salah (svájciak)
DÁNIA:
N. LANDIN – E. Jakobsen 5, M. Hansen 4 (1), PYTLICK 8, Saugstrup 4, GIDSEL 9, Kirkelökke 5. Csere: Möller (kapus), M. Landin 1, Möllgaard, Mensah Larsen, Jörgensen 2, J. Hansen, Holm 2, Hald Jensen. Szövetségi kapitány: Nikolaj Jacobsen
MAGYARORSZÁG: Mikler R. – Lékai 6 (3), Ancsin G. 2, Sipos A., Bánhidi, BODÓ 6, Bóka 3. Csere: Székely M. (kapus), Rodríguez P. 2, Rosta M. 3 (1), Szita 1, Ilic Z., Ligetvári. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez
Az eredmény alakulása. 8. perc: 4–2. 15. p.: 10–6. 19. p.: 13–9. 25. p.: 17–12. 42. p.: 31–17. 49. p.: 33–21. 56. p.: 37–22
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/1, ill. 8/4
MESTERMÉRLEG
Nikolaj Jacobsen:
– Azt is mondhatnám, hogy tökéletes meccset játszottunk a magyarok ellen. Remek volt a védekezésünk, Landin kiváló teljesítményt nyújtott a kapuban, támadásban pedig mentek a gyors passzok és az egy-egy elleni akciók, ráadásul nagyon hatékonyan lőttünk. Az ellenfélnek közben harcolnia kellett minden gólért, minden labdáért. Boldog vagyok, mint bármely edző, akinek a csapata bejut a világbajnoki elődöntőbe.

EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
DÖNTŐ
1. 29. 20.30
Stockholm
A HARMADIK HELYÉRT
1. 29. 18.00
Stockholm
AZ ÖTÖDIK HELYÉRT
1. 29. 15.30
Stockholm
A HETEDIK HELYÉRT
1. 29. 13.00
Stockholm
ELŐDÖNTŐ
1. 27. 21.00 Stockholm
Franciaország–Svédország
1. 27. 18.00
Gdansk
Spanyolország–Dánia
AZ 5–8. HELYÉRT
1. 27. 15.30 Stockholm Németország–Egyiptom
1. 27. 18.00 Stockholm Norvégia–MAGYARORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ
1. 25. 20.30
Gdansk
Franciaország–Németország 35–28
1. 25. 18.00
Gdansk Norvégia–Spanyolország 34–35
1. 25. 20.30 Stockholm Svédország–Egyiptom 26–22
1. 25. 18.00
Stockholm Dánia–MAGYARORSZÁG 40–23

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik