Férfi kézi-vb: a lengyelek elleni siker már negyeddöntőt érne

N. T., N. P., V. Sz.N. T., N. P., V. Sz.
Vágólapra másolva!
2021.01.23. 10:35
null
Szita Zoltán (balra) klubtársai ellen harcolhat (Fotó: AFP)
A magyar férfi kézilabda-válogatott már Lengyelország ellen (kezdés: 18.00, Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n) kihasználhatja azt az esélyt, amelyet a brazilok elleni győzelemmel teremtett magának, ugyanis a szombati győzelemmel bejutna az egyiptomi világbajnokság legjobb nyolc csapata közé, teljesítve a hazai szövetség által támasztott elvárást.

Bár a legutóbbi két meccsünkön simán kikaptunk a lengyelektől, azóta eltelt öt év, és ez már nem az a gárda, amely a riói olimpián negyedik lett. Mindkét fél alaposan megváltozott, és most jó esély kínálkozik a Gulyás István, Chema Rodríguez, Nagy László vezette magyar nemzeti csapat előtt, hogy győztesen jöjjön ki a küzdelemből

NS-SZAKÉRTŐ

ÉLES József, világválogatott kézilabdázó: „A nagy lengyel csapat már kikopóban van, a válogatottjuk most fiatal, és ugyan nem fognak nagy meglepetést okozni, de azért vigyáznunk kell, ellenük nem férnek bele nagyobb hullámvölgyek. A beállós játékuk erős, jók az átlövőik és a kapusuk sem rossz, de ettől még tény, hogy mi egyénileg és csapatban is jobbak vagyunk náluk. Nagy a tét, mi a győzelemmel továbbjuthatunk, ők pedig, ha nem nyernek, elszáll az utolsó esélyük is a továbbjutásra. Nem szabad számolgatni, biztossá kell tennünk a nyolc közé jutást, amire most reális az esély. A srácok remek formában kézilabdáznak, szerintem ezt a mérkőzést is meg fogják oldani.”

„Van néhány csapattársam az ellenfélnél, a balszélső Przemyslaw Krajewski, a jobbszélső Michal Daszek vagy a kapus Adam Morawski, és semmiképpen sem szeretném egész évben azt hallgatni tőlük, hogy legyőztek minket – mondta a Nemzeti Sportnak Szita Zoltán, a magyar válogatott balátlövője, aki a lengyel Wisla Plock csapatában légióskodik. – Sokat beszélgettem velük a világbajnokság előtt, azt mondták, jó formában van a válogatott, és az itteni eredményeiket látva igazuk volt.”

A játékos szerint a lengyelek talán irányítóposzton gyengébbek kicsit, viszont rutinosak, többen a Kielcében és más Bundesliga-együttesben kézilabdáznak. A Gebala testvérek, a beálló Maciej és a balátlövő Tomasz remek fizikai adottságúak, a kapusuk, Adam Morawski remekül véd ezen a vb-n, és a szélsőik is rendre gondot okoznak az ellenfeleknek.

„Ugyanakkor nem hiszem, hogy a védekezésünkön változtatnunk kellene, legfeljebb a jobbszélsőre, Arkadiusz Morytóra egy kicsit jobban odafigyelünk – fogalmazott Szita, aki szerint különösen fontos lesz a visszarendeződés, mert a lengyelek eddig sok lerohanásgólt szereztek a tornán. – Elbírjuk a terhet, sőt, ha nem lenne nyomás, talán kevésbé élveznénk ezt a játékot. Nekem kicsit döcögősen indult a vébé, nehezen pörögtem fel, de a tét miatt mindenki merészebb egy kicsit, én is.”

Hozzátette, hogy az erőnlét fenntartásán sokat dolgoznak Tord Ellingsennel, szünnapon kétszer, meccsnapon egyszer edzenek. Ami hátráltatja, hogy még mindig fáj a lába, mert tavaly Plockban kiugrott a nagy lábujja egy kitámasztásnál, és csak lassan gyógyul, emiatt játszik időnként kevesebbet.

A magyar válogatott eddig nagyon szépen építette fel magát az egyiptomi világbajnokságon, minden meccsen éppen annyit adott bele, amennyi kellett, remekül kezelte a gyengébb periódusokat is, Chema Rodríguez pedig a brazilok elleni meccs hajrájában megmutatta, hogyan hangzik manapság egy motiváló beszéd a magyar válogatottnál. A győzelemhez nem kell bravúr, csak élni kell az eséllyel!

SIPOS ADRIÁN: MINDIG VAN RAJTUNK TEHER, DE EZT JÓL KEZELJÜK

A LENGYELEK ÉLET-HALÁL MECCSRE KÉSZÜLNEK

Patryk Rombel együttese az elmúlt öt évben rendre leszerepelt a világversenyeken, ha egyáltalán eljutott odáig… A riói olimpia negyedik helye után számos meghatározó játékos visszavonult, és elindult egy nagy generációváltás. A 2017-es vb-n a 17. hely jutott a lengyeleknek, ami a legrosszabb vb-helyezésük volt. 2018-ban és 2019-ben ki sem jutottak az aktuális világversenyre, míg a tavalyi Eb-n három vereséggel a 21. pozícióban zártak, ami megint csak a valaha volt legrosszabb Eb-helyezésük.

A lengyeleknek ezért szabadkártya kellett ahhoz, hogy a mostani vb-n részt vehessenek, az eddigi teljesítményükre viszont nem lehet panasz: Uruguayt 14, Brazíliát 10, Tunéziát 2 góllal győzték le, míg az Európa-bajnoki címvédő spanyoloktól csak eggyel kaptak ki. A korábbi évek sikertelensége is közrejátszhatott abban, hogy az egyiptomi torna elején egyetlen lengyel tv-adó sem közvetítette a mérkőzéseiket (érdeklődés pedig lett volna rá, a brazilok elleni meccset 200 ezren követték a YouTube-on), a jó szereplés hatására azonban ez is megváltozott.

A csapat legeredményesebb játékosa a Kielce 23 éves jobbszélsője, Arkadiusz Moryto, aki 32 kísérletből mostanáig csupán kétszer rontott (94%-os hatékonyság), miközben mind a 17 (!) büntetőjét értékesítette. A Szita Zoltánt foglalkoztató Wisla Plock kapusa, Adam Morawski36 védésnél jár a tornán, nála többször csak a spanyol Gonzalo Pérez de Vargas és a francia Vincent Gérard hárított a világbajnokságon. Morytón kívül a kielcei balátlövő, Szymon Sicko okozhat kellemetlen perceket a védőinknek, a 212 centis, 122 kilós Tomasz Gebala pedig megdolgoztathatja a támadóinkat.

„Teljesen más hozzáállásra lesz szükség, mint amit Uruguay ellen mutattunk, mert azon a meccsen több olyan összetevő is hiányzott a játékunkból, amire a magyarok ellen szükségünk lesz”mondta Rombel.

A lengyeleknek nyerniük kell ellenünk ahhoz, hogy életben tartsák a továbbjutási esélyeiket, egy vereséggel „elszállnának”. A Tatabánya kapusa, Piotr Wyszomirski elmondta, természetesen tud hasznos tanácsokkal szolgálni poszttársainak a magyar játékosok lövéseivel kapcsolatban, de a taktikát meghagyja a kapitánynak.

„Egy világbajnokságon minden meccs különleges, de mivel a magyar bajnokságban játszom, szombaton igazán szeretném megmutatni, mire vagyok képes. Csütörtökön találkoztam a konditeremben a magyar játékosokkal, tudtunk kicsit beszélni, de akkor még nem került szóba közöttünk az egymás elleni meccs. Nyernünk kell ahhoz, hogy tovább álmodozhassunk a negyeddöntőről. A legjobb formánkra lesz szükség, számunkra ez élet-halál meccs lesz”jelentette ki Wyszomirski, aki elismerően beszélt poszttársa, Morawski eddigi teljesítményéről, de természetesen szeretne maga is bizonyítani.

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, EGYIPTOM
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
I. CSOPORT (ÚJ FŐVÁROS)

15.30: Spanyolország–Uruguay
18.00: MAGYARORSZÁG–Lengyelország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.30: Németország–Brazília (Tv: M4 Sport)a vízilabda-mérkőzés lefújása után a csatorna bekapcsolódik az élő közvetítésbe

ELLENFÉLNÉZŐ: LENGYELORSZÁG
Legjobb eredményei
Olimpia:
3. hely (1976) – 5 részvétel
Vb: 2. hely (2007) – 15 részvétel
Eb: 4. hely (2010) – 9 részvétel
Magyar mérleg ellene: 70 mérkőzés, 34 győzelem, 11 döntetlen, 25 vereség, 1601–1564-es gólkülönbség
Legutóbb egymás ellen: 2015. január 10., Oviedo, felkészülési torna. Magyarország–Lengyelország 25–35 (13–14)
Legjobb magyar dobók: Bodó 4, Harsányi 4, Balogh Zs. 3, Lékai 3

AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 3 3 102– 69 +33 6
2. Spanyolország 3 2 1 88– 83 +5 5
3. Lengyelország 3 2 1 89– 66 +23 4
4. Németország 3 1 2 99– 75 +24 2
5. Brazília 3 1 2 75– 91 –16 1
6. Uruguay33 48–117–690

A MAGYAR VÁLOGATOTT UTOLSÓ KÖZÉPDÖNTŐS MÉRKŐZÉSE
Január 25. (hétfő), 18.00:Spanyolország–Magyarország (Tv:M4 Sport, élőben az NSO-n)

A MAGYAR FÉRFIVÁLOGATOTT 20 FŐS KERETE A 2021-ES VILÁGBAJNOKSÁGRA*
Kapusok: Borbély Ádám (Veszprémi KKFT), Mikler Roland (Mol-Pick Szeged), Székely Márton (Telekom Veszprém)
Jobbszélsők: Hornyák Péter (Grundfos Tatabánya), Rodríguez Álvarez Pedro (Balatonfüredi KSE)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Grundfos Tatabánya), Balogh Zsolt (Grundfos Tatabánya), Máthé Dominik (Elverum – Norvégia)
Irányítók: Győri Mátyás (Grundfos Tatabánya), Hanusz Egon (Csurgói KK), Lékai Máté (Telekom Veszprém), Nagy Bence (Ferencváros)
Beállók: Bánhidi Bence (Mol-Pick Szeged), Rosta Miklós (Mol-Pick Szeged), Sipos Adrián (Grundfos Tatabánya), Topic Petar (Balatonfüredi KSE)
Balátlövők: Bodó Richárd (Mol-Pick Szeged), Szita Zoltán (Wisla Plock – Lengyelország)
Balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE), Sunajko Stefan (Grundfos Tatabánya)

*Az egyes mérkőzésekre 16 játékos nevezhető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik