Férfi kézi-vb: Bízom benne, mi „öregek” nem rontjuk a színvonalat – Lékai Máté

Vágólapra másolva!
2021.01.10. 08:09
Lékai Máté tavaly sérülés miatt nem lehetett ott az Európa-bajnokságon, amelyen a vagány játékot bemutató fiatalokkal, bravúros győzelmeket aratott a magyar férfi kézilabda-válogatott. A január 13-án kezdődő világbajnokságon viszont a rutinos irányító is bevethető lesz. Mellette Chema Rodríguez is beszélt a csapat mindennapjairól és a várakozásokról.

„Jó úton halad a felkészülés, csináljuk a dolgunkat az edzéseken – mondta Chema Rodríguez, a magyar férfi kézilabda-válogatott másodedzője. – Sajnos a szlovákok elleni edzőmeccs elmaradt, ezért úgy érkezünk meg a világbajnokságra, hogy élesben nem tudtuk megnézni, mi az, ami jól működik és min kellene még javítani. A játékosok nagyon profin dolgoznak, remek a hangulat a csapatnál, reméljük, hogy jó teljesítményt nyújtunk majd a vb-n."

A Magyar Kézilabda-szövetség interjújában azt is elmondta, hogy forgatni fogják a csapatot, mert a végjátékokban, a vb későbbi szakaszában jó formában kell lenniük. Hozzátette, azért az Eb-n az utolsó meccseken már fáradtak voltunk.

Lékai Máté most először tapasztalja meg először, milyen együtt dolgozni a Gulyás István, Chema Rodríguez, Nagy László alkotta edzőhármassal. Erről is beszélt videónkban, ahogy arra is kitért, szerinte milyen teljesítményre lesznek képesek a vb-n a tavaly vagány játékot mutató fiatalok.

„Úgy gondolom, tudják azt hozni, mint az Eb-n, hiszen még tovább fejlődtek. Bízom benne, hogy mi, „öregek”, mint Bodó Ricsi vagy én, akik visszatértünk, nem rontjuk, hanem tovább emeljük a színvonalát a csapatnak.”

A rutinos irányító azt is elmondta, mekkora konkurenciaharcot jelent számára a posztján Győri Mátyás, Hanusz Egon és Nagy Bence.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok:Borbély Ádám (Veszprémi KKFT), Mikler Roland (Mol-Pick Szeged), Székely Márton (Telekom Veszprém)
Jobbszélsők:Hornyák Péter (Grundfos Tatabánya), Rodríguez Álvarez Pedro (Balatonfüredi KSE)
Jobbátlövők:Ancsin Gábor (Grundfos Tatabánya), Balogh Zsolt (Grundfos Tatabánya), Máthé Dominik (Elverum – Norvégia)
Irányítók:Győri Mátyás (Grundfos Tatabánya), Hanusz Egon (Csurgói KK), Lékai Máté (Telekom Veszprém), Nagy Bence (Ferencváros)
Beállók:Bánhidi Bence (Mol-Pick Szeged), Rosta Miklós (Mol-Pick Szeged), Sipos Adrián (Grundfos Tatabánya), Topic Petar (Balatonfüredi KSE)
Balátlövők:Bodó Richárd (Mol-Pick Szeged), Szita Zoltán (Wisla Plock – Lengyelország)
Balszélsők:Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE), Sunajko Stefan (Grundfos Tatabánya)

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (2021. január 13–31., Egyiptom)
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Gíza):
Németország, Magyarország, Uruguay, Zöld-foki-szigetek
B-csoport (Új főváros):Spanyolország, Tunézia, Brazília, Lengyelország
C-csoport (Alexandria):Horvátország, Katar, Japán, Angola
D-csoport (Kairó):Dánia, Argentína, Bahrein, Kongói DK
E-csoport (Gíza):Norvégia, Ausztria, Franciaország, Egyesült Államok
F-csoport (Új főváros):Portugália, Algéria, Izland, Marokkó
G-csoport (Kairó):Svédország, Egyiptom, Csehország, Chile
H-csoport (Alexandria):Szlovénia, Fehéroroszország, Dél-Korea, Oroszország
A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe, ahonnan a csoportok első két-két helyezettje jut a negyeddöntőbe.

A magyar válogatott csoportmérkőzései
Január 15., 20.30: Magyarország–Zöld-foki-szigetek
Január 17., 20.30: Magyarország–Uruguay
Január 19., 20.30: Magyarország–Németország

A középdöntő mérkőzésnapjai az I. csoportban:január 21., 23., 25.
Negyeddöntők (Kairó, Új főváros):január 27.
Elődöntők (Kairó):január 29.
Döntő (Kairó):január 31.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik