Férfi kézi-vb: „Ami elromolhatott, az el is romlott” – a Veszprém izlandi szélsője

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2023.01.15. 07:06
null
Elísson sem érti, mi történt Izlanddal az utolsó percekben (Fotó: AFP)
Nehezen tértek magukhoz az izlandi férfi kézilabda-válogatott játékosai, miután a hajráig nyeregben érezhették magukat a világbajnokság csoportkörének második fordulójában, az utolsó öt gólt azonban a mieink lőtték, ezzel megfordítva és megnyerve a mérkőzést. Bjarki Már Elísson és Aron Pálmarsson is csalódottan értékelt a találkozó után.

Bjarki Már Elísson lett kilenc góljának köszönhetően a meccs embere, a Veszprém balszélsője a társaihoz hasonlóan mégis borzalmasan érezte magát a lefújást követően.

Nem igazán értem, mi történt a második félidőben. Minden, ami elromolhatott, el is romlott, nem tudom szavakba önteni a csalódottságomat. Védekezésben nem léptünk ki rájuk, és leálltunk a futással is. Előtte rendre könnyű gólokat tudtunk szerezni, amikor rájuk rohantunk, aztán sorozatban kimaradt három-négy ziccer, ami mélyütéssel ért fel. Egyszerűen nem hiszem el, hogy elrontottuk a szurkolóink tökéletesen alakuló estéjét” bosszankodott Elísson.

A végén holtpontra jutottunk, és sok labdát elszórtunk. A kapusuk lassan megtört minket” ismerte el a beálló, Ellidi Snaer Vidarsson.

Az izlandi válogatott kapitánya, a korábbi veszprémi Aron Pálmarsson szerint nem arról volt szó, hogy a szünetben, ötgólos vezetésnél már elhitték volna, zsebben van a meccs.

Ennél mindannyian okosabbak és tapasztaltabbak vagyunk, nem foghatjuk erre. Kihagytuk a helyzeteket és eladtunk pár labdát, miközben a védekezésünk is leromlott. Tudtuk, mit játszanak, és a meccs nagy részében kontrollálni is tudtuk; de aztán visszaestünk. Talán a fáradtság miatt. Bosszantó, hogy hatvan percen keresztül nem tudtuk végig tartani magunkat a megbeszélt taktikához. Azt hittem, megvan a válaszunk a védekezésükre, mégsem tudtuk befejezni, amit elkezdtünk. ”

A szövetségi kapitány Gudmundur Gudmundsson elárulta, a saját kimutatásuk szerint 18 technikai hibájuk volt, ami egyszerűen túl soknak bizonyult. Nem kerülhette meg a kezdőcsapat kizsigerelésére vonatkozó kérdést sem, ám azzal védekezett, hogy a kulcsjátékosoknak jól ment a játék, ezért nem akart belenyúlni.

Egészen a hajráig úgy is tűnt, bejön a számítása...

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
D-CSOPORT (Kristianstad)
IZLAND–MAGYARORSZÁG 28–30 (17–12)
Kristianstad, 4615 néző. V: C. Bonaventura, J. Bonaventura (franciák)
IZLAND: GÚSTAVSSON 1 – Gudjónsson 3, MAGNÚSSON 7 (4), Jónsson, Gíslason, Pálmarsson 3, ELÍSSON 9. Csere: Hallgrímsson (kapus), T. Kristjánsson, G. Kristjánsson 1, VIDARSSON 4, Smárason. Szövetségi kapitány: Gudmundur Gudmundsson
MAGYARORSZÁG: MIKLER R. – P. Rodríguez 4, ANCSIN G. 6, Lékai 2 (1), BÁNHIDI 3, Szita 4, Bóka 3. Csere: Székely M. (kapus), Sipos A., BODÓ 3, Hanusz, Ilic Z. 1, Ligetvári, ROSTA M. 4 (2), Szöllősi Sz. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez
Az eredmény alakulása. 2. perc: 3–1. 10. p.: 6–6. 14. p.: 8–8. 21. p.: 13–8. 24. p.: 13–10. 34. p.: 20–14. 39. p.: 23–19.. 47. p.: 25–24.. 53. p.: 28–25
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 4/3

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 2 2 65–55 +10 4
2. Izland 2 1 1 58–56 +2 2
3. Portugália 2 1 1 58–54 +4 2
4. Dél-Korea 2 2 51–67 –16
0

A MAGYAR VÁLOGATOTT UTOLSÓ CSOPORTMÉRKŐZÉSE
Január 16., hétfő
20.30: Portugália–Magyarország (Tv:M4 Sport) –élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik