Férfi kézi: utaznak a szekérrel – csúszik a válogatott felkészülése

Vágólapra másolva!
2020.10.04. 09:47
null
Az összetartás a legjobb szándékunk ellenére sem érte volna el a célját (Fotó: Török Attila)
Csak egy hónap múlva kezdi el a munkát a férfi kézilabda-válogatott, a Gulyás István vezette szakmai stáb több tervvel készül a bizonytalan helyzetre.

 

A hétvégén Budaörsön több mint kétszáz nap után találkozott volna újra a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám végül elmaradt a randevú, mert több játékosnak pozitív lett a koronavírustesztje. Gulyás István tizenhét tagú kerettel kezdte volna el a munkát, így azonban csak a hónap végén, október harmincadikán gyűlnek össze, már ha addig nem történik semmi.

SEMMI SEM LEHETETLEN
Borbély Ádám, a Veszprémi KKFT kapusa:
„Boldoggá tett, hogy a válogatottnál számítanak rám. Úgy érzem, az eddigi három fordulóban nem nyújtottam rossz teljesítményt, és ebből is látszik, hogy semmi sem lehetetlen, egy kis csapatból is be lehet kerülni. Sajnálom, hogy elmarad az összetartás, biztosan hasznunkra vált volna, én pedig bizonyítani akartam, de a fertőzések miatt ebben a helyzetben jó döntés született. Mivel sok idő telik el meccs nélkül, nem mindig könnyű megőrizni a motivációt, de nem tudunk mit tenni, nem rajtunk múlik. Több mint egy éve ez a szakmai stáb dolgozik a válogatott élén, a spanyol rendszert mi, játékosok is jól ismerjük, így szerintem az összeszokottsággal nem lesz gond.”
Kovacsics Péter, az FTC balszélsője:
„Nagyon örültem, amikor behívtak az összetartásra, úgy éreztem, itt a lehetőség. Jó formában vagyok, hasznos, ha minél többet tudunk edzeni. Bánt az összetartás elmaradása, de az egészség az első. Reméljük, elég lehetőségünk lesz még idén találkozni. Érezzük a bizonytalanságot, hiszen az ellenfeleink kérésére több meccsünk elmaradt már a járvány miatt, és bár így nem mindig könnyű koncentráltnak maradni, ugyanúgy készülünk tovább.”

„Most is szinte az utolsó pillanatban dőlt el, hogy nem lesz semmi a találkozóból. Miután kilenc játékosunk maradt volna, köztük három kapus, az összetartás a legjobb szándékunk ellenére sem érte volna el a célját, így nem tehetünk mást, »utazunk a szekérrel«” –    elemezte a helyzetet a Nemzeti Sportnak Gulyás István szövetségi kapitány, aki szerint eleve kicsit könnyített lett volna ez a három nap, hiszen a légiósok mellett a szegediek sem tudtak volna elmenni az edzőtáborba.
A szakember szerint nem tudni pontosan, az elmaradt összetartás mennyire veti vissza a nemzeti csapatot, de egyelőre talán nem is ez a legfontosabb, hiszen a kluboknak most van nagyobb bajuk is.

„Egy fertőzött, tüneteket produkáló játékos hat hétre karanténba kerül, de mire újra sportorvosit kap, eltelik kilenc-tíz hét, azaz két és fél hónap is  – folytatta Gulyás. –  E lég, ha csak olyan kulcsemberekre gondolunk, mint Bánhidi Bence vagy Bodó Richárd, hogy érezzük, mit jelent egy ilyen helyzet. A visszatérésnél is észnél kell lenniük a játékosoknak és az edzőknek, mert megnő a sérülésveszély azzal, hogy a szervezet még nem áll teljesen készen. Idő kell, míg valaki újra formába lendül, és nincs mese, ezt ki kell várni.”

A kapitány kicsit aggódik, hiszen kiszámíthatatlan, ki mikor kapja el a vírust, illetve egyáltalán elkapja-e, de úgy gondolja, ha már meg kell történnie, akkor inkább most, hogy később lehessen számítani a gyógyult játékosokra. Ez a kiszámíthatatlanság nehéz helyzet elé állítja a Gulyás Istvánból, Chema Rodríguezből és Nagy Lászlóból álló szakmai stábot, állandóan változhat, kire számíthatnak.
Ezért a válogatott vezetőinek van A-, B- és C-tervük is, mert fel kell készülniük rá, hogy akik eddig epizódszerepet kaptak, most előtérbe kerülhetnek. Arra pedig figyelni kell, hogy az első körben minél nagyobb, akár ötventagú kerettel kezdjenek el dolgozni, mert a későbbiekben sok múlhat ezen.

„Az utazó együttest azokból lehet összerakni, akiket a bő keretbe jelöltünk, ezért kell minél nagyobb merítési lehetőséget adni magunknak  –  tette hozzá a kapitány, felhozva Kovacsics Péter példáját, akit azért nem tudtak magukkal vinni a januári Európa-bajnokságra, mert középen számítottak volna rá, és eleinte úgy tűnt, ott van elég emberük. –   Hogy ne forduljon elő még egyszer hasonló, mindenkit be kell hívni, akit lehet, hogy minden posztra négy játékosunk legyen.”

A MAGYAR FÉRFIVÁLOGATOTT TERVEZETT PROGRAMJA
2020. október 30. – november 8.: Euro Cup
2020. november 4-5.: Magyarország–Spanyolország
2020. november 7-8.: Horvátország–Magyarország
2020. december 19–23.:  világbajnoki felkészülés, első edzőtábor
2020. december 27–30.: világbajnoki felkészülés, második edzőtábor
2021. január 2–8.: világbajnoki felkészülési mérkőzések
2021. január 7.: Szlovákia–Magyarország
2021. január 8.: Magyarország–Szlovákia
2021. január 9–10.: pihenő
2021. január 11.:  utazás Egyiptomba
2021. január 13–31.: világbajnokság, Egyiptom


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik