Férfi kézi: tíz mezőnyjátékosa maradt a Veszprém BL-ellenfelének

N. P.N. P.
Vágólapra másolva!
2020.12.18. 16:38
null
Filip Jíchának főhet a feje, Domagoj Duvnjak (a háttérben) továbbra is karanténban (Fotó: AFP)
Domagoj Duvnjak, Pavel Horák és Magnus Landin továbbra is karanténban van a Bajnokok Ligája négyes döntőjére készülő THW Kiel kézilabdacsapatánál.

 

A Telekom Veszprémhez hasonlóan a Kiel is hatósági karanténba került a múlt héten, miután a Bundesliga-együttesnél megjelent a koronavírus. A németek hétfőn megkezdhették az edzéseket az enyhe tüneteket produkáló három játékosuk nélkül: így a gárda horvát irányítója, Domagoj Duvnjak, cseh balátlövője, Pavel Horák és dán balszélsője, Magnus Landin sem tarthat a többiekkel a Stuttgart elleni szombati bajnokira. Filip Jícha vezetőedző ráadásul már jó ideje nem számíthat az osztrák válogatott balátlövő Nikola Bilykre sem, akinek a nyári felkészüléskor elszakadt a keresztszalagja a bal térdében.

„A legnagyobb kihívás jelenleg, hogy tíz mezőnyjátékosunk és két kapusunk maradt, akik egészségesek – mondta Filip Jícha. – Ilyen helyzetben még nem voltunk. Mindenesetre nem szeretnénk panaszkodni, inkább a megoldáson dolgozunk.”

A december 28-i Bajnokok Ligája-elődöntőig még két találkozót kell lejátszania a Bundesligában a Kielnek, a Stuttgart, majd a Rhein-Neckar Löwen ellen, ezért kölcsönvette a balszélső Malte Voigtot a TSG Friesenheimtől, Leon Ciudadot a TSV Altenholztól, míg az utánpótlásból a balátlövő Philipp Wäger került fel a felnőttek közé.

A THW tíz mérkőzéséből kilencet megnyert a német első osztályban, ezzel a Flensburg és a Löwen mögött a harmadik helyen áll.

A veszprémieknél Ligetvári Patrik és Jahja Omar koronavírustesztje lett pozitív, rajtuk kívül nem lépett pályára a Szegeden kiütéses, 12 gólos győzelmet arató Davis-csapatban Vuko Borozan, Dejan Manaszkov, Székely Márton, Danyiil Siskarjov, valamint a térdműtéten áteső Rasmus Lauge sem.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2019–2020
FINAL FOUR (KÖLN)
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
December 28. (hétfő)
18.00:
Barcelona (spanyol)–Paris SG (francia)
20.30: THW Kiel (német)–TELEKOM VESZPRÉM (magyar)

December 29. (kedd)
18.00:
bronzmérkőzés
20.30: döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik