Férfi kézilabda NB I: a szélsők szállították a Szeged győzelmét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.06. 20:11
null
Zsitnyikov (középen) visszatért a Szegedbe (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A Mol-Pick Szeged 39–26-ra nyert Mezőkövesden a férfi kézilabda NB I-ben. A Tisza-parti csapatban remekeltek a szélsők, Bogdan Radivojevics és Mario Sostaric hat-hat, Stefán Sigurmansson pedig öt gólt szerzett.

A Szegedben ezen a találkozón tért vissza vállsérüléséből Dmitrij Zsitnyikov, Luka Stepancic azonban továbbra sem volt bevethető, Mikler Rolandnak és Matej Gabernek pedig pihenőt adott Juan Carlos Pastor. Az első két gólt ugyan a Mezőkövesd érte el, de utána fordított a Szeged és magabiztos előnyre tett szert, így a spanyol edző bátran cserélgethette játékosait. Második felnőtt NB I-es meccsén a 18 éves Marczika Barnabás is védett labdát, a Szeged végül 13 találattal győzött.

A Tatabánya ugyan héttel legyőzte a Komlót, a másik két pénteki meccsen viszont meglepő eredmény született. A Vác a Csurgó ellen szerezte meg első sikerét, míg az Orosháza pontot csent el az FTC-től.

A fővárosiak az első félidőben vezettek, utána a hazaiak akarata érvényesült, ám a hajrában fordított a Ferencváros. Az Orosháza végül egy másodperccel a vége előtt a mezőny legeredményesebbje, a kilenc gólos Lele Ákos révén mentett pontot.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
MEZŐKÖVESDI KC–MOL-PICK SZEGED 26–39 (12–20)
Mezőkövesd, 650
néző. V: Fekete T., Tóth D.
MEZŐKÖVESD: PÁSZTOR I. – Jancsó 1, Stankovic 4, Szöllősi O. 1, Radnic 3, Kovács B. 2, Menyhárt 3. Csere: Mojszilov (kapus), HALILBEGOVIC 5, Dávid M. 3, Horváth L. 2, Csörgő 1, Szabó D. 1, Gulácsi, Dócs. Edző: Buday Dániel
SZEGED: ALILOVIC 1 – RADIVOJEVICS 6 (2), MAQUEDA 5, Bombac, Bánhidi 2, Bodó, Källman 3. Csere: Marczika (kapus), SOSTARIC 6 (1), Canellas 1, HENIGMAN 5, SIGURMANNSSON 5, Kaspárek 4, ifj. Rosta M. 1, Blazevic, Zitnyikov. Edző: Juan Carlos Pastor
Az eredmény alakulása. 2. perc: 2–0. 10. p.: 2–4. 18. p.: 5–11. 24. p.: 9–16. 37. p.: 15–26. 53. p.: 23–34
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: –, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Buday Dániel:
– Mivel kevesen vagyunk, folyamatosan forgattam a fiúkat, akiktől részfeladatokat kértem és ők ezt olykor meg is oldották. A két együttes között természetesen óriási minőségi különbség van, ennek áthidalása pedig hatvan percen keresztül számunkra lehetetlen volt.
Juan Carlos Pastor: – Azzal a céllal érkeztünk Mezőkövesdre, hogy azoknak is játéklehetősége adjunk, akik sérülés vagy más ok miatt korábban kevesebbet szerepeltek. Minden találkozónkhoz maximális alázattal állunk hozzá, most is ezt tettük.

GRUNDFOS TATABÁNYA KC–SPORT36-KOMLÓ 29–22 (14–10)
Tatabánya, 800
néző. V: Paska D., Vastag D.
TATABÁNYA: BARTUCZ – HORNYÁK 5, Ancsin 4, Győri M. 4, VRANJES 4, Komogorov 1, Holpert 1. Csere: BORBÉLY (kapus), SIPOS 4, Ilyés, Balogh Zs. 5 (1), Davidovic, Borzas 1, Dénes J. Edző: Vladan Matics
KOMLÓ: GRANIC – Szkokán 1, Zobec 3, KATZIRZ, Grünfelder 3, JERKOVIC 5, Markovics 2 (1). Csere: Djurdevics (kapus), Takács B. 4 (1), Jóga 2, Balázs S., Csomor 1, Vaskó 1, Manojlovics, Oláh T. Edző: Kiilvinger Bálint
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–2. 8. p.: 3–4. 13. p.: 6–4. 22. p.: 10–5. 25. p.: 11–8. 33. p.: 16–10. 46. p.: 21–18. 52. p.: 25–19
Kiállítások: 20, ill. 14 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 5/2
MESTERMÉRLEG
Vladan Matics:
– Jól védekeztünk, ezzel leraktuk az alapokat. A támadásaink eleinte döcögtek, de a kapusaink bravúrjai elöl is kellő önbizalmat adtak a játékosoknak, és végül sima győzelmet arattunk. Köszönöm szurkolóink nem szűnő buzdítását.
Kilvinger Bálint: – Küzdelmes mérkőzést vívtunk. Azonban sok olyan hibát vétettünk, amelyeket a Tatabánya szinte azonnal büntetett, ezért nem tudtuk szorosabbá tenni a végeredményt.

OROSHÁZI FKSE-LINAMAR–FTC-HUNGAROCONTROL 30–30 (15–17)
Orosháza,
350 néző. V: Altmár, Horváth M.
OROSHÁZA: ÖZMUSUL – Pásztor M. 3, Szlavuljica 3, Tóth K. 3, Döme 2, LELE 9, NÉMETH L. 7. Csere: Herjeczki (kapus), KANCEL, Bella 1, Molnár G., Árpási, Ambrus, Kiss A. 2. Edző: Ratko Djurkovics
FTC: Győri K. – BUJDOSÓ 6, Schäffer, Schuch, DEBRECZENI 7, Kovacsics P. 2, NAGY B. 8 (2). Csere: MERKOVSZKI (kapus) 2, Andjelics 1, Prainer 2, Pordán 1, Mikita 1, Szakály, Bohács, Bognár. Edző: Horváth Attila
Az eredmény alakulása. 7. perc: 2–3. 10. p.: 5–5. 13. p.: 6–8. 18. p.: 8–11. 22. p.: 12–13. 28. p.: 14–15. 39. p.: 20–20. 44. p.: 23–22. 48. p.: 25–22. 54. p.: 29–27. 58. p.: 29–30
Kiállítások: 12, ill. 10 perc
Hétméteresek: 1/0, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Ratko Djurkovics:
– Több játékosunk is hiányzott a csapatból, míg a Fradi teljes keretből gazdálkodhatott, ám jó hozzáállással, nagy szívvel játszottunk. Kezünkben volt a két pont, de a döntetlennel is elégedett vagyok a nagyon jó Ferencváros ellen.
Horváth Attila: – Úgy néz ki, hogy a héten csak beszéltünk a kézilabdáról, de nem tettünk érte. Amilyen munkát végeztünk a héten, olyan volt a játékunk is.

VÁCI KSE–CSURGÓI KK 24–22 (10–13)
Vác,
200 néző. V: Őri, Pozdena
VÁC: Ulicsinyi – Nagy N. 4, KÁLLAI 5, KOZINA 6, Kocsi, Petricsko 3, Miklián 1 (1). Csere: KOVÁCS J. 1 (kapus), Fórizs, Gáspár A. Rojkovics, Macura 3, Rozner 1. Edző: Gúnya Péter
CSURGÓ: Pallag – Gebhardt 3, Asztrasapkin 1, POTOCNIK 6, Borsos T. 1, SZEITL 5, Tarabochia 1. Csere: Zaponsek (kapus), Kerkovits, Hadziomerovic, Hanusz 5 (5), Nagy Sz., Cehte. Edző: Baranyai Norbert
Az eredmény alakulása. 6. perc: 5–1. 15. p.: 6–6. 24. p.: 8–11. 36. p.: 10–16. 46. p.: 20–18. 53. p.: 23–21. 56. p.: 23–22
Kiállítások: 12 perc, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG
Gúnya Péter:
– Örülök, hogy nem vesztettük el a hitünket a sorozatos és időnként súlyos vereségek után. Rászolgáltunk a mai győzelemre, hiszen hatgólos hátrányban is volt tartásunk.
Baranyai Norbert: – Az a csapat nyerte meg a mérkőzést, amelyik jobban akarta a sikert és többet is tett érte.

AZ ÁLLÁS
1. Szeged 20 19 1 733–485 +248 38
2. Veszprém 18 18 653–451 +202 36
3. Gyöngyös 17 11 1 5 512–468 +44 23
4. FTC 18 11 1 6 518–484 +34 23
5. Tatabánya 17 11 6 485–446 +39 22
6. Balatonfüred 18 10 1 7 525–496 +29 21
7. Csurgó 18 9 1 8 450–457 –7 19
8. Komló 18 8 2 8 470–478 –8 18
9. Dabas 18 6 1 11 459–527 –68 13
10. Eger 17 5 2 10 457–522 –65 12
11. Orosháza 18 4 2 12 451–520 –69 10
12. Mezőkövesd 18 2 5 11 451–552 –101 9
13. Budakalász 19 2 1 16 468–565 –97 5
14. Vác 18 1 1 16 417–598 –181 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik