Férfi kézi NB I: az álomgólt szerző Gyöngyös legyőzte a címvédő Szegedet – videó

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2022.04.10. 19:54
null
A Gyöngyös elkapta a Szegedet (Fotó: Karnok Csaba/Délmagyarország, archív)
A Gyöngyös hazai pályán meglepetésre két góllal legyőzte a címvédő Pick Szegedet a férfi kézilabda NB I 21. fordulójában. Ez volt a Tisza-parti csapat első bajnoki veresége az idényben.

A csalódást keltő, Flensburg elleni BL-kiesést követően Gyöngyösön vendégeskedett bajnokin a Bánhidi Bencét és Luka Stepancicot továbbra is nélkülöző Szeged. Juan Carlos Pastor együttese mindössze háromszor (a 3. percben 2–3-nál, a 6. percben 3–4-nél és a 49. percben 22–23-nál) tudott vezetni a mérkőzésen, köszönhetően többek között a gyöngyösi kapuban 42 százalékkal (19 védés) hárító Alekszandar Tomicsnak.

A hajrában az 59. percben, 28–27-es hazai vezetésnél Varsandán Milán oldalbedobásból talált be Mikler Rolandnak, majd Mario Sostaric szépítése után még Papp Bence is eredményes volt, ezzel nyert 30–28-ra a Gyöngyös.

A hazaiaknál Ubornyák Dávid és Vilovszki Uros is öt gólig jutott, a túloldalon Sebastian Frimmel héttel zárt. A mostani eredmény ellenére még nem dőlt el, hogy az idényben az első bajnoki vereségét elszenvedő Tisza-parti csapat vagy a Veszprém végez az alapszakasz élén, ugyanis a két csapat április 30-án még összecsap a Pick Arénában.

Varsandán Milán oldalbedobásból talált be a hajrában (1:29.15-től)

FÉRFI KÉZILABDA NB I
21. FORDULÓ
HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS–PICK SZEGED 30–28 (15–13)
Gyöngyös, 1200
néző. V: Felhő, Öcsi
GYÖNGYÖS: A. TOMICS – Gábori, Markez 4, DURIS 4, HEGEDÜS M. 4, UBORNYÁK 5, VARSANDÁN M. 4. Csere: Merkovszki (kapus), Vaszics, Nkousa, VILOVSZKI 5, Gerdán, Papp B. 2, Gráf 2. Edző: Kiss Dániel, Sándor Ákos
SZEGED: Mikler R. – B. RADIVOJEVICS 5 (2), Henigman, Gaber 3, MACKOVSEK 3, FRIMMEL 7 (4), Bombac 2. Csere: Tönnesen 1, Bodó 2, Martins, Sostaric 1, Garciandía 4, Rosta M., Blonz. Edző: Juan Carlos Pastor
Az eredmény alakulása. 6. perc: 6–4. 12. p.: 8–5. 18. p.: 10–9. 24. p.: 13–11. 36. p.: 19–18. 42. p.: 21–20. 48. p.: 22–21. 54. p.: 26–24
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/–, ill. 6/6
MESTERMÉRLEG
Kiss Dániel:
– Ez valóban a kézilabda ünnepe volt, kevés csapat képes két vállra fektetni a Szegedet. Nem talált fogást rajtunk az ellenfél, ezúttal minden sikerült. A kapusunk elképesztő teljesítményt nyújtott.
Juan Carlos Pastor: – Nincs mentségünk a vereségre, elnézést kérek mindenkitől, aki mögöttünk áll. Ilyen a sport, de ez mégsem alakulhatott volna így. Rengeteget hibáztunk, az ellenfél kapusa pedig extázisban védett. Mindig belehibáztunk, amikor megtörhettük volna a gyöngyösieket.

FEJÉR-B.Á.L. VESZPRÉM–DABAS KC VSE 29–34 (15–13)
Veszprém, 800
néző. V: Fekete T., Tóth D.
VESZPRÉM: Borbély Á. – Tóth P. 2, Széles 5, FAZEKAS G. 6, VAJDA H. 3, Éles B. 5, HÁRI 6 (2). Csere: Bugyáki, Kristóf M., Tóth József 2, Somogyi B., Szmetán P. Edző: Éles József
DABAS: PALLAG – Ács, TÖRÖK Á. 8, Garajszki 1, SZÖLLŐSI SZ. 6, TARABOCHIA 8, LAURINYECZ 7. Csere: Holló B. (kapus), Z. Horvat 3 (1), Váczi M., Kende, Katona, Horváth L. 1, Győrvári. Edző: Tomori Győző
Az eredmény alakulása. 5. perc: 1–2. 9. p.: 4–7. 15. p.: 7–9. 22. p.: 11–10. 28. p.: 13–13. 36. p.: 17–17. 41. p.: 21–19. 44. p.: 21–22. 52. p.: 23–27. 56. p.: 26–30
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Éles József:
– Szerettük volna itthon tartani a két pontot, sokat készültünk. A múlt heti meccsünk fontosabb volt az Eger ellen, mégis most voltunk idegesebbek, sokat hibáztunk. Aki ért a kézilabdához, látta, hogy mi történt a második félidőben, a játékvezetőkkel azonban nem szeretnék foglalkozni. Szünet után szerencsénk sem volt. A vereség ellenére úgy érzem, hogy megőrizzük az NB I-es tagságunkat, hiszen nem vagyunk gyengébbek a közvetlen riválisainknál.
Tomori Győző: – A különbség nem tükrözi hűen a játék képét. A hatalmas tét mindkét csapat játékára rányomta a bélyegét. A Veszprém kiválóan védekezett az első félidőben, a másodikban azonban ki tudtuk játszani ellenfelünk letámadásra épülő védekezését. Büszke vagyok a megszerzett két pontra, amiben nagy szerepet vállalt a fantasztikusan védő Pallag Péter.

AZ ÁLLÁS
1. Szeged 22 20 1 1 783–565 +218 41
2. Veszprém 21 19 2 754–552 +202 40
3. Balatonfüred 21 14 2 5 648–581 +67 30
4. Tatabánya 21 12 2 7 609–596 +13 26
5. FTC 21 12 9 661–626 +35 24
6. Komló 21 10 3 8 604–611 –7 23
7. Gyöngyös 21 10 1 10 596–618 –22 21
8. Budakalász 22 9 3 10 589–641 –52 21
9. Csurgó 20 8 1 11 489–536 –47 17
10. Dabas 21 5 3 13 549–591 –42 13
11. Veszprémi KKFT 21 6 1 14 587–643 –56 13
12. NEKA 21 6 1 14 570–636 –66 13
13. Eger 22 3 2 17 604–717 –113 8
14. Kecskemét 21 3 18 536–666 –130 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik