Férfi kézi: Ligetvári kiesésével változik a válogatott taktikája

Vágólapra másolva!
2021.01.05. 16:21
null
Valamit ki kell találniuk Nagy Lászlóéknak (Fotó: Kovács Anikó/MKSZ)
Kedden vált biztossá, hogy a koronavírus-fertőzésen átesett Ligetvári Patrik a vizsgálati eredményei alapján nem kapja meg a visszatéréshez szükséges orvosi engedélyt, így nem tud a világbajnokságra a válogatottal készülni, és az egyiptomi tornára sem utazhat el. Mindezt azt is jelenti, hogy a magyar csapatnak bő egy héttel a rajt előtt változtatnia kell a taktikán is – számolt be róla a Nagy László csapatvezetőt idéző Magyar Távirati Iroda.

A Telekom Veszprém december 8-án jelentette be, hogy a magyar válogatott védekezésének egyik alapembere megfertőződött, de – amint azt Nagy László az M4 Sport keddi, Sporthíradó című műsorában elmondta – még mindig nem vehet részt a terheléses vizsgálatokon. A csapatvezető hozzátette, a játékos lelkiállapota nem a legjobb, nagyon megviselték a történtek, mert nagyon szeretett volna részt venni a felkészülésen és az egyiptomi tornán.

„Nem kockáztathatunk, mert az egészsége a legfontosabb. Tudjuk, hogy Patrik szerepe milyen fontos a válogatottban, de igyekszünk pótolni. Egy kicsit át kell alakítanunk a taktikai lehetőségeinket” – magyarázta Nagy László.

Mivel a szlovák válogatott – öt játékosának koronavírusos megbetegedése miatt – lemondta a Győrbe tervezett két felkészülési találkozót, a magyar csapat edzőmeccs nélkül utazik a világbajnokságra.

„Kisebb nehézségekbe ütköztünk, de gyakorlatilag az egész őszi szezont a tervezhetetlenség jellemezte klub és válogatott szinten egyaránt. Alkalmazkodunk a körülményekhez, és nem a szlovákok ellen, hanem egymás között igyekszünk modellezni azt az elképzelést, amit a vébén szeretnénk megvalósítani” – fogalmazott Nagy.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Borbély Ádám (Veszprémi KKFT), Mikler Roland (Mol-Pick Szeged), Székely Márton (Telekom Veszprém)
Jobbszélsők: Hornyák Péter (Grundfos Tatabánya), Rodríguez Álvarez Pedro (Balatonfüredi KSE)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Grundfos Tatabánya), Balogh Zsolt (Grundfos Tatabánya), Máthé Dominik (Elverum – Norvégia)
Irányítók: Győri Mátyás (Grundfos Tatabánya), Hanusz Egon (Csurgói KK), Lékai Máté (Telekom Veszprém), Nagy Bence (Ferencváros)
Beállók: Bánhidi Bence (Mol-Pick Szeged), Rosta Miklós (Mol-Pick Szeged), Sipos Adrián (Grundfos Tatabánya), Topic Petar (Balatonfüredi KSE)
Balátlövők: Bodó Richárd (Mol-Pick Szeged), Szita Zoltán (Wisla Plock – Lengyelország)
Balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE), Sunajko Stefan (Grundfos Tatabánya)

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (2021. január 13. – január 31., Egyiptom)
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Gíza):
Németország, Magyarország, Uruguay, Zöld-foki-szigetek
B-csoport (Új főváros):Spanyolország, Tunézia, Brazília, Lengyelország
C-csoport (Alexandria):Horvátország, Katar, Japán, Angola
D-csoport (Kairó):Dánia, Argentína, Bahrein, Kongói DK
E-csoport (Gíza):Norvégia, Ausztria, Franciaország, Egyesült Államok
F-csoport (Új főváros):Portugália, Algéria, Izland, Marokkó
G-csoport (Kairó):Svédország, Egyiptom, Csehország, Chile
H-csoport (Alexandria):Szlovénia, Fehéroroszország, Dél-Korea, Oroszország

A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe, ahonnan a csoportok első két-két helyezettje jut a negyeddöntőbe.

A magyar válogatott csoportmérkőzései
Január 15. 20:30: Magyarország–Zöld-foki-szigetek
Január 17. 20:30: Magyarország–Uruguay
Január 19. 20:30: Magyarország–Németország

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik