Férfi kézi: Leimeter Csaba a hazai Eb-ről álmodik

NAGY PÉTERNAGY PÉTER
Vágólapra másolva!
2021.06.25. 08:32
null
Leimeter Csaba úgy érzi, gyorsaságban előrelépett (Fotó: Imago/Pixsell)
Negyvenkét mérkőzésen szerepelt az idényben a csurgói kézilabdacsapatot februárban elhagyó négyszeres válogatott Leimeter Csaba, aki gyorsabb lett Zágrábban, és mindent megtesz azért, hogy ott legyen a jövő évi Európa-bajnokságon.

Mozgalmas hónapokon van túl a 26 éves Leimeter Csaba, aki január végén még a Telekom Veszprém elleni NB I-es bajnokira készült a Csurgó játékosaként, majd februárban már a horvát PPD Zagreb jobbátlövőjeként szerepelt a Bajnokok Ligájában.

A 195 centis, 98 kilós balkezes kézilabdázó hiányposztra érkezett, kivásárolták élő szerződéséből a zágrábiak, akiknek ugyan nem sok babér termett a BL-ben, miután az összes csoportmeccsüket elveszítették, majd a nyolcaddöntőben a csapatot sújtó koronavírus-fertőzés miatt nem tudtak kiállni a német Flensburggal szemben, ám a horvát bajnokságot és a kupadöntőt így is magabiztosan megnyerték. Pedig egy ponton úgy nézett ki, nem lesz folytatás, mivel a szövetség a tavasszal ideiglenesen berekesztette a Package24 Premier League-et.

LEIMETER CSABA IDÉNYE SZÁMOKBAN

Válogatott: 4 mérkőzés/7 gól
Bajnokok Ligája: 7/16
SEHA-Liga: 3/8
Horvát bajnokság: 10/26
Horvát Kupa: 4/5
NB I: 11/32
Ligakupa: 3/12
Összesen: 42 mérkőzés/106 gól

„Áprilisban még én is úgy gondoltam, hogy a világjárvány miatt ismét befejezetlen idényben lesz részem, de később újra beindult a kézilabdaélet, futószalagon, szerda-szombat ritmusban jöttek a meccsek, ezért a végére nagyon elfáradtam – mondta a Nemzeti Sportnak Leimeter Csaba, aki a BL és a horvát versenysorozatok mellett a regionális SEHA-ligában is bemutatkozott a Zagreb színeiben. – A sűrű program ellenére is volt idő gyakorolni, mi ugyanis az edzésben hiszünk. A kupadöntőt a Nexével egy olyan sportcsarnokban játszottuk, amelyben elromlott a légkondi, ezért nagyon meleg volt, alig járt a levegő. Rendesen elhúzódott ez az évad, ám a legfontosabb, hogy jól végződött: bajnokként és kupagyőztesként jöhettem haza Magyarországra. Ha jól számolom, negyvenkét mérkőzésen léptem pályára, ami mentálisan és fizikailag is megviselt, alig várom, hogy végre kipihenjem magam, s élvezzem a nyarat. Július 21-én kell megint munkára jelentkeznem, az első napokban felmérik, milyen állapotban tértünk vissza, majd másfél hét magaslati edzőtábor következik.”

A négyszeres válogatott Leimeter legutóbb április végén a tatabányai Ancsin Gábor sérülése miatt kapott meghívót Gulyás István szövetségi kapitánytól, így az Európa-bajnoki címvédő spanyolok, később pedig az Eb-ezüstérmes horvátok legyőzéséből, ezzel az Eurokupa megnyeréséből is kivette a részét. Az egykori budakalászi, tatabányai és PLER-játékos élt a hirtelen jött lehetőséggel: Spanyolországban és a Veszprém Arénában egyaránt 3/3-as mutatóval zárt, de nemcsak támadásban, hanem védekezésben is stabil teljesítményt nyújtott a mieinknél.

Leimeter fejlődése nem csak klubcsapatának, a PPD Zagrebnek, hanem a magyar válogatottnak is sokat érhet (Fotó: Dömötör Csaba)
Leimeter fejlődése nem csak klubcsapatának, a PPD Zagrebnek, hanem a magyar válogatottnak is sokat érhet (Fotó: Dömötör Csaba)

„Tényleg jó a közösség a válogatottnál, olyan, mintha egy család lennénk, nagyon élveztem azt a néhány napot – folytatta Leimeter Csaba, aki hét gólnál tart címeres mezben. – Örömmel mentem, jó volt végre látni a régi ismerősöket, magyarul beszélgetni a csapattársakkal. Amúgy megértem a horvát nyelvet, Csurgón például sok ragadt rám, de mégis más érzés magyarokkal, a hazádért játszani. Azt is ki kell emelni, hogy Gulyás István, Nagy László és Chema Rodríguez mindenre és mindenkire odafigyel. Én is arról álmodozom, hogy a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon ott legyek januárban, ehhez elsősorban ugyanúgy kell tennem a dolgomat, mint eddig. Ha pedig vannak, akik jobb formában lesznek a posztomon, mint én, és őket hívják be, elfogadom.”

Leimeter úgy érzi, gyorsaságban mindenképpen sikerült előrelépnie az elmúlt hónapokban, és ezáltal hamarabb hoz döntéseket a pályán, miközben a kellemetlen stílusú ellenfelekhez is kezd hozzászokni. A Zagreb 1992 óta mindig az élen végzett a horvát ligában, immár 29-szeres bajnoknak mondhatja magát, noha a magyar játékos szerint nincsenek előre lefutott meccsek, ellenük továbbra is mindenki felszívja magát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik