Rasmus Lauge (25) és társai idén újra a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe való jutást tűzték ki célul (Fotó: Imago Images)
 
Sör helyett pezsgő – Bobory Balázs jegyzete

Az új idényben sem lehet kérdés, hogy a Telekom Veszprém és a Pick Szeged továbbjut-e a Bajnokok Ligája csoportköréből, sőt, várhatóan mindkét csapat harcban áll majd az első két pozícióért, amelyek közvetlen negyeddöntős továbbjutást érnek. A kieséses szakaszban azonban egyre bizonytalanabb a helyzet, egyre kiegyenlítettebb a mezőny, egy-egy váratlan vereségbe mindenki beleszaladhat, hiszen amióta megszűnt a C- és D-csoport a BL-ben, a „futottak még” kategóriájú ellenfelek is eltűntek.

Kiemelkedő együttesek persze most is vannak, a Barca újra bizonyította, hogy bármikor bármilyen játékoskerettel és bármilyen körülmények között meg tudja nyerni a sorozatot, és a Carlos Ortega vezette gárda nagy valószínűséggel újra ott lesz a kölni négyes döntőben. A leginkább motivált a „Dujsebajev-művek”, azaz a lengyel Kielce lehet, amely a tavalyi döntőben csak hetesekkel kapott ki a katalánoktól, és az edző, Talant Dujsebajev érzelmes beszédben ígérte meg játékosainak, hogy visszatérnek Kölnbe, és 2016 után végre újra hazaviszik azt a trófeát, amely „jár nekik”. A fogadkozást illik komolyan is venni, nemcsak azért, mert a jobbátlövő Alex Dujshebaev személyében extraklasszis vezeti a csapatot, hanem mert a keret is bajnokjelölt: az edző számíthat egy fiatal és tapasztalt játékosokból álló francia légióskülönítményre, beállóposzton pedig a legutóbbi négyes döntő legértékesebb játékosára, Artyom Koroljokra.

Idén két német alakulattal lehet számolni a végjátékban, a THW Kielnél csak az okozhat zavart, hogy sérüléséből mikor tér vissza a beálló Hendrik Pekeler, de Filip Jíchának nem kell aggódnia, míg olyan irányítói vannak, mint Domagoj Duvnjak és Sander Sagosen, és azon kell törnie a fejét, hogy a jobbátlövőposzton Harald Reinkind vagy Steffen Weinhold kezdjen-e. Mellette meglepetést szerezhet a BL-be több mint másfél évtized után visszatérő Magdeburg, amely több mint két évtized után megnyerte a német bajnokságot, a jobbátlövőposzton pedig az izlandi Ómar Ingi Magnússonnal és a holland Kay Smitsszel bivalyerős. A PSG Mikkel Hansen nélkül is esélyes a végső sikerre, az Aron Pálmarsson vezette Aalborgban pedig benne van a győzelem a legnagyobbak ellen is.

 

Az egészséges Bánhidi Bence mindenkinek nagy ellenfél (Fotó: Dömötör Csaba)

Ilyen mezőnyben kell helytállnia két elitcsapatunknak, a legutóbb a kölni négyes döntőben szoros meccsek után negyedik helyen végző Telekom Veszprémnek, amely remekül erősített a nyáron olyan minőségi játékosokkal, mint a beálló Dragan Pesmalbek, a balszélső Bjarki Már Elísson, a jobbszélső Mikita Vajlupau és az irányító Jehja ed-Dera; valamint a magyar bajnok Pick Szegednek, amely kétségtelenül nehezebb csoportba került (Barca, Kielce, Kiel, Aalborg), ugyanakkor összeszokott kerettel vághat neki az idénynek. A Tisza-partra egyedül a válogatott balátlövő, Szita Zoltán érkezett, Luka Stepancic sajnos menetrendszerűen megsérült, ugyanakkor ha a világklasszis beálló, Bánhidi Bence újra egészséges lesz, és nagyobb szerepet kap, mint az előző évadban, amikor sérüléssel bajlódott, Juan Carlos Pastor csapata a győzelem reményében léphet pályára a legjobbak ellen is.

Ráadásul mindkét magyar csapatnak jó esélye van értékes skalppal kezdeni a BL-idényt, egyúttal már az elején önbizalmat szerezni: a Szeged szerdán a Barcával, a Veszprém csütörtökön a PSG-vel kezd hazai pályán.

Momir Ilics, a Telekom Veszprém edzője
„Egy év alatt kicsit változott a stílusom, amikor tavaly leültem a kispadra, a játékosok jó részének korábban még a csapattársa is voltam. Azóta új és új problémákkal találkoztam, a munka viszont ugyanaz, napról napra új kihívások jönnek szembe. Az előző idényben ilyen volt a keret kicserélődése, Rasmus Lauge hosszú sérülése és a Szeged elleni fájó bajnoki vereség, de el kellett fogadnunk, hogy a sport ilyen. Mivel a hivatalos elvárástól függetlenül a Telekom Veszprémnek mindig a legjobbat kell nyújtania, nem érzek nagyobb nyomást magamon, mint az előző idényben. Az új játékosok gyorsan és remekül alkalmazkodtak a játékstílusunkhoz, emberileg is remekül illenek a csapatba, Dragan Pesmalbek elöl-hátul remek kettőst alkot középen Andreas Nilssonnal, és az új szélsőinkkel is sokat erősödtünk. A Bajnokok Ligája évről évre egyre nehezebb, a cél megvan, de messze van még a négyes döntő. Most a csoportmeccsekre koncentrálunk, csütörtökön a PSG ellen a védekezés és a gyors visszarendeződés lesz a kulcs, mert a franciák hatvan percen át nagy tempót tudnak diktálni.”
Juan Carlos Pastor, a Pick Szeged edzője
„Tempó, tempó, tempó! Az elmúlt napokban, sőt inkább hetekben a gyorsításra helyeztük a fő hangsúlyt az edzéseken. A Bajnokok Ligájában egészen más ritmus fogad bennünket, így a Barca elleni nyitó mérkőzésre élesítettünk. Jól sikerült a felkészülésünk, mindent elvégeztünk, amit elterveztünk. Jól dolgoztak a fiúk, már a magaslati edzőtábor is kitűnően sikerült. Egyetlen helyen változott a keretünk, Nik Henigman távozott, míg a magyar válogatott Szita Zoltán érkezett. Sokat segített, hogy csak őt kellett beépítenünk a csapatba. Még hosszú időnek el kell telnie, amire mindent elsajátít, de jó úton jár, felvette a ritmust. A Bajnokok Ligájában minden meccs különleges hangulatú, telt ház vár bennünket, ez hatalmas erőt ad nekünk. A közönségünk mindig fantasztikus hangulatot teremt, ez is visz előre minket, az ellenfélre pedig nyomást helyez, és ez a Barca elleni meccsen nagyon fontos. A védekezés dönti el a csatát, természetesen győzelemmel szeretnénk venni a rajtot.”
 Dragan Pesmalbek, a Telekom Veszprém beállója
„Jól érzem magam Veszprémben, hamar megszerettem a várost, a csapattársak kedvesek, és a beilleszkedést nagyban segítette, hogy Nantes-ban hasonló rendszerben játszottunk. Remek felkészülésen vagyunk túl, a PSG elleni BL-nyitány különleges lesz, az elmúlt hat évben rengeteget játszottam ellene. Mikkel Hansen ugyan már nincs Párizsban, de az elmúlt idényben több hónapot kellett kihagynia, és nemigen lehetett érezni a hiányát. A holland irányító, Luc Steins elképesztően gyors, remek a kapcsolata az átlövőkkel, kiemelkedik a kapus, Andreas Palicka, valamint a két Karabatic és Dainis Kristopans. Nagyon fegyelmezett gárda a francia, fő fegyvere a gyors lerohanás, amire villámgyors visszarendeződéssel kell reagálni, de a védekezése és a szélsőjátéka is igen erős, viszont mellettünk szól a hazai pálya. Nehéz mérkőzésre számítok még a bukaresti Dinamo és a Magdeburg ellen is, utóbbi lesz szerintem a legkeményebb csoportellenfelünk. Előző csapatommal kétszer jutottam be a sorozat négyes döntőjébe, a Veszprém azonban más szint, itt minden évben elvárás eljutni Kölnbe, és nekem is ez a célom.”
 Bánhidi Bence, a Pick Szeged beállója
 „Elképesztően kemény csoportba sorsoltak minket, azt hiszem, ennél erősebb csapatokat nem is kaphattunk volna – bár tegyük hozzá, a BL-ben egyik csoportban sincs könnyű dolga senkinek. Én kifejezetten örülök, mert izgalmas, jó mérkőzéseket játszhatunk, ráadásul a keresztjátékban könnyebb ágra kerülhetünk. A legfontosabb az, hogy ne arra figyeljünk, később ki ellen kell pályára lépnünk, mindig a soron következő meccs lebegjen a szemünk előtt. Először is a szerdai, Barca elleni találkozó, ráadásul egy kezdeti siker az önbizalmunkat is jelentősen növelheti. Abból a szempontból jó a címvédő ellen indítani a csoportkört, hogy felmérhetjük, hol tartunk a munkában, hogyan készültünk fel az elmúlt hetekben. Ha a múltat nézzük, amikor legutóbb a Barca ellen kezdtük a sorozatot, 31–28-ra nyertünk, nem is kell mondanom, hogy ezúttal is a győzelem a cél. Az elmúlt két-három évben is gyorsult a férfi kézilabda, leginkább a védekezés és a visszarendeződés terén, ezért a felkészülésünk során mi is erre fektettünk nagy hangsúlyt."
Zubai Szabolcs korábbi 211-szeres válogatott kézilabdázó:
„A Szeged csoportja egyértelműen nehezebb, bár ez nem feltétlenül hátrány, hiszen legutóbb a Veszprém járt hasonló cipőben, aztán bejutott a négyes döntőbe. Az alföldieknek ez a felállás még kifizetődő is lehet, pláne, hogy úgy tűnik, a vezetőedző és a csapat között működik a kémia. A Veszprémnél az új érkezők kulcsjátékosokká válhatnak, ráadásul elöl és hátul is bevethetők. Mindkét együttest a legjobb nyolc közé várom, azonban a négyes döntőre már kisebb az esély, legfőképpen azért, mert a mezőny is erősödött. A Barcelona, a Kielce és a Kiel még mindig nagyon jó, az Aalborg lehet a sötét ló, bár a tavalyi jóslatomat megcáfolta, hiszen én kiesőnek jelöltem a dán bajnokot, végül a Veszprém ejtette ki a negyeddöntőben. A Szegedtől hazai pályán elvárom, hogy legyőzze a Barcát, bár ha a legjobb nyolc között találkoznak, már nem tenném rá a vagyonom… Ahhoz, hogy bármelyik magyar csapat bejusson a final fourba, két összetevőre van szükség: egészséges játékosokra és önbizalomra, hogy elhiggyék, odaérhetnek.”

CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT: Paris Saint-Germain (francia), SC Magdeburg (német), GOG (dán), FC Porto (portugál), CS Dinamo Bucuresti (román), TELEKOM VESZPRÉM, Wisla Plock (lengyel), RK Zagreb (horvát)
B-CSOPORT: PICK SZEGED, Barca (spanyol), RK Celje (szlovén), Kielce (lengyel), THW Kiel (német), HBC Nantes (francia), Elverum (norvég), Aalborg (dán)

AZ 1. FORDULÓ PROGRAMJA
Szeptember 14., szerda
A-csoport
20.45:
Zagreb–GOG
 B-csoport
18.45:
SZEGED–Barca (tv: Sport1)
18.45: Kiel–Elverum
20.45: Kielce–Nantes
Szeptember 15., csütörtök
A-csoport
18.45:
VESZPRÉM–PSG (tv: Sport1)
18.45: Dinamo Bucuresti–Magdeburg
20.45: Wisla Plock–Porto (tv: Sport1)
B-csoport
18.45:
Aalborg–Celje

Tudnivalók
A 16 klub két nyolcas csoportban küzd egymással, és 14 fordulós, körmérkőzéses rendszerben játszanak. A nyolcasok első két helyezettje egyenesen bejut az oda-vissza vágós negyeddöntőbe, a 3–6. helyezettek pedig rájátszásban, szintén oda-vissza vágós keresztjátékban küzdenek a legjobb nyolc közé jutásért 3–6., 4–5. párosításban.
Csoportkör: 2022. szeptember 14.–2023. március 1.
Rájátszás: 2023. március 22–23. és március 29–30.
Negyeddöntő: 2023. május 10–11. és 17–18.
Négyes döntő (Lanxess Arena, Köln): 2023. június 17–18.
Tv: Sport Tv
Internet: nemzetisport.hu, eurohandball.com, ehfcl.eurohandball.com/men, kezitortenelem.hu