Férfi kézi EKL: a Gyöngyös német, a Füred szlovén ellenfelet kapott

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 11:23
null
A Gyöngyös a Füchse Berlin ellen próbálja kiharcolni a csoportkörbe jutást (Fotó: Tumbász Hédi)
Kedd délelőtt Bécsben kisorsolták az Európai Kézilabdaliga (EKL) második selejtezőkörének párosítását, ellenfelet kapott a két magyar együttes.

 

Az első körből továbbjutó 15 csapathoz csatlakozott a kilenc erőnyerő, az így kialakult 24-es mezőnyt két részre osztották, a Balatonfüredet az első, az első körből továbbjutó Gyöngyöst a második kalapba tették.

Érdekesség, itt nem volt olyan szabály, hogy azonos nemzetbeliek nem futhatnak össze, és miután az első 20 kihúzott gárda között egyik magyar sem került elő, jó esély látszott rá, hogy szembetalálkoznak, de végül a Gyöngyös a német Füchse Berlint, a Balatonfüred pedig a szlovén RK Trimo Trebnjét kapta, előbbi otthon, utóbbi idegenben kezdi a párharcot.

Konkoly Csaba, a gyöngyösiek vezetőedzője óriási szakmai kihívásnak nevezte a német gárda elleni párharcot.

„A német bajnokság a leggyorsabb játékot képviseli a kézilabda világában. Nagyon magas színvonalú kézilabdát játszanak a német csapatok. Úgyhogy egy nagyon szép és nagyon nagy feladat előtt állunk” – nyilatkozta a szakember az M1 aktuális csatornának, hozzátéve, hogy a sportág ünnepe lesz a városban a berliniek elleni, szeptember 22-i mérkőzés, melyet reményei szerint nézők előtt játszhatnak majd.

A magyar szakember szerint a párharcig az a feladat, hogy feltérképezzék az ellenfelet, begyűjtsenek róla minden fontos és friss információt és azok alapján felkészüljenek.

„Az biztos, hogy nem feltett kézzel várjuk őket” – jelentette ki a tréner, aki nem akart esélylatolgatásokba bocsátkozni, azt viszont elismerte, hogy kaphattak volna könnyebb ellenfelet is az Európa-liga elődjének számító EHF-kupa két évvel ezelőtti bajnokánál.

A magyar válogatott Bartók Donát spanyol csapata, a Bidasoa Irún a horvát RK Nexe együttesével találkozik.

A 2. selejtezőkör első mérkőzéseit szeptember 22-én, a visszavágókat 29-én rendezik meg két idősávban – 18.45-től és 20.45-től játsszák az összecsapásokat.

A párharcok továbbjutói bekerülnek a csoportkörbe, ahol automatikusan helyet kapott a Tatabánya.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR
HEDO-B. Braun Gyöngyös–Füchse Berlin (német)
RK Trimo Trebnje (szlovén)–Balatonfüredi KSE

A 2. selejtezőkör teljes párosítása – NAGYOBB MÉRETÉRT KATT A KÉPRE!
A 2. selejtezőkör teljes párosítása – NAGYOBB MÉRETÉRT KATT A KÉPRE!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik