Férfi kézi Eb: Nem volt bennünk annyi tűz, mint a tavalyi vb-n – Máthé Dominik

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2022.01.14. 07:15
null
Máthé Dominik szerint a hollandok gyorsasága meglepte a csapatot (Fotó: Török Attila)
Máthé Dominik úgy véli, mindenki nagyon akart a hazai közönség előtt bizonyítani, mégsem volt meg a csapatban az a tűz, ami a tavalyi világbajnokságon jellemezte. A hollandok elleni Eb-nyitányon elszenvedett 31–28-as vereség után kérdeztük a jobbátlövőt. 


„Megleptek minket a hollandok a gyorsaságukkal, rengeteg labdát adtunk el, és egyszer sem állt mellénk a szerencse. Annyit tudok csak kiemelni, hogy Székely Marci fantasztikus volt, ha ő nincs, akkor lehet, hogy még több góllal kapunk ki. A második félidőben felzárkóztunk, feljavult a védekezésünk, és ott voltak mögöttünk a szurkolók is – de ők sajnos nem tudnak mérkőzést nyerni helyettünk. Volt bennünk tűz, de nem annyi, mint a tavalyi világbajnokságon. Nem tudom, mi volt ennek az oka. Nem kifogásként mondom, de jó lett volna a pályán melegíteni, nem tudom, miért nem lehetett ezt megoldani, így csupán húsz percet töltöttünk rajta a találkozó előtt. Nem mondanám azt, hogy nagy volt rajtunk a nyomás, de nyilván mindenki meg akarta mutatni magát a hazai közönség előtt. Vasárnap mindent beleadunk, hogy legyőzzük Portugáliát”– mondta Máthé Dominik.

Videónkban arról is beszél, hogy eléggé fájt a bokája a találkozó után. S ha már sérülés, arra is válaszolt, mi történne, ha a bokasérülést szenvedő Bánhidi Bencére nem számíthatnának a folytatásban. Továbbá, azt is elmondta, volt-e a mérkőzésnek olyan szakasza, amikor úgy érezte, fordíthatnak a hollandok ellen.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

B-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–HOLLANDIA 28–31 (10–13)
Budapest,
MVM Dome,20022néző. V:Kurtagic, Wetterwik (svédek)
MAGYARORSZÁG:Mikler R. – P. Rodriguez 3, Máthé 5 (2), Sipos A., Bánhidi 3, Szita, LÉKAI 8 (2).Csere:SZÉKELY (kapus), Bóka 1, Topic 1, Hanusz 1, BODÓ 6, Ancsin G., Ligetvári, Rosta M.Szövetségi kapitány:Gulyás István
HOLLANDIA:RAVENSBERGEN – Schagen 3, SMITS 11 (5), L. STEINS 3, Benghanem 3, BAIJENS 7, Ten Velde 2, Adams.Csere:Schellekens (kapus), Schoenacker 1, Sluijters, Jansen, Smit, Stavast 1, Boomhouwer.Szövetségi kapitány:Erlingur Richardsson
Az eredmény alakulása.7 p.: 2–5. 12. p.: 3–7. 19. p.: 5–10. 25. p.: 7–12. 34. p.: 14–15. 38. p.: 14–18. 43. p.: 18–20. 50. p.: 23–25. 53. p.: 25–26. 57. p.: 28–28.
Kiállítások:10, ill. 10 perc

Hétméteresek:6/4, ill. 5/5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik