Férfi kézi: Chema szerint mindent együtt csinálnak a válogatott stábtagjai

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.05. 19:35
null
Chema Rodríguez (jobbra) kiválónak érzi a közös munkát Gulyás Istvánnal (balra) (Fotó: AFP)
José María Rodríguez Vaquero – sportági becenevén Chema – elmondása szerint mindent együtt csinálnak a magyar férfi kézilabda-válogatott szakmai stábjának tagjai, vagyis nincs olyan terület, amelyből ne vennék ki a részüket mindannyian.

 

„Nincs olyan, hogy valaki kimondottan ezért, más meg azért felel. Ha valamiben talán többet teszek be a közösbe, akkor az a taktikai felkészítés, a megfelelő taktika kiválasztása, de ezt sem egyedül csinálom” – nyilatkozta a Kossuth Rádiónak a 41 éves spanyol másodedző, Chema Rodríguez, aki 2019 júliusa óta segíti Gulyás István szövetségi kapitány, valamint Nagy László, a szakmai stáb tagja, a Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke munkáját. Irányításukkal a válogatott tavaly a svédországi Európa-bajnokságon 9., idén az egyiptomi világbajnokságon 5. lett.

Hozzátette: nincs olyan döntés, amit ne hárman, közösen hoznának meg, de van egyetlen olyan szituáció, amikor jobban elkülönülnek a feladataik, ez maga a mérkőzés.

„Ha hárman beszélnénk, jegyzetelnénk, irányítanánk, az elég kaotikus lenne, így viszont minden tiszta a játékosok felé. De hangsúlyozom, a mérkőzések előtti feladatokból mind a hárman ugyanúgy vesszük ki a részünket” – magyarázta.

Rodríguez szerint a rendszer azért is működik, mert a munkakapcsolaton kívül nagyon jó barátok is egyben a szakmai stáb tagjai, ez megkönnyíti a dolgokat.

„Ez nem is csak hármunkra vonatkozik, hanem a teljes stábra, a segítőktől az orvosi stábon keresztül a videoelemzőig, a médiafelelőstől a kapusedzőig mindenki mindenkivel nagyon szoros és jó kapcsolatban van. Ennél jobb légkört a munkához elképzelni sem lehet. Olyan, mintha egy nagy család lennénk” – mesélte.

A játékosként világbajnoki arany- és bronz-, illetve Európa-bajnoki ezüstérmes Chema Rodríguez 2012 és 2017 között a Telekom Veszprémet erősítette, és csak tavaly, 40 éves korában vonult vissza. A magyar nemzeti együttes edzői posztján kívül a Benfica vezetőedzői tisztségét is betölti.

A tréner kijelentette, szerinte a válogatott legnagyobb erőssége magában a csapatban rejlik, hiszen kialakult egy olyan keret, amelynek minden tagja ugyanolyan keményen dolgozik. A szakmai stábnak elég mély a merítési lehetősége, a fiatalok szenzációs teljesítményt tudnak nyújtani, és már most rengetegen szeretnének bekerülni a válogatottba, nem könnyű a dolog, mert nagyon sok a tehetség, és kemény feladat a keretszűkítés.

Hangsúlyozta, a legtöbbet talán azért kellett dolgozniuk, hogy a játékosok higgyenek magukban, abban, hogy igazán jó csapatot alkotnak, hogy amit csinálnak, az jó, és hogy a legjobbakkal is felveszik a versenyt.

„Nem volt könnyű minden játékosnak megadni a kellő önbizalmat, azt, hogy higgyen a saját képességeiben, tudásában. Szerencsére az utóbbi időben ez is megváltozott, a tavalyi Európa-bajnoksághoz képest nagyon sokat fejlődtek a játékosok ezen a téren. Most már lassan képesek elhinni, hogy lehetünk olyan erősek, mint a spanyolok, a németek, a dánok vagy a franciák” – mondta.

Rodríguez ezután úgy fogalmazott, talán forgathatták volna jobban a csapatot a januári, egyiptomi tornán, használhattak volna több játékost, mert biztosan felnőttek volna a feladathoz.

„Most már azt mondom, hogy többet kellett volna pihentetni Lékait, Bánhidit vagy Miklert, de legközelebb erre is jobban figyelünk majd. A cél az, hogy a keret mindegyik játékosa szerepet kapjon, és hozzá tudjon tenni valami pluszt a csapat teljesítményéhez” – szögezte le.

A spanyol edző elárulta, a jövő januári, magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság végéig szól a szerződése, de a magyar szövetség mindig számíthat rá, amikor és ameddig csak szeretné.

„Nagyon hálás vagyok azért, hogy megkaptam a bizalmat, ráadásul úgy, hogy korábban edzőként az égvilágon semmit nem tettem le az asztalra” – vélekedett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik