A Veszprém irányítója, Kentin Mahé hangsúlyozta, nem kényelmesedhetnek el a hétgólos előny ellenére sem (Fotó: Veszprém Megyei Napló/Penovác Károly)

 

 
Megfogyatkozva is meglepné az Aalborg a Veszprémet

Múlt hét óta arról beszél mindenki Veszprémben, vajon mire elég hét gól? A múlt héten ugyanis ennyivel, 36–29-re győzte le hazai pályán a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata az Aalborgot a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, amivel a dánok hétmeccses győzelmi sorozatát szakította meg. Ez az előny ráadásul tekintélyesnek számít a visszavágóra, ugyanakkor hátradőlni sem lehet, mert nem a ledolgozhatatlan kategóriába tartozik.

Taktikai csata a repülőn, de kicsit másképp

Egy délelőtti edzés után, a keddi ebédet követően indult el busszal a csarnokától a Telekom Veszprém csapata, amely a Budapesttől Aalborgig tartó utat repülővel tette meg. A klubot közel száz magyar szurkoló kísérte el a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágójára, kollégánknak pedig sikerült egy olyan csoporttal tartani, melynek tagjaiból szinte végig dőltek az elmúlt negyven év jobbnál jobb történetei. Aztán a gépen váratlanul előkerült egy sakktábla is, a szerb kapus, Vladimir Cupara nagy rajongója a szellemi sportágnak, naponta órákat el tud tölteni vele, és most is kihívta egy-egy partira több csapattársát. Az együttes kedd délután megérkezett a hotelbe, ahonnan látótávolságra, azaz gyalog tíz percre található a visszavágó helyszíne, az ötezres Gigantium csarnok.


„Kényelmesnek tűnik a hétgólos előny, és nem akarok hazudni, még a Bajnokok Ligájában is annak számít, de egyáltalán nem vagyunk tőle eltelve, mert önmagában nem elég a továbbjutáshoz  – mondta a Nemzeti Sportnak Kentin Mahé, a veszprémiek francia irányítója. – Sőt, éppen hogy figyelmeztető jel, nehogy elkényelmesedjünk! Úgy kell hozzáállnunk, hogy meg kell nyernünk a visszavágót is, hatvan percig nyomni kell. Ez az egyetlen opció, ha nem így vágunk bele, a saját dolgunkat nehezítjük meg.”

Az első mérkőzés első harminc percében ugyan szépen tartotta magát az Aalborg, de közben Momir Ilics együttesének is mindig volt válasza, ráadásul a szünet után feljavult az Építők védekezése, gördülékenyebb lett a támadójátéka, jól láthatóan mindenki motivált volt, és pontosan tudta, mit kell tennie. A hazaiak csapatszellemét jól mutatta, hogy a 36 szerzett gól nyolc játékos között oszlott el, olykor pedig szerencséjük is volt, mert a dánok sokszor fontos pillanatokban hibáztak, és a kapusaik sem fogtak ki valami jó napot.

VÉLEMÉNY

Dejan Manaszkov, a Veszprém balszélsője: – Tudtuk, hogy otthon mindent bele kell adnunk, hogy Aalborgban legyen keresnivalónk, és ez elegendő motivációnak bizonyult. Nagyszerű érzés volt ilyen hosszú sérülés után góllal visszatérni, főleg ennyi néző előtt, ilyen hangulatú meccsen. Szerencsére semmi gond nem volt a térdemmel, stabilnak érzem, nem lesz probléma vele. A visszavágón a dánok mindent meg fognak tenni a fordításért, nekünk viszont úgy kell játszanunk, mintha a múlt heti mérkőzés meg sem történt volna, mintha nem lenne gólelőnyünk. Ez az egyetlen esélyünk. 

Nem ment a játék a csapat sztárjának, Aron Pálmarssonnak sem, aki csupán kétszer tudta bevenni Rodrigo Corrales kapuját – megjegyzendő, hogy svéd poszttársa, Felix Claar egész jól irányított helyette –, de a Veszprémnek fel kell készülnie, hogy az izlandi kétszer egymás után nem fog ennyire szürkén kézilabdázni, és ha Pálmarssonnak megy a játék a szerdai visszavágón, borítékolhatóan teljesen más lesz a meccs képe is. Mint ahogy arra sem lehet alapozni, hogy az Aalborg újra csak ötven százalék körül fejezi be eredményesen a támadásait.

„A gárdák most valamivel jobban ismerik egymást, mint az első meccs előtt, mert a veszprémi találkozó után alaposan elemeztük őket, és nyilván ők is minket  – fogalmazott az olimpiai bajnok francia játékos. – De még ha ezt nem is nézném, akkor is teljesen más meccset várok, sokkal feszültebbet és keményebbet, mint a múlt heti volt. Egyrészt mert a dánok hazai pályán játszanak, ami már önmagában előny, másrészt mert most nagy rajtuk a nyomás, ezért biztosan nekünk fognak esni, hogy ledolgozzák a hátrányt. Nekik meg ez az egyetlen esélyük. Mi is nagyon gyors kézilabdát játszunk, ahogy ők is, és ha nem figyelünk és hagyjuk, hogy sorozatban három-négy gyors gólt szerezzenek, máris bajban lehetünk. Az ilyen helyzetet el kell kerülnünk, vagy idejében reagálnunk rá.”

Az első találkozó arra is jó volt, hogy már pontosan látni, kire kell figyelni a csapatból. Például a skandináv kontingensre: a bal szélen a dán Buster Juul hat, a jobb szélen a norvég Kristian Björn­sen öt gólt szerzett, a svéd jobbátlövő Lukas Sandell is betalált ugyanennyiszer, Claar pedig eleve a csapat házi gólkirálya a BL-ben. És bár a múlt héten nem villogott, figyelni kell honfitársukra, a beálló Jesper Nielsenre is.

Mahé szerint mentálisan most nagyon egyben van a Telekom Veszprém, amit indokol a mögötte álló kitűnő sorozat, hiszen megnyerte a Magyar Kupát, a bajnokságban idegenben legyőzte a nagy rivális Pick Szegedet, a múlt héten pedig óriási lépést tett a BL négyes döntője felé. A francia légiós úgy látja, az idény végén is mindenki jó fizikai állapotban van, ami azért fontos, mert ilyenkor dőlnek el a nagy dolgok. Eljött az idő: most kell feltenni az i-re a pontot, ami azt jelentené, hogy a Telekom Veszprém története során hetedszer jutna be a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
18.45:
Aalborg HB (dán)–Telekom Veszprém (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 36–29 a Veszprém javára
20.45:
Kielce (lengyel)–Montpellier (francia) (Tv: Sport1)
Az első mérkőzésen:
31–28 a Kielce javára

CSÜTÖRTÖK
18.45:
Barcelona (spanyol)–Flensburg (német) (Tv: Sport1)
Az első mérkőzésen: 33–29 a Barca javára
20.45: THW Kiel (német)–PSG (francia) (Tv: Sport1) 
Az első mérkőzésen: 30–30