Férfi kézi BL: így elemzi Juan Carlos Pastor a Kiel játékát – videó!

Vágólapra másolva!
2021.03.30. 18:21
null
Juan Carlos Pastor amondó, a védekezés kulcsfontosságú lehet a BL-címvédő ellen (Forrás: AFP)
A Mol-Pick Szeged és a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata egyaránt ezen a héten kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében – a szegediek vezetőedzője, Juan Carlos Pastor és a veszprémiek sportigazgatója, Nagy László ennek apropóján nyilatkozott a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában.

A Mol-Pick Szeged a hatodik helyen zárt a Bajnokok Ligája A-csoportjában, így a címvédő THW Kiel ellen lép pályára a 16 között; március 31-én 18.30 órától otthon játszik, míg április 7-én 18.30-tól a németek látják vendégül a csapatot. A Harmadik Félidő című műsorban Juan Carlos Pastor elemezte a rivális játékát (az erről készült felvételen 5:30 perctől). Emellett szót ejtett a védekezés kiemelt fontosságáról is:

„Természetesen ki tudunk alakítani jó védekezést, de ügyelni kell arra, hogy hatvan percen át tökéletesen működjön a rendszerünk. Az elmúlt időszakban sok gólt szereztek ellenünk, ám ezek közül a legtöbbet a támadásban eladott labdákból kaptuk. A Magyar Kupa negyeddöntőjében, a Tatabányával szemben remekeltünk hátul az első húsz percben – végig tudtuk, mire készül az ellenfél: megelőztük, és meghatároztuk a támadásai menetét. A Kiel természetesen magasabb színvonalat képvisel, de ellene is ugyanerre kell törekednünk.”

Sokakat meglephetett, hogy a Szeged nemrégiben szerződtette a szerb színekben Európa-bajnoki ezüstérmes jobbátlövőt, Marko Vujint. A játékos ugyanis 2008 óta nem számít közönségkedvencnek Szegeden: akkor még veszprémi játékosként, hetesből fejbe lőtte Nenad Puljezevics kapust.

„Úgy gondolom, mindenki megérdemli a második esélyt. Én is követek el hibákat, ő is így tett 2008-ban. Biztos vagyok abban, hogy megbánta a tettét, ami miatt bocsánatot kért. Marko olyan játékos, aki sokat segíthet abban, hogy még eredményesebbek legyünk. Hozzám képest egyébként rendkívül jól beszél magyarul, és ez szintén hasznos” – így a mester.

A Telekom Veszprém a B-csoport második helyén zárt a BL-ben. A nyolcaddöntőben a Vardar Szkopje ellen küzd: előbb április 1-én 18.30 órától, majd április 8-án, ugyanabban az időpontban. Nagy László sportigazgató kifejtette, a Vardart soha nem szabad leírni, emellett a keretben történt változásokról is szót ejtett – például Székely Mártonról, aki a Portóba igazolt a tragikusan fiatalon elhunyt Alfredo Quintana helyére.

„Ha a csapatban három olyan kiváló kapus van, mint Rodrigo Coralles, Székely Márton és Vladimir Cupara, akkor nagyon nehéz mindenkinek megfelelő mennyiségű játékpercet adni – mondta Nagy László. – Néha még azt is megkérdőjelezem, hogy két ilyen szintű kapus kell-e az együttesbe. Székely rendkívül kevés időt töltött téthelyzetben a pályán, ezért a létszámot kettőre csökkentettük. David Davis vezetőezdő és Sterbik Árpád kapusedző véleményét figyelembe véve abban maradtunk, hogy Székely szerződésének lejárta után nem szeretnénk őt tovább a padon ültetni. A jobbátlövő poszton is hasonló helyzet alakult ki: Jorge Maqueda és Omar Jahja marad, Kent Robin Tönnesen pedig a Szegedbe igazol. Az ő helyére sem szerződtetünk senkit.”

A BL NYOLCADDÖNTŐJÉNEK MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ PROGRAMJA
Március 31. (szerda), 18. 30 óra:
MOL-Pick Szeged–THW Kiel (Tv: Sport1)
Április 1. (csütörtök), 18.30: Vardar Szkopje–Telekom Veszprém (Tv: Sport1)
Április 7. (szerda), 18.30:
THW Kiel–MOL-Pick Szeged (Tv: Sport1)
Április 8. (csütörtök), 18.30:
Telekom Veszprém–Vardar Szkopje (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik