Férfi kézi BL: Hiszek benne, hogy le tudjuk győzni a Flensburgot – Borut Mackovsek

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2022.03.11. 11:01
Lezárult a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportköre, s most jön az, amiért Dean Bombac megfogalmazása szerint az egész idényben dolgoznak: a kieséses szakasz. A Montpellier elleni, 29–29-vel zárult mérkőzés, és a csoport harmadik helyének megszerzése után beszélgetett az NSO Tv a Pick Szeged irányítójával, valamint Borut Mackovsekkel, többek között a Flensburg elleni nyolcaddöntőről. 



„A Flensburg valóban nem azon a helyen végzett a másik csoportban, ahová vártuk volna. De jól tudjuk, hogy a német csapatok kevesebb energiát fordítanak a csoportkörre. Igazából most kezdődik minden, a csoportkör jó bemelegítés volt, most jöhet a BL azon szakasza, amiért az egész idényben dolgozunk”
– mondta Dean Bombac, akivel videónkban beszélünk a Montpellier elleni döntetlenről, összegezzük a csoportkört, s arról is szó esik, mennyire nyerte vissza a formáját a sérülése után.


„A Flensburg valóban nem azon a helyen végzett a másik csoportban, ahová vártuk volna. De jól tudjuk, hogy a német csapatok kevesebb energiát fordítanak a csoportkörre. Igazából most kezdődik minden, a csoportkör jó bemelegítés volt, most jöhet a BL azon szakasza, amiért az egész idényben dolgozunk”
– mondta Dean Bombac, akivel videónkban beszélünk a Montpellier elleni döntetlenről, összegezzük a csoportkört, s arról is szó esik, mennyire nyerte vissza a formáját a sérülése után.

Borut Mackovsekkel ugyancsak körüljárjuk a fenti témákat. A balátlövő elmondta, nagy csatára számít a Flensburg ellen, de hisz benne, hogy a Szeged jön ki győztesen a nyolcaddöntős párharcból.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 14. FORDULÓ
A-CSOPORT
PICK SZEGED–MONTPELLIER HB (francia) 29–29 (17–16)
Szeged, 6500
néző.V:Gubica, Milosevic (horvátok)
SZEGED:ALILOVIC – SOSTARIC 6 (2), Garciandia 2, Martins, Gaber 1, Mackovsek 2, Frimmel 5 (3).Csere:MIKLER (kapus), Rosta M. 3, Bodó 3, BOMBAC 3, TÖNNESEN 4, Henigman.Edző:Juan Carlos Pastor
MONTPELLIER:Bonnefoi – Y. Lenne 3, Panic 3, Bataille 3, Nacinovic, Wallinius 2, PELLAS 5 (1).Csere:SEGO (kapus), VILLEMINOT 4 (2), SIMONET 5, Bos 1, A. Lenne 3.Edző:Patrice Cancayer
Az eredmény alakulása.5. perc: 4–2. 10. p.: 4–5. 16. p.: 7–7. 21. p.: 11–10. 25. p.: 13–14. 28. p.: 14–16. 35. p.: 18–18. 40. p.: 21–20. 45. p.: 25–21. 50. p.: 27–24. 54. p.: 27–27. 57. p.: 29–28
Kiállítások:10, ill. 10 perc
Hétméteresek:6/5, ill. 6/3
MESTERMÉRLEG
Juan Carlos Pastor:
– Mindkét csapat győzelemre játszott. Megvolt a lehetőségünk a sikerre, mert a második félidő elején jól működött a gépezetünk, és ekkor négy góllal elhúztunk. Azt követően azonban megakadtak a támadásaink, kritikus pillanatokban rossz döntéseket hoztunk, tálcán kínáltuk ellenfelünknek a felzárkózást – amivel élt is. Jó szerencsét kívánok ellenfelünknek a BL-sorozat kieséses szakaszában.

David Degouy, másodedző:– Nemcsak remek csapat ellen kellett küzdenünk, hanem a hazaiak nyolcadik játékosa, a lelkes közönség ellen is. Juan Carlos Pastor a kézilabda nagy művésze, valamennyi taktikai lépésünkre megvolt a válasza. Érdekesség, hogy, miként az elmúlt év őszén Montpellier-ben, ezúttal is huszonkilenc–huszonkilenc lett a végeredmény. Szegeden egy pontot szerezni hatalmas dolog.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik