Férfi kézi BL: Bjarte Myrhol golfozni indult, a kölni final fouron kötött ki

Vágólapra másolva!
2022.06.19. 09:05
„Most megnyerheted életed első Bajnokok Ligája-aranyát” – ezzel az üzenettel csábította vissza Filip Jícha a tokiói olimpia után a kézilabdázástól visszavonuló Bjarte Myrholt a Kiel csapatába két és fél héttel a final four előtt. Bár a BL-trófeát ezúttal sem emelheti magasba, miután a németek az elődöntőben 34–30-ra kikaptak a Barcelonától, nagyon sokat jelent neki, hogy még egyszer pályára léphetett Kölnben.     

Bjarte Myrhol éppen golfozni indult, amikor megkapta azt a bizonyos üzenetet a Kiel vezetőedzőjétől.Ahogy a daniasport.hu írja,nem sokat gondolkodott azon, hogy belevágjon-e ebbe az utolsó nagy kalandba, s a Barcelona elleni elődöntő után az NSO Tv-nek meg is erősítette, még mindig nagyon élvezi a kézilabdát, és sokat jelent neki, hogy még egyszer utoljára részese lehetett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének.

Videónkban arról is beszél, hogy az elődöntőben semmi olyan nem történt, amit ne élt volna már át, viszont a vereség ellenére is szép emlékeket hozott elő benne a kölni final four. Azt például kifejezetten várja, hogy vasárnap ismét játszhasson a veszprémi szurkolók előtt – még ha ezt a Telekom Veszprém ellen is teszi a bronzmeccsen.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ
ELŐDÖNTŐ

THW KIEL (német)–BARCELONA (spanyol) 30–34(18–19)
Köln, 19 250néző.Vezette:Nikolics, Sztojkovics (szerbek)
KIEL:N. Landin – Ekberg 3 (1), Weinhold 3, Horak, WIENCEK 7, M. Landin 1, Bilyk 2.Csere:Quenstedt (kapus), REINKIND 6, Zarabec 3, Myrhol 1, Duvnjak 3, Dahmke, Ehrig 1.Edző:Filip Jícha
BARCA:PÉREZ DE VARGAS – Mem 4, GÓMEZ 12 (5), CINDRIC 3, Fabregas 2, N'GUESSAN 3, Á. Fernández 3.Csere:Maciel (kapus), Goncalves, Benali 1, Langaro 3, Zein, Janc 2, Arino 1, M. Richardson.Edző:Carlos Ortega
Az eredmény alakulása. 10. p.:5–4.15. p.:9–8.18. p.:10–9.22. p.:12–13.25. p.:15–16.36. p:20–23.44. p.:23–27.52. p.:26–32.57. p.:29–32
Kiállítások:10, ill. 12 perc
Hétméteresek:3/1, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG
Filip Jícha:
– Nagyon büszke vagyok a csapatomra, a srácok úgy harcoltak ennek a hosszú évadnak a végén, mint az oroszlánok, de a Barca megérdemelte a győzelmet. Meg akartuk lepni az ellenfelet, jól is kezdtünk, de a második félidőben Pérez de Vargas védései teret adta nekik, tartották az előnyt, hiába váltottunk védekezést, nem segített. Alszunk egyet és beleadunk mindent a Veszprém ellen, bár valószínűleg egyik csapat sem akar igazán a harmadik helyért játszani.

Carlos Ortega:– Remek meccset játszottunk, azt hiszem, ezúttal a kapusok közötti különbség volt a győzelem kulcsa. A németeké igazi szupercsapat, sokat jelent nekem, nekünk, hogy ilyen ellenféllel szemben, ilyen nehéz idény végén is be tudtunk jutni a Bajnokok Ligája döntőjébe.

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
LOMZA VIVE KIELCE (lengyel)–TELEKOM VESZPRÉM 37–35 (16–18)

A VASÁRNAPI PROGRAM
DÖNTŐ
18.00:
Barca (spanyol)– Kielce (lengyel) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
BRONZMÉRKŐZÉS
15.15:
THW Kiel (német)–Telekom Veszprém (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik