Férfi kézi: az egyiptomi légiós kiharcolta helyét Veszprémben

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.11.02. 18:01
null
Jahja Omar a világ legjobbjai ellen is bizonyít (Fotó: Dömötör Csaba)
Ebben az idényben a Telekom Veszprém egyik legjobb gólszerzője Jahja Omar – az egyiptomi kézilabdázó egyre nagyobb szerepet kap támadásban és védekezésben is.

 

Jahja Omar veszprémi karrierje Koppenhágában kezdődött 2019. január 16-án, a férfi kézilabda-világbajnokság negyedik csoportkörében: a fiatal egyiptomi játékos remekül játszott és három gólt szerzett a magyar válogatott elleni, 30–30-ra végződő mérkőzésen. Szövetségi kapitányát David Davisnak hívták, aki akkor már három hónapja a Telekom Veszprém csapatát is irányította, így a húszéves jobbátlövőnek egyenes útja vezetett a magyar bajnokhoz, amelynek első egyiptomi játékosa lett.

„Szerencsém volt, mert jól ment a játék a magyarok ellen, a Veszprém éppen jobbátlövőt keresett, és jó kapcsolatom volt David Davisszal, aki a mérkőzés után nem sokkal felhívott, és főszerepet játszott abban, hogy odaigazoltam”   – mondta a Nemzeti Sportnak a válogatott miatt jelenleg éppen Egyiptomban tartózkodó Jahja Omar.

A 23 éves játékos rengeteget fejlődött az elmúlt másfél évben fizikailag, és megnőtt az önbizalma is. Előbbiben a Veszprém erőnléti edzője, Marija Lojanica játszott óriási szerepet, utóbbiban a szakmai stáb és a csapattársai segítsége, akiktől rengeteg biztatást kapott.

„Azon kívül, hogy szinte minden területen fejlődött a játékom, már tudom, hogyan kell mentálisan felkészülni a nagy összecsapásokra  – fogalmazott a jobbátlövő, aki ahhoz képest, hogy tavaly úgy nyilatkozott, tanulni jött hazánkba, ebben az idényben már a Telekom Veszprém meghatározó játékosa és egyik legjobb góllövője lett, eddig 13 meccsen 47-szer talált be az ellenfelek kapujába (3.61-es az átlaga). – Sokkal tapasztaltabb vagyok, mint amikor megérkeztem, szinte már megszoktam, milyen igazán nagy meccseken pályára lépni és a Bajnokok Ligájában a világ legjobb védelmei ellen játszani.”

Neki a leginkább emlékezetes meccs az előző idényben a német THW Kiel elleni hazai vereség volt (31–37), az első nagy mérkőzése a Veszprém mezében, amelyen szerette volna bizonyítani, hogy nemcsak edzésen tud jól teljesíteni. Átment a teszten, mert bár a csapat kikapott, ő öt gólt szerzett.

„Az első benyomás mindig sokat számít, ezért is volt különösen fontos nekem az a meccs    – tette hozzá Jahja Omar, aki az első idényében inkább a támadásokban kapott szerepet, de ebben az évadban már a védekezésben is egyre többször számít rá David Davis. –  Persze jobban szeretek támadni és gólt lőni, de meccset nyerni védekezéssel lehet. Arról nem beszélve, hogy alapszabály, ha eredményesen akarsz támadni, akkor védekezz jól. Ezért különösen fontosnak tartom, hogy hátul is hasznos tagja legyek a csapatnak.”

Ehhez minden adva van neki Veszprémben, amely sokkal kisebb és nyugodtabb város, mint Kairó, ahol korábban lakott, így jobban tud koncentrálni a kézilabdára.

A Telekom Veszprém legközelebb a válogatott szünet után, november 11-én, otthon fogadja a Ferencvárost a magyar bajnokságban, a Bajnokok Ligájában pedig egy héttel később, november 18-án játszik a dán Aalborg otthonában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik