Férfi kézi: A védekezésünk, amit sürgősen helyre kell tenni – Davis

Vágólapra másolva!
2020.08.16. 08:39
null
David Davis szerint a Telekom Veszprémnek védekezésben mindenképpen javulni kell (Fotó: Török Attila)
A Telekom Veszprém spanyol vezetőedzője, David Davis szerint most már mindenki játszani, nem pedig edzeni akar, miközben a csapatnak még időre van szüksége – védekezésben viszont mindenképp javulni kell.

 

– Öt hete zajlik a felkészülés, mennyire elégedett csapata eddigi teljesítményével?
– Az edzésen látottakkal maradéktalanul elégedett vagyok, a felkészülési mérkőzéseken viszont azt tapasztaltam, nagyon messze vagyunk még attól a kézilabdától, amelyet elvárok a srácoktól – mondta a Nemzeti Sportnak a Telekom Veszprémet 2018 óta irányító, a bakonyiakkal eddig egy-egy bajnokságot és Bajnokok Ligája-ezüstöt nyerő 43 éves spanyol David Davis. – Mint mindenki, mi is tehetetlennek éreztük magunkat a karantén alatt, éppen ezért most minél hamarabb ki kell javítani a legapróbb hibákat is. Már a Tatabányától elszenvedett vereség után tudtam, mi az, amin gyorsan változtatni kell. Vannak kisebb és nagyobb gondok, utóbbi például a védekezésünk, amit sürgősen helyre kell tenni.

GASPER MARGUC, A VESZPRÉM JOBBSZÉLSŐJE
„Nem lehetünk boldogok a Balatonfüred elleni teljesítményünk miatt sem. Hiába fejlődött a védekezésünk, támadásban bőven elmaradtunk a szintünktől, túl sok ziccert kihagytunk. Sikerült visszajönnünk ugyan a meccsbe, és lett is volna lehetőségünk nyerni, de ez a döntetlen a Füred ellen elfogadhatatlan a saját Arénánkban. Mindenkinek magába kell néznie, hogy mit tud hozzátenni a játékhoz, miként tud a csapat segítségére lenni. Folytatnunk kell a megkezdett munkát, csak előre szabad tekintenünk.”

– Az új igazolásoknak hogy sikerült a beilleszkedés?
– Mindenki tisztában van vele, mi a feladata, ennek megfelelően az újak is teljes erőbedobással vetették bele magukat a munkába. Látszik, azért dolgoznak, hogy minél gyorsabban elfogadtassák magukat a csapattársakkal, és hogy részesei lehessenek a sikereknek. Ám ahogy a régiektől, tőlük is többet várok. Jorge Maquedával sokat erősödtünk, Jahja Omar pedig az utóbbi évek egyik legnagyobb felfedezettje számomra – Tönnesennel kiegészülve óriási versenyre számítok a jobbátlövő pozíciójában. Nehéz lesz eldönteni, ki kezdjen, szerencsére nagyon sok lehetőségük lesz a bizonyításra. Értelemszerűen az játszik, aki jobb formában lesz. Ezzel szemben irányítóban teljesen más a helyzet, Petar Nenadics legalább három lépéssel előrébb jár, mint a sérülésből visszatérő Lékai Máté és Kentin Mahé. Utóbbi kettőnek hamar fel kell venni a fordulatszámot, mert nincs sok időnk a bajnokság kezdetéig.

– A kapott gólok számáról mi a véleménye?
– Az, hogy túl sok. Ugyan megfigyelhető a csökkenő tendencia – a Tatabányától harminchármat, a Gyöngyöstől harmincat, a Balatonfüredtől már csak huszonhatot kaptunk –, mégsem vagyok elégedett. Csak akkor leszek, ha továbbra is egyre kevesebb gólt lő nekünk az ellenfél. Rodrigo Corralest sokszor kiszolgáltatott helyzetbe hoztuk a kapuban, neki még szoknia kell a rendszerünket, a védekezési stílusunkat, ugyanakkor az edzéseken látom, mire képes. Szükségünk van a jó Corralesre, ahogy a jó Székely Mártonra és Vladimir Cuparára is.

– Rasmus Laugét leszámítva gyakorlatilag mindenki egészséges. Nem tart attól, hogy a hirtelen jött terheléstől sokan megsérülhetnek?
– Nehéz megjósolni, mi lesz, miután alig több mint egy hónapja alapozunk. Az első két hétben csak azzal voltunk elfoglalva, hogy a játékosok testét, szervezetét ismét alkalmassá tegyük a kézilabdára. A srácok fizikai állapotával elégedett vagyok, és Marija Lojanica erőnléti edző is úgy látja, ott tartunk, ahol ilyenkor kell. A karantén alatt mindenki tisztességesen dolgozott, ezt a tesztek bizonyították. Ha később megsérülnek, az biztosan nem a felkészülés alatt kapott terheléstől lesz.

– Az elmúlt években a nemzetközi sztárok arról panaszkodtak, rövid idő alatt többször pályára kell lépniük. Most azonban megfordult a helyzet, a Veszprém például már öt hónapja nem vívott tétmeccset. Nehéz motiváltnak maradni?
– Egyértelműen látszik, hogy mindenki játszani akar, nem pedig edzeni. Hiányzik az adrenalin, a nyomás, ezt a gyakorláson nem lehet pótolni. Az üres lelátók miatt a hangulat sem ugyanaz a csarnokban, mint eddig, nagyon remélem, nézők előtt zajlanak majd a mérkőzések.
Augusztusban két Bajnokok Ligája-győztes csapattal is megmérkőznek. A lengyel Kielce és a német

– Kiel elleni felkészülési találkozókra igazítja a csúcsformát?
– Jó lenne, de még nem tartunk ott. Mindkettő felkészülési meccs lesz, úgy is kezeljük őket, ám természetesen nyerni szeretnénk. Mindig, minden körülmények között a győzelemre törekszünk, még ha a Kiel elleni gálameccs lesz is – ez az alapelvünk. Jó lesz Nagy Lászlót, Momir Ilicset, Sterbik Árpádot és Fazekas Nándort újra veszprémi mezben látni, remélem, Mirsad Terzic, Borut Mackovsek, Dragan Gajic és Pawel Paczkowski is pályára tud lépni. Így is száz százalékig odatesszük magunkat, habár ez nem biztos, hogy megegyezik a tudásunk legjavával. Már a Kielce ellen is csúszni-mászni fogunk, megküzdünk minden labdáért, mert augusztus huszonötödikén a Vojvodina ellen már a zadari négyes döntő a tét a SEHA-ligában.

– Ha már SEHA-liga: mekkora a valószínűsége, hogy szeptember negyedikén megrendezzenek egy ilyen eseményt Horvátországban?
– Van önöknek erre egy ideillő kifejezésük: „lövésem sincs”. Azt hiszem, ennél jobbat én sem tudok mondani. Egy biztos, ha pályára lépünk, meg akarjuk nyerni a SEHA-ligát. Ezt a csapatot a BL-győzelemre építették, ami nem azt jelenti, hogy a többi sorozat másodrangú lenne. Sőt, ahol játszunk, győznünk kell – ez a Veszprém!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik